A spanyol-német származású énekes-gitáros a zene és a tánc terápiás hatásáról mesélt, na, meg arról, hogyan formálták őt az utazásai. Sőt, a júliusban megjelenő harmadik lemezéről, a Magiaról is elárult néhány kulisszatitkot!
– Március 15-én elindítottad a #MagiaDanceChallenge kihívást a közösségi oldalaidon. Arra biztatod a követőidet, mutassák meg neked, hova repülnének el képzeletben azzal az egyszerű koreográfiával, amit megtanítasz nekik. Számos kutatás bizonyítja a tánc jótékony hatását a mentális egészségünkre. Ha jól sejtem, ezzel az apró játékkal segíteni szeretnél a rajongóidnak, hogy egy kicsit kiszakadjanak a valóságból…
– Igen, a zene mindig is egyfajta terápiát jelentett nekem. A segítségével átélhetjük azokat az érzéseket, amiket ki szeretnénk fejezni az adott pillanatban. Nagyszerű dolog, hogy ezt megtehetjük. Ha pedig valaki táncon keresztül is képes erre, az hasonlóan remek lehet. A minap éppen meghallgattam az egyik dalt, amin jelenleg dolgozom. És egyszer csak észrevettem, hogy elkezdtem táncolni rá a konyhában – egyedül. Fantasztikus volt. Azt hiszem, ebben rejlik a zene ereje: elsodor egy másik világba.
– Van olyan dal, amitől mindig táncra perdülsz?
– Imádom az Uptown Funk című számot Bruno Marstól a ritmusa miatt. De az mindig jó jel, ha a saját számaimra mozdulok meg. Akkor tudom, hogy működni fognak.
– A kihívásban látható koreográfia természetesen a legújabb videóklipedből származik, amelyet a Magia című számodhoz készítettél. Ráadásul ez lesz a harmadik nagylemezed címadó dala is. Ebből arra következtetek, hogy a mágia szó fontos jelentést hordoz számodra…
– A Magia (varázslat, mágia) szót akkor használjuk, ha nem tudunk pontosan körülírni valamit. Amikor olyan helyzetbe kerülünk, amit képtelenek vagyunk megfogalmazni, azt mondogatjuk, „Óh, ez mágikus.”. Ezzel a kifejezéssel azt szeretném üzenni, hogy nem kell mindent felcímkéznünk. Felesleges minden érzésünket definiálni, csak hagyjuk, hogy átjárjanak minket. Ez éppen elég, nincs szükség folyamatos magyarázkodásra. A Magia magába foglalja mindazt, amit ebben a nehéz időszakban átélünk. Mindenki másképpen viszonyul hozzá. Én tavaly egyetlen dalt sem adtam ki, és nyáron egyre többen írtak emiatt Instagramon. Nagyon sokan kérték, hogy írjak egy új számot, mert 2020 így is éppen elég rossz. „Csinálj valamit” – üzenték. (nevet). Úgy döntöttem, megragadom ezt a lehetőséget arra, hogy visszaadjam az embereknek azt a szeretetet, amit kaptam tőlük – egy dal formájában. Ez óriási segítség volt nekem. Erről szól a Magia.
– Az új albumod idén júliusban fog megjelenni. Mit árulhatsz el róla máris?
– Szuper dalok lesznek rajta! (nevet). Egyébként minden lemezemen más és más utat szeretnék bejárni: ezúttal is olyan sztorikról és érzésekről mesélek, amelyeket éppen megéltem. Bemutatom vele azt, hogy mi történt velem az utóbbi néhány évben.
„A Magia sokkal érettebb anyag lesz, mint bármi, amit korábban kiadtam. Különböző műfajokat próbáltam ki rajta. Mondhatjuk azt is, hogy tükrözi fogja a fejlődésemet”.
– Magyarországon van egy mondás a zenészek között, miszerint a harmadik lemez vízválasztó. Az első kettő inkább a kísérletezésről, a felfedezésről szól, így tulajdonképpen a hármas számú dönti el, hogy az előadó hosszútávon is sikeres lehet-e. Mit gondolsz erről az elképzelésről?
– Ó istenem, ez szörnyű! Most már hatalmas nyomás van rajtam… (nevet) Számomra ez egyszerűen csak egy újabb lemez. Ez biztosan furcsán hangzik, de nem hiszem, hogy ennek a korongnak kellene meghatároznia a következő lépésemet. Mindig lépésről lépésre haladok. De persze remélem, hogy ez a mondásotok az előnyömre válik majd. Nem tudom, meglátjuk! (nevet)
– 2021 elején egyébként máris elértél egy fontos mérföldkőhöz az életedben: január 9-én betöltötted a harmincat. A legtöbben kész listával rendelkezünk a fejünkben arról, hogy mit szeretnénk elérni eddig a dátumig. Mi a helyzet a te céljaiddal? Elégedett vagy azzal, ahogyan a bakancslistád áll?
– Először is én úgy érzem, a harminc sokkal jobb a húsznál. De a mi generációnk egyik fő problémája éppen az, hogy azt hisszük, mindent el kell terveznünk, mire betöltjük a harmadik X-et. Ez az elképzelés abból adódik, hogy látjuk magunk előtt a szüleinket, és abból indulunk ki, ők hogyan éltek ebben a korban. Hozzájuk hasonlítgatjuk magunkat. Pedig mi már egy teljesen más világban élünk.
„A harminc az új húsz, csak sokkal több élettapasztalattal. Végre tudjuk, mit akarunk. Úgyhogy összességében ez a kor szerintem ezerszer fantasztikusabb a húszas éveinknél, mert végre megtaláltuk önmagunkat, rájöttünk, kik is vagyunk valójában. Húszévesen többnyire nem tudja még az ember.”
– Vannak terveid a következő évtizedre?
– Remélem sok helyen felléphetek majd élőben. De nem igazán tervezgetek, meglátom, merre visz majd az élet. Nem szeretek célokat kitűzni ilyen hosszú távra, mert valószínűleg elbuknék. Mindig csak az adott pillanatról döntök, és ez a technika úgy tűnik, működik nálam. Visszanézve látom, hogy az elmúlt évtizedben sem tűztem ki hatalmas célokat, de nem is hiányoztak.
– A koronavírus-járvány miatt bevezetett karanténhelyzet 2020-ban szó szerint rákényszerített minket arra, hogy egy kicsit megálljunk és szembenézzünk magunkkal, az életünkkel. Az előadóművészek ráadásul különösen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen elvesztették a színpadokat, amik energiát és erőt adnak nekik. Hogyan találtál ennek ellenére megnyugvást a zenében?
– A zene azelőtt folyamatosan, gyakorlatilag minden nap körbevett. Így a pandémia elején egy kicsit el kellett szakadnom tőle, szünetre volt szükségem. Más kreatív tevékenységekre fókuszáltam, mint például a főzés, a festés, vagy fából alkottam valamit. (Álvaro Soler ipari formatervezést tanult a barceloniai Elisava Egyetemen. – a szerk.) A karantén alatt nehezen ment a dalírás, hiszen csak otthonról inspirálódhattam. Ha az ember kimozdul és megtapasztal dolgokat, az megihlethet egy számot. Akkoriban sok zenész barátommal beszélgettem erről, és mindannyian ugyanezen mentünk keresztül. Fogalmunk sem volt, miről írjunk, valahogy minden, amibe belekezdtünk túlságosan depressziós lett. Ez egy fontos lecke volt nekünk.
– Egy interjúdban azt mesélted, hogy a berliniek hajlamosak a panaszkodásra. Téged viszont kimondottan optimista személynek látlak. Hogyan lelted meg éppen ebben a városban az otthonodat a mentalitás ellenére?
– Természetesen nem mindenki panaszkodik! (nevet) Azt hiszem, bennem megvan a képesség az elfogadásra, alkalmazkodásra. És arra, hogy az otthonommá tegyek egy helyet. Ha kezdetben nem is érzed magad olyan jól, idővel mégis a magadénak érezheted. Berlin egy csodálatos város, és örülök, hogy itt dolgozhatok, de akkor is Barcelona a kedvencem az egész világon.
– Mit kellene felkeresnünk Barcelonában, ha végre újra utazhatunk?
– Mindenképpen el kellene mennetek Costa Bravara, mert annál fantasztikusabb helyet nem találtok sehol. De persze igazából mindenhol gyönyörű. Habár a Tossa de Mar előtti szakasz elég szörnyű, mert ott az utcán buliznak az emberek. Szóval érdemes egy kicsit tovább mennetek.
– Korábban néhány évet Japánban is eltöltöttél a családoddal. A turnéid során pedig számos helyre ellátogathattál már. Mi a legnagyobb lecke, amit a kalandjaid során megtanultál önmagadról, vagy az életről?
– Azt, hogy érdeklődőnek, kíváncsinak kell lennünk más kultúrák iránt. Annyi mindent tanulhatunk az emberektől, akik különböző helyekről származnak. Fejlődhetsz az utazások által. Persze az is rendben van, ha azt mondod, hogy ott maradsz, ahonnan származol – de akkor rengeteg fantasztikus dologról lemaradsz. Össze sem lehet hasonlítani, milyen az, ha olyan emberekkel beszélgetünk, akik nyitott gondolkozásúak, mint azokkal, akik egész életükben egy helyen éltek. Borzasztóan hálás vagyok azért, hogy akkor Japánba költözhettem, még akkor is, ha egyébként nem is volt más választásom. Jól alakult számomra ez az út.
– Két évvel ezelőtt Magyarországra is eljutottál, hiszen felléptél a 2019-es Szegedi Ifjúsági Napokon. Mi a legkedvesebb emléked az ittlétedről?
– Az, hogy mennyire fantasztikus energiája volt az estének. A show előtt elmentünk egy vízividámparkba felfrissülni. Egy kicsit újra gyereknek érezhettem magam, ez jó érzéssel tölti el az embert.
– Hol készítetted a legkülönlegesebb szelfidet?
Finnországban egy rénszarvassal. Próbáltam utánozni az arckifejezését. Azt hiszem, ez a fotóm kapta a legtöbb lájkot Instagramon az évek során. (nevet)
– Katalánul, spanyolul, németül, angolul, olaszul és japánul is beszélsz, szóval kijelenthetjük, hogy az idegen nyelvek elsajátítása az egyik szupererőd. Van esetleg egy olyan szó, vagy kifejezés, amit minden országban megtanulsz, ahova ellátogatsz?
– Mindig az átlagos dolgokkal kezdem: „Szia, Viszlát, Köszönöm”. Aztán annyit használom őket, hogy a végére berögzülnek az agyamban. Tudom, unalmas vagyok, de ezeket szoktam megkérdezni először.
– Ha már a szupererőről beszélünk: Mi a legfurább, vagy a legviccesebb képességed?
– A németországi The Voice Kids egyik coach-a vagyok, ami jelenleg is fut a tévében. A műsorok visszanézésekor észrevettem, hogy hihetetlenül furcsa arcokat tudok vágni, mintha őrült lennék. Ezt eddig nem tudtam. Talán ez az én legfurcsább képességem! (nevet)
– Korábban az olaszországi X-Faktor egyik mentora voltál, most pedig a legkisebbeknek segítesz valóra váltani az álmaikat. Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál azoknak, akik szeretnék elérni a céljaikat, mi lenne az?
– Dolgozz érte, méghozzá sokat! Ne add fel addig, amíg nem érzed azt, hogy eleget tettél!
Nyitókép: @alvarosolermusic/Instagram
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- „Mindent teljes szívből csinálok” – A 365 nap főszereplőjével, Michele Morronéval beszélgettünk
- A zenekar, aki szívén viseli a Föld sorsát: a Milky Chance énekes-gitárosa, Clemens Rehbein mesélt nekünk az együttes fenntarthatósági terveiről
- A Vámpírnaplók sztárja igazi mindful zenész – Michael Malarkey-vel beszélgettünk
