A világ 100 kiemelkedő fotósa összefogott, hogy elmondják, bajban van a Föld

A kortárs fotóművészet legnagyobb nevei csatlakoztak ahhoz a projekthez, amelynek köszönhetően bárki megvásárolhatja természetfotóikat – ezzel pedig környezetvédelmi szervezeteket is támogat.

A klímaváltozás elleni harcból mindenkinek ki kell(ene) vennie a részét, természetesen mindezt a saját korlátaihoz és lehetőségeihez mérten. Egyértelmű, hogy hétköznapi emberként közel sem tehetünk olyan sokat a folyamat visszafordítása, a bolygó megmentése érdekében, mint a mamutvállalatok, de a „sok kicsi sokra megy” elve alapján azzal is sokat segíthetünk, hogy komposztálásba vagy szelektív hulladékgyűjtésbe kezdünk, és amennyire tudjuk, minimalizáljuk a műanyag használatát. A közszereplők, illetve a művészek pedig a társadalmi szerepvállalás fontosságáról sem feledkezhetnek meg. Nemrég például 100 fotográfus fogott össze egy közös cél érdekében. Hogy munkáikkal, illetve ezek eladásából befolyt összeggel az alulról jövő környezetvédelmi kezdeményezéseket, szervezeteket támogassák.

A Vital Impacts egy non-profit szervezet, amelyet Ami Vitale díjnyertes fotós és Eileen Mignoni újságíró, vizuális történetmesélő hozott létre. A páros a kortárs fotóművészet legnagyobb neveit gyűjtötte össze, és felkérték a művészeket, hogy kínálják eladásra munkáikat, hogy a nettó nyereség 60 százalékával valamilyen lokális környezetvédelmi kampányt támogassanak. Többek között Cristina Mittermeier, Will Burrard-Lucas, Xavi Bou, Stephen Wilkes és Mitch Dobrowner is csatlakozott a projekthez. „A fényképészetnek megvan az az egyedülálló képessége, hogy áthidalja az összes nyelvet, és segít megérteni, milyen mély kapcsolatban állunk egymással és a bolygó minden élőlényével. Ez egy eszköz, hogy a különböző a kultúrák között empátiát, tudatosságot és elfogadást teremtsünk; hogy megértsük közös vonásainkat a közös világunkban.” – mondta Ami Vitale.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vital Impacts (@vital.impacts) által megosztott bejegyzés


A Vital Impacts által forgalmazott printek december 31-ig vásárolhatók meg, kínálatukban limitált kiadások és különböző méretek is elérhetők. A különböző árkategóriákkal is azt szeretnék hangsúlyozni, mindenki akkora összeggel támogathatja a törekvésüket, amennyit anyagi helyzete lehetővé teszi. A nyomtatott képek között Dr. Jane Goodall portrékat is találhatunk, hiszen a világhírű főemlőskutató örömmel beleegyezett a printek árusításába. Valamint olyan fotókra is szert tehetünk, amelyeket korábban a National Geographic oldalain vagy a világ legrangosabb képzőművészeti galériában mutattak be.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ami Vitale (@amivitale) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vital Impacts (@vital.impacts) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ami Vitale (@amivitale) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vital Impacts (@vital.impacts) által megosztott bejegyzés

Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Jennifer Hayes/Vital Impacts

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: