Angelina Jolie súlyos vádakkal illette Brad Pittet

Az Oscar-díjas színésznő ritkán beszél a magánéletéről és a válásáról, ám nemrég kivételt tett, és olyan részleteket osztott meg a házasságáról, amivel valóságos bombát dobott le.

Az ugyan nem titok, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt évek óta nem tudnak megállapodni gyermekeik felügyeleti jogáról, de ennek ellenére mindketten óvják a magánéletüket a nyilvánosság elől Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox miatt. Angelina például még csak most – és kizárólag a jó ügyért – regisztrált Instagramra, Brad pedig továbbra is ignorálja a közösségi médiát. Ám amikor a The Guardian a „Know Your Rights” (azaz Ismerd a jogaidat) című könyvéről és a soha véget nem érő pereskedéséről faggatta a színésznőt, zavarba jött és alig tudott mit mondani. „Én továbbra is a saját jogi helyzetem rabja vagyok.”

Angelina ezután hozzátette, féltette a családját a házassága alatt, ám még így is nehezen határozta el magát a válás mellett. „Sok időbe telt, mire eljutottam arra a pontra, hogy szakítsak a gyermekeim apjával.” A sztár végül 2016-ban adta be a keresetet, Brad után pedig még gyerekbántalmazás vádja miatt is nyomoztak, ugyanis a pletykák szerint egy repülőúton történt egy incidens Maddox és közötte. Ezt az ügyet végül lezárták, de máig pletykálnak arról, hogy a legidősebb fiuk szeretett volna Brad ellen vallani a bíróságon és azóta teljesen megromlott a kapcsolatuk. És mivel a szülők évek óta nem tudnak megegyezni, Maddox közben nagykorú lett, így őt már nem is érinti a per.

Az igazság nyomában

Jelenleg egyébként Angelina áll nyerésre, mivel sikerült elérnie, hogy John W. Ouderkirk bíró ne hozhasson döntést a családjuk ügyében. A férfi menesztésének oka a részrehajlás volt, hiszen korábban üzleti kapcsolatban állt Brad ügyvédjével. Angie azt mondja, a válása, pontosabban az elmúlt egy évtizede tragikus volt, de sok dolog van, amiről egyszerűen nem beszélhet. „De úgy gondolom, hogy a nap végén békét kell kötnöd azzal, hogy csak te és a néhány szeretted tudjátok az igazságot az életedről, arról, amiért küzdesz, illetve arról, amit feláldoztál. Mindegy, hogy mi zajlik körülötted.”

Angelinát az is zavarta, hogy volt férje hajlandó volt együtt dolgozni a szexuális zaklatásáért elítélt Harvey Weinsteinnel, aki őt magát is zaklatta. (Angie 21 évesen játszott Weinstein Szeress, ha tudsz! című filmjében.) „Távol tartottam magam tőle és figyelmeztettem az embereket arra, milyen is ő valójában. Emlékszem, hogy megkértem az első férjemet, Jonnyt – aki nagyszerűen kezelte ezt -, hogy jelezze más pasiknak is, nem szabad őt egyedül hagyni lányokkal. Felkértek az Aviátor című filmre, de nemet mondtam, mert köze volt hozzá. Soha többé nem társultam vagy dolgoztam vele. Nagyon rosszul viseltem, amikor Brad megtette” – árulta el és azt is hozzátette, erről sokat vitáztak.

Angelina vádjainak azonban ellentmond az, amit Brad másik exe, Gwyneth Paltrow mesélt. A színésznőt 22 évesen zaklatta Harvey Weinstein és őt állítólag éppen Brad Pitt védte meg egy mozipremieren. Sőt, a bennfentesek szerint meg is fenyegette a producert, ami rizikós lépésnek számított egy akkor még feltörekvő színésztől. Az Oscar-díjas sztár cége, a Plan B ráadásul éppen egy olyan filmen dolgozik, ami arról a két New York Times riporterről szól, akik segítettek legyőzni Harvey Weinsteint.

Forrás: New York Post
Nyitókép: Samir Hussein/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: