Ahogy a férfi az édesanyjával bánik, úgy fog veled is! – 6 dolog, amit az anya-fia kapcsolat előre jelez

Amikor egy férfiról szeretnéd eldönteni, hogy tényleg ő az igazi, akkor figyeld meg, hogyan viszonyul az édesanyjához. Ez elég sokat elárul arról, hogy mire számíthatsz majd tőle a párkapcsolatban.

„Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” – nem véletlenül vált ismertté a köznyelvben is ez a szófordulat, hiszen a szülők, ezen belül is az anyák, hatalmas hatást gyakorolnak a gyerekeik életére. Nincs ez másként a férfiaknál sem, azonban a lányokkal ellentétben, a fiúk az azonosulás helyett a kapcsolati mintákat örökítik tovább a párkapcsolatba. Az anya az első nő az életükben, aki gondoskodik, táplál, szeretetet nyújt és formálja a világnézetüket. Ő az, aki az első szerelmeslevelet kapja és az első „téged szeretlek a világon a legjobban” felkiáltást is a kisfiától. Így az anyák igen meghatározó szerepet játszanak a férfiak másik nemhez való viszonyulásában. Érdemes tehát néhány pillantást vetni a kiszemelted és az édesanyja közötti viszonyra, mert az sokat elárulhat arról, hogy a jövőben milyen bánásmódra számíthatsz tőle.

anya és fia
Fotó: Oliver Rossi/Getty Images

1. Ha teljesen kerüli az édesanyját

Ha a férfi mindent megtesz, hogy elkerülje az édesanyját, ha minden találkozót valamilyen ürüggyel lemond, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy nagyon elfoglalt vagy feledékeny lenne, hanem inkább más húzódik meg a háttérben. Ez pedig általában a szorongás. Úgy él, hogy mindig másoknak a kedvére tesz, igazi jófiú, de az anya-fia kapcsolatban nagyobb szorongást él át, mint amit kezelni tudna. Az anya gyakran felzaklatja, csorbát ejt a magabiztosságán és ezt az elkerüléssel orvosolja. Párkapcsolat szempontjából az ilyen férfi nehezen köteleződik el, azonban, ha megteszi, akkor hűséges típus. Viszont tudnod kell, hogyha az elkerülés mesterével állsz szemben, akkor a konfliktusok idején veled is hasonlóan fog viselkedni. Nem az érzelmei kifejezéséről és a mély beszélgetésekről híres, azonban türelemmel és empátiával csökkenthető a szorongás és jó társ válhat belőle.

2. Ha anyuci pici fia

Ez tipikusan az a típus, aki nem tud semmit tenni anya jóváhagyása nélkül, még akkor se, ha már elmúlt negyven a nagyfiú. A szoros kapcsolat láttán elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez a férfi igazán jól bánik az anyjával, értékeli a nőket, odafigyel rájuk. Második pillantásra azonban nem ennyire rózsás a helyzet. A probléma az, hogy csak egy méhkirálynő lehet az ő világában, és ez a hely már foglalt. Ez azt jelenti, hogy bármilyen fontos döntést kell meghoznotok, az azon fog alapulni, hogy az anyja mit akar, és nem azon, hogy mit szeretnétek ti párként. Ő egy szerető és ragaszkodó srác, aki mindenki legjobb barátja. Senkinek egy rossz szava sincs róla. Lélekben nagylelkű és hűséges, mint egy kiskutya, de végső soron a rólad alkotott nézetét mindig az a látható vagy láthatatlan erő fogja alakítani, hogy számára a legkedvesebb az anyja.

3. Ha nyíltan gyűlöli az édesanyját

Az ilyen férfihoz automatikusan kapcsolódik egy nagy adag függetlenség, macsóság, ami lenyűgözi az embereket. Jellemzően az ilyen férfiaknak zűrzavaros kapcsolatuk van az édesanyjukkal. A fejlődés egy pontján történt egy hatalmas törés, amikor akkorát csalódott az anyjában, hogy azóta sem tudta túltenni magát rajta. A harag az egyetlen érzelem, amit az anya iránt táplál. Minden indulata ellenére van egy vonzó dramatizmusa és érzelmi összetevője, amely a karizmával határos. És ezt imádják benne a nők. A rosszfiú mögött azonban egy összetört kisfiú van, aki rettentően fél attól, hogy egy nő újra fájdalmat fog okozni neki. Még arra is hajlamos, hogy panaszkodjon az anyjáról és ezzel együttérzést gyűjtsön a gyermekkora miatt. Ha ilyen típusú férfival hozott össze a sors, akkor jobb, ha bele sem kezdesz, mert az ilyen ember nem áll készen egy egészséges kapcsolatra.

4. Ha fél, hogy csalódást okoz az anyjának

Az ilyen férfi közel áll az édesanyjához, azonban a szabályokat nem az anya diktálja, legalábbis nem nyíltan. Valamiért mégis ott lebeg a levegőben a rettegés attól, hogy csalódást okoz. Ez jöhet a gyermekkorból, ahol túl sok és túl magas elvárásoknak kellett megfelelnie, aminek következtében most teljesítményszorongás alakul ki benne. Ilyenkor két ösvényen indulhatnak el a fiúk: vagy elkezdenek mindenáron az anya kedvében járni és bizonyítani neki, vagy ravasz módon kijátsszák az anyát, vagyis igent mondanak neki bármire, de végül úgyis azt teszik, ami nekik jó. Hasonló mechanizmusokra lehet számítani az ilyen férfitól a párkapcsolatban is. Ez a típus utálja a konfrontációt, ezért vagy ténylegesen igyekszik majd a te kedvedben is járni, vagy pedig csak úgy tesz mintha.

5. Ha túlságosan ragaszkodik az anyjához

Ha nem történt meg a leválás, azt a párkapcsolat sínyli meg igazán. Az ilyen férfi még mindig gyerek szerepben van és túlságosan ragaszkodik az anyjához. Az anya mindenbe be van vonva, mindent tud a fia párkapcsolatáról és nincsenek egészséges határok húzva. Ez esetben a férfi igenis tiszteli a nőket és jól bánik velük, odafigyel a véleményükre, azonban még éretlen és képtelen a saját lábán megállni. Hacsak nem egy nagy gyerekkel szeretnéd tölteni az idődet, jobb, ha sarkon fordulsz. Azonban, ha érzel magadban elég erőt, hogy együtt kialakítsátok a határokat, akkor működőképes lehet a dolog.

6. Ha baráti viszonyban van az anyjával

Itt azért jó megfigyelni, hogy ez a baráti viszony a skálán hol helyezkedik el. Nem mindegy, hogy baráti beszélgetést folytatnak és egészséges keretek között jó viszonyt ápolnak, vagy egymás legjobb barátai. Ha egy férfinak az anyja a legjobb barátja az hatalmas vészcsengő! Azonban, ha törődik az anyjával és megosztja vele az élete történéseit, de emellett fel tud szólalni, ha neki valami nem tetszik, akkor egy magabiztos férfit tudhatsz magad mellett. Számára a nők nem fenyegetőek, hanem ösztönzőek, akik felé meg tud nyílni. A hátrány, hogy ennek a típusnak sok női barátja van, ami táplálék lehet a féltékenységre, és nem kötelezi el túl gyorsan magát, de amikor mégis megteszi, akkor harmonikus viszonyt tud kialakítani.

Nyitókép: Oliver Rossi/Getty Images

Forrás: YourTango

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: