„Még a legszebb zenében is megjelenik a csend, ami azért fontos, hogy tanúi lehessünk az abból fakadó lényegnek” – meséli minden idők egyik legsikeresebb pop-opera sztárja, aki az adventi időszakra egy különleges koncerttel készül.
A húsvéti koncert sikerét követően a sztár ünnepi folytatással ajándékozza meg a rajongóit, a karácsony közeledtével a híres, olasz operaénekes ismét élőben jelentkezik be. Az előadást Parma városából fogják közvetíteni. Az eseményt december 12-re, szombatra tervezik. A koncertnek ez alkalommal a közel 200 éves Teatro Regio di Parma ad otthont. A műsor este 8-kor veszi majd kezdetét, de a közvetítést a különböző időzónákhoz és a nézők igényeihez fogják igazítani. Ezúttal azonban a közönség számára nem lesznek utólag hozzáférhetők a koncert felvételei. A Believe in Christmas című produkció kizárólag stream jegyes esemény lesz, a jegyeket a Ticketmaster-en keresztül lehet majd megvásárolni.
Bocelli, aki 12 éves korában veszítette el a látását, még tavasszal létrehozta a GoFoundMe Alapítványt, amit a koncertjegyek bevételével támogat. A szervezet célja, hogy pénzt gyűjtsön és adományozzon a koronavírus-járvány miatt sújtott olasz kórházak számára. Sokan arra számítanak, hogy a karácsonyi koncert sokkal látványosabb és kidolgozottabb lesz, mint a húsvéti esemény. A találgatások mögött az a tény húzódik meg, miszerint Franco Dragone-t – a Cirque du Soleil színházi rendezőjét – kérték fel a koncert kreatív igazgatói posztjára.
A világhírű énekes húsvéti koncertjét – Zene a reményért címmel – egyébként áprilisban a híres milánói székesegyházból közvetítették. A tavaszi esemény előtt Giuseppe Sala, Milánó polgármestere ezt nyilatkozta: „Bocelli rendkívüli hangja olyan, mint egy ölelés, ami nagyon hiányzik manapság. Egy erős, különleges érintés, ami képes felmelegíteni Olaszország és a világ szívét.”

És akkor úgy tűnt, hogy az operaénekes tényleg képes erre. A koncertet három millióan követték élőben, majd az azt követő 24 órában több mint 28 milliószor nézték meg.
Mi már alig várjuk az újabb ünnepi koncertet!
Forrás: southernliving.com
Nyitókép: Fabrizio Villa/Getty Images