Angliában betiltották az elefántok tartását az állatkertekben és a szafari parkokban

A szigetország a cirkuszok után az állatkertekben, illetve a szafari parkokban is betiltaná az elefántok tartását. Mivel a fogságban élő állatoknak nem tudnak megfelelő környezetet kialakítani, ezért az átlagéletkoruk a harmadára csökkent.

A brit kormány már idén elfogadhatja azt az állatjóléti (Kept Animals) törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy az állatkertek, valamint a szafari parkok fogságban tartott elefántokkal szórakoztassák az embereket. A jogszabály-módosítást Zac Goldsmith környezetvédelmi miniszter kezdeményezte. A törvényjavaslat létjogosultságát hamarosan egy tanulmánnyal támasztják alá, amely a fogságban élő elefántok jólétét vizsgálta, és felvázolja, hogy lehetetlen kielégíteni a természetes igényeiket a mesterséges környezetben.

Lehetetlen kielégíteni az elefántok természetes igényeit

Az új szabályozásra nagy szükség van, hiszen régóta köztudott, hogy az állatkertekben és a különböző szafari parkokban élő elefántok különböző betegségekben szenvednek, beleértve a mentális problémákat, az ízületi gyulladásokat és a sérveket. Amíg ezek a példányok gyakran rendkívül kicsi helyeken élnek, addig a vadon élő társaik naponta akár 30 mérföldet is megtesznek. Ráadásul az elefántok közösségi lények, akik családi egységekben élnek – ezeket a társas kapcsolatokat pedig gyakran megszakítják közöttük és más-más állatkertekbe szállítják őket. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a fogságban tartott állatok élethossza drasztikusan lecsökkent: a vadonban akár 50 évig is élnek, fogságban mindössze 17 év a jellemző.

Audrey Delsink biológus, a Humane Society International vadon élő állatokért felelős igazgatója is tanulmányozta a dél-afrikai elefántpopulációt, és nyíltan kiállt a törvényjavaslat mellett. Delsink reméli, hogy ezzel megakadályozzák, hogy a jövőben az elefántoknak bezártságban, nem megfelelő körülmények között kelljen leélni az életüket. „Az elefántok rendkívül intelligens, hihetetlenül szociális, érző lények, összetett családi struktúrákkal és kötelékekkel rendelkeznek, amelyek egy életen át fennmaradnak” – mondta a biológus. „Helyre van szükségük ahhoz, hogy más elefántokkal szabadon barangolhassanak, valamint ahhoz, hogy a normális viselkedési forma szerint élhessenek, érzelmileg és fizikailag is kiteljesedhessenek.”

Fotó: Irene Grace Tolentino/Unsplash

Az Egyesült Királyságban jelenleg 11 állatkert tart elefántokat, összesen 51 példány él fogságban. Az új jogszabály értelmében ezeknek az állatok természetes környezetbe kell kerülniük, a jövőben pedig tilos lesz tenyészteni vagy bármilyen más módon pótolni őket. Nagy-Britanniában egyébként már másfél éve, 2020 januárja óta tilos vadon élő állatokat – például elefántokat, oroszlánok vagy tigriseket – tartani a cirkuszokban. 

A többi állatnak is hasonló sorosot szeretnének

Nemcsak a fogságban élő elefántok miatt aggódnak az állatvédők, hiszen más állatokat – például oroszlánokat, zsiráfokat és bálnákat – is olyan szűkös körülmények között tartanak, amelyek nem képesek kielégíteni a természetes igényeiket. „Az elefántokhoz hasonlóan a tengeri emlősök is úgy próbálnak megbirkózni a bezártsággal, hogy rendellenes magatartást tanúsítanak – ezek valójában ismétlődő, céltalan szokások, amelyekkel a stresszt és az unalmat küzdik le” – hívta fel a figyelmet erre a problémára Delsink. A biológus rámutatott arra, hogy tanulmányokkal is alátámasztották, ha a nagy emlősöket állatkertekbe és akváriumokba zárják, az az idegrendszerük és az agyműködésük károsodásához vezethet.

Pontosan erről szól a 2013-ban megjelent Blackfish című dokumentumfilm, amelynek fókuszában a SeaWorld vízipark fogságban tartott gyilkos bálnáinak szokatlan viselkedése, valamint a furcsa balesetek állnak. A film bemutatása után drasztikusan visszaesett a SeaWorld látogatottsága, végül emiatt és az állatvédő szervezetek munkája miatt 2015-ben leállították az orkatenyésztési programot. 2017-ben pedig a gyilkos bálna-előadásokat is megszüntették. Ennek ellenére a SeaWorld továbbra is kisméretű cellákban tartja az állatokat, így a vízi emlősöknél gyakran jelentkeznek mentális és fizikai rendellenességek. 

Forrás: VegNews
Nyitókép: Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)