Szinte már hagyomány, hogy az énekesnő minden születésnapján új fotóval jelentkezik Instagram-oldalán. Míg a tavalyi alkalommal minden rajongónak leesett az álla, addig az idei képek Adelét egy sokkal intimebb oldaláról mutatják be.
Adele betöltötte a 33. életévét, és fantasztikusabban néz ki, mint valaha! Az alkalom apropóján olyan fotókat osztott meg az Instagramon, amik igazi különlegességnek számítanak. A többszörös Grammy-díjas énekesnő a magánéletéről tett közzé képeket a közösségi oldalon, ez azért egyedi, hiszen a híresség privát életéről keveset tudni.
Adele a világ, ha nem minden idők legjobb énekesnőinek az egyike. Karrierje 19 éves korától folyamatosan felfelé ívelt, de magánéletét mindig is óvta, az elmúlt években pedig a nyilvánosságtól elvonultan élt. Habár az énekesnő közel 40 millió követővel dicsekedhet az Instagramon, sosem volt aktív ezen a platformon. Adele utoljára 2020 októberében szerepelt a nyilvánosság előtt, ugyanis ekkor látták őt vendégül először a Saturday Night Live-ban, és ebből az élményből született a legutolsó posztja is. „Most visszatérek a barlangomba, hogy ugyanaz a (szingli) macskanő legyek, aki vagyok. Legyetek türelemmel még egy évig ♥” – olvasható az énekesnő bejegyzésében. Sokan ezt biztos ígéretnek tartották arra nézve, hogy Adele újult erővel és talán egy új albummal tér vissza 2021-ben a show businessbe.
Az énekesnő a rajongók örömére tegnap, a születésnapján három fotót tett közzé az Instagram oldalán. Az első kép egy fekete-fehér portré, a másodikon úszni látjuk a sztárt, a harmadikon pedig az otthonában táncol. Karrierje kezdete óta sokat változott a híresség, a fiatal tehetségből valódi díva lett. 2015 óta azonban nem hallott a közönség új slágert Adelétől, ezért a rajongók abban reménykednek, hogy a legutóbbi posztot hamarosan egy új album debütálása is követni fogja.
Forrás: Elle
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin / Contributor/GettyImages