Amiről muszáj beszélnünk: így sminkelj a maszk alatt (x)

Az elmúlt hónapok történései minden szinten kihatottak hétköznapi életünkre. Ennek az egyik meghatározó eleme a maszkviselés, hiszen ezzel óvhatjuk magunkat és a környezetünket.

A járványhelyzet ugyan enyhült, a maszkviselés azonban még mindig sok helyen kötelező, így az elkövetkezendő időben sminkrutinunkat is némileg ehhez kell igazítanunk. Szabó Doris, az AVON sminkmestere ezért most egy olyan sminkkel készült nekünk, amely segítségével még maszkviselés közben is a legszebb formánkat hozhatjuk.

Krémes helyett jobb a por állag!

A maszk viselése és annak fel-levétele miatt most talán az egyik legfontosabb tényező sminkünk kapcsán, hogy az horzsolásálló legyen, ezért érdemes tartós sminktermékeket használni. Ez igaz már az alapozó használatára is. Maszkviselés esetén kerüljük az olyan alapozókat, amelyek pluszban hidratálnak, mivel azok még inkább előidézhetik a melegben a nedvességképződést, izzadást a maszkunk alatt. Amennyiben bronzosítani vagy pirosítani szeretnénk, akkor feltétlen por állagú terméket használjunk, ne krémeset, mert azoknak magasabb a nedvességtartalmuk, így a maszk alatt bőrünk könnyen befülledhet ezektől a termékektől is.

Drámai pillantás

Maszkviseléskor arcunkból leginkább a szemünk látszik, így érdemes ebben az időszakban a legnagyobb hangsúlyt a szemsminkünkre helyezni. A sminkmester tippje, hogy az AVON True Power Stay szemceruzával sűrítsük a szempillák tövét, oly módon, hogy a felső szemhéjunkat óvatosan megemelve a felső vízvonalat festjük meg barna vagy fekete szemceruzával, így érhetjük el a legtermészetesebb hatást. Ha ettől idegenkedünk, akkor felülről próbáljuk a felső szempillasor közötti részt óvatosan megszínezni a szemceruzával. Szemhéjfesték használatával még hangsúlyosabbá tehetjük szemünket, amelyből szintén érdemes a tartós verziót választani, hisz a melegben a maszk viselésével bőrünk jobban megizzadhat, így fontos, hogy a szemhéjpúderünk se kenődjön el. Ideális választás lehet ehhez az új AVON True Power Stay szemfestékek egyik igéző árnyalata. Nagyon szépen mutat majd a sminkünk, ha kevés fényt csempészünk a felső mozgó szemhéjunkra a ceruzákkal.

Szemsminkünk utolsó lépéseként jöhet a szempillaspirál. Ebben az esetben elég, ha tartós szempillaspirállal csak a felső szempillákat hangsúlyozzuk, de azt alaposan! A festéket a pillák tövétől vigyük fel, hogy egyenletesen eloszlassuk azt és megtámasszuk pilláinkat, az igazán látványos hatás érdekében. Ehhez használjuk bátran az AVON True Power Stay vízálló, dúsító szempillaspirált, amely ellenáll a hőnek, a párának és az izzadságnak, így még a legforróbb napokon sem kenődik el.

Végezetül szemöldökünkről se feledkezzünk meg. A tartós hatás itt is fontos, ezért érdemes ebben az esetben is a vízálló termékeket előnyben részesíteni. Az egyenletes vonalak helyett nyugodtan varázsolhatunk magunknak egy picit dúsabb, kócosabb hatást, ami manapság egyébként is igen felkapott szemöldöktrend. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy satírozás vagy színezés helyett, apró, hajszálvékony vonalak segítségével dúsítjuk szemöldökünket, így érhetjük el a rakoncátlanabb, természetesebb hatást.

Az ajakápolás nem maradhat el

A szánk ugyan nem látszik a maszk alatt, így a rúzs viselését nem ajánlja a szakértő – pláne, mivel az könnyen el is maszatolódhat – azonban  ajkainkat most se hanyagoljuk el. Használjunk ajakápolót, amely ha illatosított, akkor az a maszk alatt még inkább érződhet, így némileg kellemesebbé tehetjük a viseletét.

Forrás: avon.hu
Nyitókép: Westend61/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: