Csodálatos természetfotók szálltak versenybe a világ egyik legismertebb nemzetközi fotópályázatának legjobb helyezéseiért.
A dubaji koronaherceg, H.H. Sheikh Hamdan Bin Mohammed Al Maktoum által alapított HIPA (Hamdan International Photography Award) a világ legnagyobb összdíjazású fotópályázataként vált ismertté. Idén kilencedik alkalommal mérették meg magukat a tehetséges fényképészek a nemzetközi versenyen, és a napokban a kategóriák nyerteseit is kihirdették – közöttük osztották szét az összesen 450 ezer dollár (majdnem 140 millió forint) pénzjutalmat.
A három állandó kategória mellett a HIPA minden évben egy különleges tematikát is megnevez: a 2019-2020-as pályázat különleges kategóriája a víz volt. ‚‚A víz az emberiség legősibb és tökéletes társa. Nemcsak testünk áll elsősorban vízből, hanem a víz egyben mindennapi életünk elengedhetetlen része. A víz, mint téma végtelen számú lehetőséget kínál, amely megragadhatja a fotós képzeletét és inspirálja az alkotásra.’’ – indokolták választásukat a szervezők a verseny weboldalán.
A pályázat fődíját (és a címhez járó 120 ezer dollárt) Jasmine Carey, ausztrál fotós vihette haza, aki egy alvó hosszúszárnyú bálnát és kicsinyét kapta lencsevégre. Az öt kategória (Víz, Általános: színes, Általános: fekete-fehér, Mobilfotózás és Portfólió/Történetmesélés) legjobbjainak sem kellett csalódniuk, hiszen az ő munkájukat is jelentős összeggel támogatták a szervezők. Nézzük néhányat a pályázat legjobb fotói közül.
Az élet lényege, Jasmine Carey
Havas Mona Lisa, Fahad Al Enezi (1. helyezett – Általános: színes)
Utazás a világunkon kívül, Apratim Pal (1. helyezett – Mobil)
Észak királya, Talal Al Rabah (1. helyezett – Általános: fekete-fehér)
Zápor, François Bogaerts (1. helyezett – Víz)
A szépség és a veszély országa (sorozat), Christian Vizl MacGregor (1. helyezett – Portfólió)
A szépség és a veszély országa (sorozat), Christian Vizl MacGregor (1. helyezett – Portfólió)
Portré Sapáról, Yose Mirza (2. helyezett – Általános: színes)
Egy lélek, ellentétes irány, Rashed Al Sumaiti (3. helyezett – Általános: színes)
Polipvadász, Buchari Muslim Diken (3. helyezett – Víz)
A színek lelke, Abdullah Alshathri (3. helyezett – Mobil)
Az élet titka, Yousef Shakar Al Zaabi (5. helyezett – Víz)
A fiatal álmodozók, Sujan Sarkar (3. helyezett – Általános: fekete-fehér)
Tükörkép, Budi Gunawan (2. helyezett – Mobil)
Ments meg, Sourav Das (4. helyezett – Víz)
Nyitókép: hipa.ae