Anne Hathaway romkomot forgat a járványról

A globális pandémia már nemcsak tudományos könyveket és dokufilmeket inspirál, bevette Hollywoodot is: a Neveletlen hercegnő sztárja thriller helyett rendhagyó módon a romantikus oldaláról fogja majd meg a témát a „Lockdown” című alkotásban.

Idén a baráti körömben a koronavírus és a karantén a leggyakrabban használt szavak közé tartoztak és egyszerűen kikerülhetetlen témájává váltak a beszélgetéseinknek. A 2020-as évre örökre emlékezni fogunk, de szerencsére a nehézségek mellett sokan megpróbálják inkább a (tragi)komikus oldaláról megközelíteni a helyzetet. Meg sem tudnám számolni, hány mémbe futottam már bele a közösségi oldalakon (a Facebook üzenőfalamat görgetve nemrég ebbe: „El sem hiszem, hogy szilveszterkor képesek voltunk fennmaradni, hogy ezt az évet köszöntsük.”), Reese Witherspoon poénos kihívása 2020-ról villámgyorsan elterjedt a neten, Jake Gyllenhaal pedig dalt írt egy képzeletbeli férfiról, aki meglát az utca túloldalán egy nőt az ablakban, majd a távolból „randizni” kezd vele. Legutóbb pedig nem mást, mint A Bourne-rejtély és a Mr. és Mrs. Smith rendezőjét, Doug Limant inspirálta alkotásra a pandémia.

A heist-filmek és a romkomok műfaját ötvöző „Lockdown” (azaz lezárás) forgatókönyvéért Steven Knight felel, a produceri székekben pedig P. J. van Sandwijk és Alison Winter ül majd. A forgatást várhatóan szeptember végén kezdik majd, és a hírek szerint az Oscar-díjas Anne Hathaway már a tárgyalások végső szakaszában jár a főszerepet illetően. Azt máris lehet tudni, hogy a film egészen alacsonynak számító büdzséből készül (kevesebb, mint 10 millió dollár áll az alkotók rendelkezésére), ám magáról a történetről még nem derültek ki pontos részletek, és arról is csak pletykákat lehet hallani, hogy Cillian Murphy, a Dunkirk színésze is csatlakozik majd a stábhoz.

Bár a „Lockdown”-hoz hasonló hibrid műfajú mozi még nem készült a COVID-19 kapcsán, természetesen a vírus nem először adta az alapötletet egy-egy forgatókönyvhöz: az utómunkálatoknál jár Demi Moore a „Songbird” című pandémia-thrillere, augusztusban debütált az amerikai romantikus miniszéria, a „Love in the Time of Corona” (Szerelem a korona idején), a kanadaiak pedig egészen hamar, még márciusban kihoztak egy thrillert „Corona” címmel, amiben egy kínai nő bennragad egy liftben 6 másik emberrel, majd elkezd köhögni.

Forrás: Variety/Deadline
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: