Ablak önmagunkra: Johari, az önismeret egyszerű modellje

A Johari-ablak az önismerethez vezető út első lépcsőfoka, ami segít meglátni azt, hogy kik vagyunk valójában önmagunk, és mások szemében.

Sokszor halljuk jótanácsként: „Ne foglalkozz azzal, mit gondolnak rólad!” Ez igencsak hasznos javaslat, mivel a másoknak való kényszeres megfelelés, és ennek a tudatos elengedése mindannyiunk küzdelme. Ám az, hogy a külvilághoz igazítjuk önmagunkat egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy beengedjük az életünkbe a kritikát, vagy éppen dicséretet, és ezáltal fejlődünk. Nem árt néha feltérképezni: milyennek lát valóban a környezetünk. Azok a bizonyos „mások” ugyanis olyan görbe tükröt tartanak elénk, amiben ha alaposan odafigyelünk, megpillanthatjuk önmagunkat.

Johari-ablak

A Johari-ablakot Joseph Luft és Harry Ingham pszichológusok dolgozták ki. Egy nagyon egyszerű modellt nyújtottak, aminek kitöltésével ráléphetünk az önmagunk megismerése felé vezető útra. Mindössze annyi a dolgunk, hogy akár anoniman, akár személyesen kérjük meg ismerőseinket, hogy segítsenek kitölteni a négy darab négyzetet. Két fő részre osztódnak az „ablakok”: mit gondol magáról az ÉN, és mit gondolnak róla MÁSOK. Ez a tudás, az élet előrehaladtával egyre gazdagodik, akárcsak az önmagunkról szerzett ismereteink. Összesen négy fő területet járunk körbe, ha a Johari-ablakot használjuk: aréna, vak, zárt és sötét terület.

Aréna: a nyílt tér

Az aréna az a hely, ahol látjuk magunkat és mások is látnak minket, itt nyílt kártyákkal játszunk. Azok a tulajdonságaink tartoznak ide, amiket szívesen felvállalunk és hangoztatunk, ezáltal mások is ismerik ezt a részünket. Ide sorolódnak az olyan felszíni dolgok, mint a fizikai megjelenés, a vállalt, nyílt nézeteink, valamint azon tulajdonságaink, amikre büszkék vagyunk.

Zárt terület: a rejtett tér

A zárt terület olyan akár egy fal, ami elválaszt minket a külvilágtól. Mindaz, amit mi tudunk magunkról, de mások előtt takargatjuk, az a rejtett térben helyezkedik el. Ez a terület arra szolgál főként, hogy a társadalmi normákba beilleszkedjünk, és megtartsuk a pozíciónkat egy-egy élethelyzetben. Olyan gondolatok, amiket, ha kimondanánk, azzal megbánthatnánk valakit, vagy éppen olyan tulajdonságok, amiket nem szeretnénk, ha bárki tudna rólunk. Ez a titkok helye.

Vak terület

A nyílt és rejtett terek után, amelyek mind azt fejezték ki, hogy mit tud magáról az Én, elérkeztünk a mások velünk kapcsolatos észleléseihez. A vak terület, azokat a tulajdonságainkat foglalja magába, amiről nem akarunk tudomást szerezni. Vakok vagyunk önmagunkra és amikor szembesítenek minket ezekkel, akkor hitetlenkedünk és előfordulhat, hogy akár sértésnek is vesszük. Viszont nem mindig csak a negatív tulajdonságainknak nem vagyunk tudatában. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségünket vagy értékünket ismerik fel mások, amit mi észre se veszünk.

Sötét: tudattalan terület

Ez a terület mindenki számára megközelíthetetlen. Nem tudatos, ezáltal megváltoztathatatlan. Az énünk igencsak nagy részét teszi ki az, amit mi sem, és mások sem tudnak rólunk. Ez a részünk csak nagyon ritkán kerül felszínre és általában pszichológiai eljárás eredménye vagy valamilyen nagy traumáé (baleset, vészhelyzet stb.).

Milyen a „jó” személyiség?

A fentiek fényében azt gondolhatjuk, akkor jutottunk az önismeret legmagasabb fokára, amikor az aréna kapja a főszerepet, az foglalja el a legnagyobb helyet és a sötét terület, azaz az a rész, ami ismeretlen, a legkevesebbet. Azonban a személyiség, és csak úgy önmagában az élet, nem ennyire egyszerű. Folyamatosan fejlődünk, ezáltal pedig az „ablakaink” is állandó átalakulásban vannak. A területek mérete életszakaszonként változik. Alapvetően nincs olyan, hogy jó vagy rossz személyiség, sem pedig rossz önismeret. Fejlődés van, ami során küzdelmek és örömök árán megtanuljuk magunkat, ha csak néhány másodpercre is, de külső szemmel látni, elfogadni és megszeretni. Ez az igazi önismeret.

Nyitókép:Westend61/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: