Álomszép és természetes: kipróbáltam a Lush hennatömbjét!

És soha többé nem térek vissza a mesterséges színezőkre!

Legalább 18 éve festem vagy festetem a hajam. Volt már szőke melíros és ébenfekete is. Amikor betöltöttem a harmadik x-et, rájöttem, itt az ideje a természetes felé fordulnom. Igen a hajfestés terén is.

Az őszes frizura nem az én stílusom. Szeretem, ha az eredetileg fakó barna hajam csillog a napfényben, ha kap egy kis rezes árnyalatot, az ősz hajtincseket pedig elrejti valami a kíváncsi tekintetek elől. De, ahogy már említettem a harmincadik szülinapom környékén átértékeltem az addigi rutinjaimat, nemcsak az étkezés, de a szépségápolás terén is szerettem volna tudatosabbá válni. A tusfürdőt könnyű volt szappanra cserélni, sőt, hamar megtaláltam a tökéletes szilárd sampont is. A hajfestés terén azonban még jó ideig kitartottam a klasszikus festékek mellett. Illetve ősszel az egyik fodrászatban kipróbáltam egy 80%-ban természetes összetételű hajfestéket. Az eredmény nem az lett, amire számítottam, a színe sem tetszett, de a legrosszabb az volt, hogy hetekig viszketett tőle a fejbőröm. Aztán kicsit több, mint egy hónapja megismertem a Lush hennatömbjét, amiről akkor még nem is sejtettem, hogy ekkora szerelem lesz.

Caca Marron Hennatömb, Lush 4 990 Ft

Modern ősasszonyok rituáléja…

…az újépítésű lakás konyhájában. Ez jutott eszembe, amikor készítettem elő a hennát, de ne szaladjunk úgy előre. Korábban már írtunk arról, hogy mi mindent lehet tudni a hennáról, de persze mint minden terméknél, itt is a saját tapasztalat a legfontosabb. Először is, a Lush hennája egy nagyobbacska téglaszerű, illatozó termék, ami nálam pár napig a fürdőben eregette fantasztikus illatát. Amikor eljött a kipróbálás napja akkor a következő dolgokat készítettem elő:

  • egy nagy fazék benne víz
  • egy hőálló edény (nem fém), amit rá tudtam tenni a fazékra
  • egy fakanál
  • egy pár kesztyű
  • törülköző
  • 600 ml forrásban lévő víz
  • 1 db Caca Marron hennatömb
  • zuhanysapka

Először is a fazékban lévő vizet feltettem forrni, amikor gyöngyözni kezdett, rátettem a hőálló tálat, bele a hennát, végül ráöntöttem a 600 ml forrásban lévő vizet. Ezután jött az ősasszonyos rituálé, ugyanis a hennatömböt folyékony masszává kell olvasztani. És, hogy miért pont ősasszonyos? Egyszerűen nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy a hennát a nők több ezer éve használják. A földes illat, ami a legkevésbé sem hasonlítható a klasszikus hajfestékek szúrós szagához mélyre hatott. Nekem az olvasztós művelet legalább 30 percig tartott, cserébe élvezhettem a henna nagyszerű illatát és kicsit a nőiségemről is gondolkoztam közben. Na, de, hogy a tények talaján maradjak, amint felolvadt a tömb, kezdődhetett a festés. Ne arra számíts, hogy olyan könnyedén fel tudod vinni az olvadt csokihoz hasonló anyagot a hajadra, mint egy hagyományos bolti hajfestéket. Az egyik nehezítő körülmény, hogy a hennát célszerű még melegen felvinni, a másik, hogy nem olyan homogén a massza, ezért nehezebben kezelhető (bár lehet, hogy csak tovább kellett volna olvasztgatnom). A hennát alaposan eloszlattam a hajam teljes hosszán, ügyeltem arra, hogy mindenhova jusson – a csempére, mosdókagylóra és a tükörre is. Igen, ez valóban egy kicsit maszatolós mutatvány. 🙂

Türelem ragyogó frizurát terem

Nagy küzdelem árán az olvasztott hennatömb többnyire minden cseppje a hajamra került. Ezután egy zuhanysapkával letakartam a fejemet, erre csavartam fel a törülközőmet. Ez a természetes, növényi alapú festék két óra alatt fejti ki a hatását, tehát számíts arra, hogy ez nem megy olyan gyorsan. A hatóidő végeztével alaposan lemostam a hennát, ami semmivel sem volt komplikáltabb, mint egy normál hajfestés utáni öblítés. Az egyedüli negatívum, hogy az amúgy is töredezett hajvégeim még inkább kiszáradtak, ezért jócskán tettem a tincsek végére a kedvenc balzsamomból. A hajszárítás után nem győztem csodálkozni azon, milyen mesés színben pompázik a frizurám. Annyit még fontos megjegyezni, hogy 24-48 óra után alakul ki a végleges árnyalat, de ne gondolj semmi drasztikus különbségre, épp csak finomodik a szín. A másik fontos tudnivaló, hogy a henna fakul (egyébként a normál festék is), de a színét nem veszti el teljesen, ezzel együtt én nagyon megszerettem. Örülök, hogy nem kell lemondanom a mesés, rezes árnyalatról, és nem terhelem a szervezetem különféle vegyi anyagokkal sem.

Íme az előtte…

… és az utána fotó.

Nyitókép: amnarj2006/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: