A zöld 50 árnyalata lesz 2022 trendszíne a lakberendezés terén

A fenntarthatóság már évek óta fontos szempont a lakberendezés terén is, de 2022-ben tényleg minden – szó szerint és átvitt értelemben is – a zöld megoldásokról szól majd.

Egyelőre nem sok mindenben lehetünk biztosak, ha 2022-ről van szó, de egy dolgot már most elkönyvelhetünk: a zöld szín uralkodik majd a dizájn világában. Számos festékmárka nyilvánította a zöld különböző árnyalatai az év színének, illetve több lakberendező és trendszakértő is azt jósolta, a zöld virágkorát éli majd az otthonainkban. December 1-jén pedig az 1stDibs nyilvánosságra hozta azt a felmérést, amelyet minden évben kitöltenek a tervezők. Ha eddig nem nem lett volna biztos, a kutatás eredményei is alátámasztották a jóslatokat. A 1stDibs ezúttal több mint 750 belsőépítészt kérdezett meg a világ minden tájáról, akik szerint a zöld világos és sötét árnyalatai egyaránt népszerűek lesznek 2022-ben. Azonban kiemelték, hogy a smaragd várhatóan kiemelkedő szerepet kap majd.

Természetesen a zöld nemcsak a színválasztást illetően kerül a reflektorfénybe, más módon is zöldíthetjük az otthonunkat. Az 1stDibs megosztotta, hogy szinte minden tervező egyetértett abban, hogy a fenntartható alapanyagok és növények iránti kereslet 2022-ben sem fog visszaesni. Habár a zöld dominál majd, nem ez lesz az egyetlen szín, amelyet használhatunk 2022-ben. A meleg földszínek és a narancssárga árnyalatai is elképesztően divatosak lesznek. A kék színt illetően a kobaltkék számíthat nagy népszerűségre, amíg a tengerészkék egy kicsit háttérbe szorul. Azonban ha igazán trendi belső teret szeretnénk kialakítani, keressünk néhány zöld dekorációs elemet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cordia Plus (@cordiaplus) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Architectural Digest (@archdigest) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Architectural Digest (@archdigest) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Architectural Digest (@archdigest) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue Living (@vogueliving) által megosztott bejegyzés

Forrás: TZR
Nyitókép: Devon Janse van Rensburg/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: