A háromszáz éven át uralkodó Romanov-dinasztia 1917-es bukását követően nemcsak Oroszország, hanem II. Miklós cár és családjának sorsa is bizonytalanná vált.
A 20. század eleje a jelentős zűrzavar időszaka volt Oroszországban. A több mint 300 éve uralkodó Romanov-dinasztia alkonyát élte, a gazdasági nehézségek és az első világháború katonai kudarcai miatt egyre csak növekvő ellenállással szembesült. 1917 március 17-én az orosz forradalmárok lemondásra kényszerítették II. Miklós cárt, akit alig több mint egy évvel később feleségével és gyermekeivel együtt brutális módon meggyilkoltak a bolsevikok. A Jekatyerinburgban történtek után a Romanov-család sorsát éveken át rejtély övezte, a nem egyértelmű információk pedig épp elég okot adtak, hogy a monarchia hívei reménykedhessenek túlélésükben. Különösen egy családtag, a cár legfiatalabb lánya, Anasztaszija körüli elméletek virágoztak. A nagyhercegnő nemcsak összeesküvéseket és szélhámosokat inspirált, hanem a Broadway-t és Hollywoodot is megihlette. Története még több mint száz évvel később is a 20. század egyik legizgalmasabb rejtélye. De ki is volt pontosan Anasztaszija, és mi történt vele valójában?
Gondtalan gyermekévek
Anasztaszija Nyikolajevna Romanova, orosz nagyhercegnő, az Orosz Birodalom utolsó uralkodójának, II. Miklós orosz cárnak és Alekszandra Fjodorovna cárnénak negyedik, egyben legfiatalabb leányaként látta meg a napvilágot 1901. június 18-án Szentpéterváron. Bár annak ellenére, hogy a nemzet egy trónörököst várt, Anasztaszija – akárcsak nővérei, Olga, Tatyjana és Marija – gondtalan gyermekéveknek örvendhetett a halhatatlannak tűnő Romanov-család tagjaként. Éppen ezért nem is meglepő, hogy a nagyhercegnő humorérzékéről és csintalan személyiségéről volt ismert. Gleb Botkin, a család orvosának fia egyszer azt mondta róla, hogy „csintalanságban igazi zseni volt”, valamint a „szellemes, eleven, reménytelenül makacs és bájosan szemtelen” jelzőkkel tudta őt leginkább jellemezni. Viszont amikor apját, az Orosz Birodalom utolsó uralkodóját 1917. március 15-én lemondásra kényszerítették, Anasztaszija és családja élete bizonytalanná vált.
A száműzetés kezdete
A Romanovokat és személyzetüket először a nyugat-szibériai Tobolszkba küldték, ahol viszonylagos békében és normális körülmények között élhettek, abban reménykedve, hogy eljutnak Angliába, ahol V. György király, II. Miklós unokatestvére uralkodott. A brit rokon viszont okkal tartott attól, hogy a bukott cári család befogadása diszkreditálná a monarchiát a brit munkások szemében, ezért elutasította a kérést. II. Miklósra és családjára így 1918. tavaszán egy újabb költözés várt egykori birodalmuk területén. Miután ugyanis Vlagyimir Lenin bolsevikjai hatalomra kerültek, a királyi családot ismét áthelyezték egy házba, az oroszországi Jekatyerinburg városában. Ez volt az utolsó lakhelyük.
A végzetes éjszaka
1918. július 16-ról július 17-re virradóan a családot ideiglenes otthonuk, az Ipetyev-ház pincéjébe terelték, és a moszkvai szovjet kormány legfelsőbb szintű parancsa ellenére a bolsevik parancsnok, Jakov Jurovszkij utasítására kivégezték. A Romanovokra és három főt számláló személyzetükre golyózáport zúdítottak, melyet senki sem élhetett túl. Ezután a holttesteket saját ágyneműjükbe csavarva teherautókra tették és az erdőbe szállították őket. A tetemeket savval öntötték le, és két testet elégettek, melyeket egy-egy jelöletlen sírba temettek. A bolsevikok másnap beismerték, hogy kivégezték a cárt, azonban tartották magukat ahhoz az állításukhoz, hogy a cárné, a cárevics és a négy nagyhercegnő továbbra is életben van. Utóbbiak állítólagos biztonságos hollétéről viszont nem adtak tájékoztatást, így nem volt meglepő, hogy ez később számos találgatásnak szolgáltatott alapot.
Anasztaszija tovább él?
Az elkövetkezendő években sokan látni vélték az eltűnt családot és számtalan szélhálmos állította azt magáról, hogy ő az egyik eltűntnek hitt Romanov gyermek. A leggyakrabban emlegetett név pedig Anasztaszijáé volt. Több nő is kinyilvánította, hogy ő a nagyhercegnő, egy bizonyos Eugenia Smith pedig még arra sem sajnálta az időt, hogy készítsen egy „önéletrajzot”, amelyben részletesen leírta állítólagos szökését. Egy másik, Nadezda Vasziljeva nevű hölgyet pedig hasonló állításai miatt bebörtönzött és elmegyógyintézetbe is zárt a bolsevik diktatúra. A leghíresebb mind közül viszont Anna Anderson néven vált ismertté. 1920-ban Andersont kimentették egy berlini csatornából és mivel személyazonossága kezdetben ismeretlen volt, 1922-ben azt mondta, hogy ő maga Anasztaszija nagyhercegnő. A nő, aki később még az Anna nevet is felvette, ragaszkodott ahhoz, hogy túlélte a kivégzést és egy őr segítségével menekült el. Története viszont megosztotta a közvéleményt, és hosszú jogi csatározások indultak személyazonosságának bizonyítására. Ezért „Anna” jelentős médiafigyelemben élhetett. Anderson 1984-ben meghalt, és az 1994-es DNS-vizsgálatok végül megcáfolták állítását.
Egy tragikus hollywoodi történet
Anderson története egy idő után bizonyos körökben összeforrt az igazi Anasztaszija tregédiájával. A rejtély körüli érdeklődés pedig még évtizedek múltán sem csillapodott. Az 1950-es években egy sikeres Broadway-darabot, 1956-ban pedig egy Ingrid Bergman főszereplésével készült játékfilmet is inspirált. Utóbbiban nyújtott alakításáért a színésznő a legjobb női főszereplőnek járó Oscar- és Golden Globe-díjakat is elnyerte. Valamint ne feledkezzünk meg a 20th Century Fox 1997-es, egész estés Anasztázia című animációs musicaljéről sem, mely később újabb Broadway-darabot hívott életre.
Egy százéves rejtély megoldása
Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a kivégzést követően nyolc évvel, 1926-ban a Romanov-család halálát hivatalosan megerősítették. Bár a Szovjetúnió akkor már nyilván azzal érvelt, hogy félő volt, hogy az egykori cár hű hívei kiszabadítják majd a családot. Jekatyerinburg közelében először 1979-ben találtak meg a sírhelyet, bár ezt akkor nagyrészt titokban tartották. A Szovjetunió 1991-es felbomlását követően viszont a helyszínen talált maradványokat kihantolták, és később azonosították őket a Romanov-család és személyzetük legtöbb tagjaként. Két családtag viszont hiányzott, ami tovább táplálta azokat az összeesküvés-elméleteket, miszerint ők elmenekültek. 2007-ben, négy évvel azután, hogy az Ipatyev-ház helyén felépítették a Vér Templomát, a közelben egy másik sírt találtak. Az abban feltárt maradványok pedig egyértelműsítették, hogy az 1918-as éjszakán a teljes családot lemészárolták. Marija nagyhercegnő és Alekszej cárevics csontjai pontot tettek a közel egy évszázadon át tartó találgatások végére.
Nyitókép: Wikimedia
Forrás: HistoryFacts.
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Mítoszok nyomában: történelmi tévhitek
- A történelem rejtélyes halálesetei
- Nagy titkokat őriznek a történelem megoldatlan rejtélyei
