Az álmodozás fontosabb, mint az IQ?

Az elmúlt években számos új kutatási eredmény került napvilágra, amellyel gyermekeinket segíthetjük az életben. Lássuk, mit kell tennünk, ha gyermekünknek nagyratörő álmai vannak.

Azt leszögezhetjük, hogy a gyermeknevelés nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, és sokszor próbára teszi az embert. A csodálatos pillanatok mellett rengeteg buktatója is lehet, hiszen elég komplex és véget nem érő feladat. A tudományos kutatásoknak köszönhetően azonban egyre inkább feltérképezhető, melyek azok az elvek, amelyeket érdemes követni. Itt a válasz, mit tegyünk, ha azt szeretnénk, hogy álmodozó gyermekünk minél sikeresebb felnőtté váljon az életben.

Miért fontos nagyot álmodni a gyerekeknek?

Szinte nincs olyan szülő, aki ne olvadna el, amikor gyermekét hallgatja arról, hogy lesz belőle vadászpilóta, híres énekesnő vagy a következő miniszterelnök. Sokan azonban mindezt egy cuki momentumnak tartják csupán. Úgy gondolják, hogy ezek a korai elképzelések nem bírnak különösebb jelentőséggel. A racionálisabban gondolkodó szülők pedig ilyenkor talán még el is magyarázzák a gyereknek, miért válasszon kekeresettebb szakmát, vagy biztos megélhetést nyújtó foglalkozást. Esetleg a család megijed attól, hogy egy-egy álom szponzorálása mivel jár, és  elérhetőbb útra próbálják terelni a kiskorút. Pedig a British Psychological Society Research Digest tanulmánya szerint általában azokból a gyerekekből válik sikeres felnőtt, akik a legnagyobb támogatást kapják vágyaik eléréséhez.

Álmodtam egy világot magamnak

Ha valaki egész gyermekkorában azt hallgatja, nem vagy elég jó, ez neked nem sikerülhet, átlagos vagy, abból hogyan is válhatna sikeres felnőtt? Viszont aki támogató környezetben növekszik, és azt látja, szülei képesnek tartják nagy dolgok megvalósítására is, bíznak benne, segítik törekvéseit, az tényleg elhiszi magáról, hogy képes átlépni az álmok kapuján. A tanulmány rámutat, hogy az erősebb önbizalommal rendelkező gyerekek, hiába gyengébbek tanulmányi eredményeik, sikeresebben veszik az akadályokat. Ők azok, akik tudják, ha valami nem sikerül, az nem bukás, csupán egy állomás. A szülők által támogatott gyerekek megtanulják, hogy a hibázni normális dolog, és nem fognak sem megijedni, sem megtörni a buktatóktól az útjuk során.

Az édesanyák azok az angyalok, akik a saját szárnyuk tollait adják gyermeküknek, hogy az repülhessen.

A tanulmány ráadásul arra is rámutat, hogy minél nagyobbat álmodik a gyerek, annál sikeresebb felnőtt válhat belőle. A kutatók vizsgálataikban arra jutottak, hogy a kevésbé kiváltságos anyagi háttérrel rendelkező családok gyermekei sokkal szerényebb törekvéseket mutatnak, mint a tehetősebb társaik. A szakadék még mindig hatalmas, de bebizonyosodott az is, hogy a siker nem feltétlenül anyagi helyzettől függ. Azok a hátrányosabb helyzetű családok, akik támogatták gyermekeik álmait és mondjuk összegyűjtötték az egyetemre valót, jó eséllyel tudtak kitörni a szegénységből.

Az álmok útján

A civilizált országokban megjelenő tömeges méretű pszichés problémák java része a gyermekkori traumákra vezethető vissza. Látható jelei vannak annak, hogy nem vagyunk egyensúlyban sem magunkkal, sem környezetünkkel. Fontos megérteni, hogy gyermekeink mentális egészsége ebben a korban kaphatja meg azokat az alapokat, amelyekkel élete végéig funkcionál. Ha pedig ezek az alapok sérültek, már nagyon nehéz változtatni rajtuk. Így hát szülőként törekednünk kell arra, hogy ez az alap ebből a szempontból is stabil legyen.

Ne vegyük el gyermekeink jövőjét, csupán azért, mert mi félünk, vagy belénk más mintákat neveltek. Legyünk mi is képesek a változásra, fejlődjünk, legyünk nyitottak az új dolgokra, hiszen a világ körülöttünk is folyamatosan változik.

Forrás: Inc
Nyitókép: Choreograph / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: