Adam Sandler harminc éve csal mosolyt az arcunkra, amiért végre méltó elismerést kapott

Az amerikai színész és humorista átvette a legjobb komikusoknak járó Mark Twain-díjat. Adam Sandler barátai és kollégái társaságában ünnepelt.

Nagyfiúk, Kellékfeleség, Az 50 első randi, Apafej – felsorolni is nehéz, hány filmben szórakoztatott bennünket Adam Sandler, aki vasárnap este átvette a Kennedy Center Mark Twain-díját. Az ünnepségen hollywoodi színészek és a komikus barátai is részt vettek, köztük Drew Barrymore, Jennifer Aniston, Conan O’Brien, Ben Stiller, David Spade, Judd Apatow és Rob Schneider

Magát is meglepte a díjjal

Az 56 éves színész köszönetet mondott családjának és barátainak, akik mindvégig támogatták és mellette voltak pályafutása alatt. Sandler stand-up komikusként indult, majd 1991-ben a híres Saturday Night Live oszlopos tagjaként vált ismertté. Mára kétmilliárd dolláros bevétellel és több mint 30 filmmel a háta mögött az egyik legsikeresebb amerikai színész. „Ahogy ránézek erre a vicces díjra, nem tudok másra gondolni, mint hogy egy nap talán ez lesz a fegyver, amivel halálra vernek” – poénkodott Sandler, amikor 24. díjazottként átvette az elismerést. „Soha nem gondoltam volna, hogy a családom és a barátaim elmondhatják, hogy a bolondos Adam megnyerte a Mark Twain-díjat.”

Beállt a nagyok sorába

A „Mark Twain-díj az amerikai humorért” elnevezésű elismerést 1998 óta ítélik oda azoknak a komikusoknak, akik hasonlóan nagy hatással voltak az amerikai társadalomra, mint Mark Twain, író, újságíró és humorista. Sandler számos barátja elnyerte már a kitüntetést, mint például Tina Fey, Bill Murray és Eddie Murphy.

Sírva nevettet, de mégsem felszínes

A díjátadón a színész barátai is beszédet mondtak. Drew Barrymore, akivel több filmben is együtt dolgozott, nemzeti kincsnek nevezte a humoristát, és azt mondta, hogy minden díjat Sandlernek kellene kapnia. „Adam le tud menni a legmélyebb mélységekig is, miközben mégsem idegeníti el az embereket. Ez az igaz művészet, ami a vígjátékot illeti” – jegyezte meg a színésznő, aki a díjátadó kapcsán Instagram oldalán is posztolt néhány közös fotót Sandlerrel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Drew Barrymore (@drewbarrymore) által megosztott bejegyzés


Az 56 éves színésznek, ugyan sokáig kellett várnia a díjra, a Kennedy Center elnöke, Deborah F. Rutter mégis úgy fogalmazott, hogy Sandler a nézők egyik legnagyobb kedvence. „Több mint három évtizede szórakoztatja a közönséget filmjeivel, zenéivel, a Saturday Night Live-ban pedig imádták a nézők. Adam úgy formálja meg a karaktereket, hogy egyszerre megnevettet és megríkat vele.”

Nem volt kérdés, hogy híres lesz

Judd Apatow és Sandler pályakezdőként szobatársak voltak Los Angelesben. A  filmproducer és forgatókönyvíró azt mondta, soha nem kételkedett benne, hogy Sandler egy nap híres lesz: „Abban a pillanatban, amikor találkoztam vele, tudtam, hogy sztár lesz”.  Conan O’Brien humorista pedig azzal viccelődött, hogy ha Sandler nem dolgozik, a barátai sem dolgoznak, ezzel arra utalva, hogy a színész előszeretettel ad munkát a barátainak filmjeiben, sőt néhány alkotásában felesége, Jackie Sandler is szerepet kapott. „Sok csodálatos ember repült D.C.-be, hogy szép szavakat mondjon Adam Sandlerről. De feltettétek már magatoknak a kérdést, miért van itt Adam olyan sok barátja, hogy beszédet mondjon ma este? Megmondom miért. Mert amikor Adam nem dolgozik, ők sem dolgoznak.”

Az útnak még közel sincs vége

Az elismerést általában mintegy életműdíjként, pályafutásuk vége felé járó komikusoknak szokták ítélni, Sandler azonban legutóbbi alakításaiért kapta a díjat. A zsűri a 2022-ben bemutatott Mindent egy lapra és a 2019-es Csiszolatlan gyémánt című filmekért ítélte neki az elismerést. Utóbbival egyébként a amerikai filmkritikusok díját és a független filmdíjat is elnyerte. Azt is biztosan tudjuk, hogy Sandler karrierje korántsem fordult még a célegyenesbe, legújabb filmje, a Gyagyás gyilkosság 2. március 31-én debütál a Netflixen, a Spaceman című sci-fije pedig ősszel érkezik.

Forrás: My Modern Met, CNN, USA Today

Nyitókép: Paul Morigi / Getty Images