Anya, feleség és üzletasszony, de hova tűnt a nő? – Rituálék, amik segítenek lavírozni a női szerepek között

Ahogy telnek az évek a nőknek egyre több szerepben kell megtalálni a helyüket és önmagukat. Azonban ezek a szerepek ahelyett, hogy cserélődnének, csak gyűlnek, ezért jó ha van a tarsolyunkban néhány praktika, ami segít egyikből a másikba átvedleni.

Az életed filmje forog, és neked egyszerre kell rendezőnek, producernek és főszereplőnek lenned benne. Lehetőleg mindezt kifogástalan stílusban. Valahogy így vagyunk a nőiség megélésével is. Mire fiatal felnőttkorunkra beletanulnánk és megszoknánk a női lét kihívásait, szépségeit, máris új szerepben kell helytállni. Hiszen megérkezik az életünkbe a dolgozó nő képe. Ha ez nem lenne elég, hamar a feleség szerepébe kerülünk, amit kisvártatva az anyaság mámoros, önmagunkból kifordító új próbatételei követnek. Az pedig, hogy mindegyikben a tökéletesség a mérce, csak ront a helyzeten. A rutin és a szükség rávisz, hogy megtanuljunk teljesíteni az élet különböző területein, azt azonban senki nem mondja el, hogyan csusszanjunk át egyik szerepből a másikba. Bevezethetünk azonban néhány olyan rövid rituálét, amik segítségünkre lehetnek a szabad áramlásban és rövid idő alatt átlendítenek az egyik állapotból a másikba.

Nő: Rituálé, ami önmagad felé fordít

A hektikus napirend miatt a legkevesebb idő önmagunkra jut. Magunkat nem tudjuk elhagyni, mégha akarnánk sem, nem úgy mint egy elhanyagolt férj vagy sértődött gyerek, ha nem figyelünk rájuk. Természetesnek tűnik hát, hogy mi kerüljünk a prioritási lista végére. Viszont, ha pont a mag az, ami nincs gondozva, ha azt se tudjuk a sok teendő között, hogy kik vagyunk valójában, amikor épp nem anyák feleségek vagy munkatársak vagyunk, akkor alapjaiban kell megerősíteni a rendszert. Mert az alap, a kiindulópont te vagy.

Mire lesz szükséged hozzá? Egy forró kávéra vagy teára és 10 perc csendre.

Reggel kelj fel a párod/gyereked/munkád előtt 15 perccel korábban. Főzz egy melengető italt, és kérdezd meg magadtól a következő bugyután egyszerű kérdést: Ma mi tenne engem boldoggá? Csak azokat a válaszokat vedd figyelembe, amik veled kapcsolatosak. Minden ami az anyasághoz, a férjedhez vagy bármi máshoz kapcsolódna, azt hagyd most figyelmen kívül. Lehet, hogy egyik reggel ez csak egy komótosan elfogyasztott reggeli a napfényben, lehet, hogy egy másik nap az, hogy odafigyelsz a testedre és mozogsz, vagy éppen elvégzed az arcápolási rutinodat nyugiban. Egy hobbi, egy könyv vagy csak a merengés ki az ablakon. Teljesen mindegy, hogy mi az, csak teremtsd meg magadnak a 10-15 perces (ha több időd van, szuper) reggeli self-care rutinodat.

Anya és feleség: Rituálé, ami a GYES-kontyos anyukából előhozza a csábító nőt

Az anyaság általában egyeduralmat követel, ebből adódóan nem is szokott a nőknek nehezükre esni anyuka szerepbe váltani, mivel egy kisgyerek ösztönösen kiváltja a gondoskodást és a szeretetet. Sokkal inkább az anyaszerepből való kijövetel az, amit a legnehezebb megvalósítani. A házasságban az intimitás szenvedi meg a leginkább ezt a 24 órás ügyeletet, amikor bármilyen nesz képes aktiválni az anya-üzemmódot. A renegeteg nehezítő tényező, mint a fáradtság, beszűkült, babafókuszú nappalok és az ennek megfelelő foltos, úgynevezett GYES-konttyal kiegészített megjelenés, sok mindent kivált az emberből csak éppen szenvedélyt nem. De még ha a pelenkahegyek és az anyatej illatú hétköznapok mögött nem is látszana, valahol mélyen bennünk él az a nő, aki képes szenvedélyt csiholni, csupán elő kell hívni.

Mire lesz szükséged hozzá? Fürdővíz, köntös, parfüm és könyv/e-book + a fantáziád.

Este altatás után vegyél erőt a fáradtságodon, és készíts magadnak egy forró fürdőt. Az rajtad áll, hogy mivel turbózod: fürdőbomba, rózsaszirom vagy olajak. Merülj el a habokban és engedd el a fantáziád. A meleg, az illatok felébresztik a nőt benned, neked csak ki kell találnod, hogy mi hoz lázba téged: egy izgalmas, erotikus történet, egy régi emlék felidézése vagy éppen a yoni tojással végzett gátizomzat erősítés? Rajtad áll!

A lényeg, hogy hangold fel magad a szerelemre.

Ezután kend be magad illatos testápolóval vagy fújj magadra egy kis parfümöt, bármit amitől különlegesen érzed magad és ünnepivé teszi a hangulatot. Ne a megszokott szoptatósmelltartó plusz macinadrág kombót vedd magadra. Persze nem kell szexi fehérneműkbe erőltetned magad, vagy bármi extrát viselned, bőven elég, ha egy egyszerű selyemköntöst veszel fel, amiben jól érzed magad. A legjobb, ha összeállítasz magadnak egy hangolódó dobozkát, amibe beleteheted a kedvenc illatod, köntösöd, olajaid, hogy azt bármikor elővehesd, amikor éppen kilépnél az anyaszerepből.

Munka: Rituálé, ami segít letenni a munkát

Tudjuk, ma már szinte lehetetlen letenni a munkát a telefonok, e-mailek és folyamatos online jelenlét mellett, de a saját lelki egészséged és a családoddal töltött minőségi idő érdekében nagyon fontos, hogy a tényleges munkaidő lejárta után kapcsold ki magad és rakd le a munkát. A szerepek közötti egyensúly és váltás gördülékenységét az átmenetek adják. Nem várhatod el magadtól, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen más gondolataid, prioritásaid legyenek, éppen ezért jó, ha adsz magadnak 20-30 percet arra, hogy megérkezz az otthonodba.

Mire lesz szükséged hozzá? Egy füzetre és tollra vagy egy figyelmes társra.

Amikor hazaérsz a munkából, érkezz meg: cseréld le a ruháid ottthonira, igyál egy pohár vizet és adj egy percet magadnak, mielőtt belevetnéd magad az otthoni teendőkbe. Azért, hogy ne a további feladataidon, határidőkön kattogj, írd le egy füzetbe őket. Emellett pedig, ha úgy érzed, vezesd be a vacsora megbeszélések szokását. Mikor leültök elfogyasztani közösen a vacsorát, kérd meg a párodat, hogy meséljen el mindent, ami a fejében kavarog a munkájával kapcsolatban, hogy milyen napja volt, milyen projektek zajlanak, milyen ötletek várnak megvalósításra, és úgyanígy te is mesélj neki a napodról és tervekről. Viszont miután elfogyasztottátok az ételt, a nap folyamán többet ne essen szó a munkáról.

Nyitókép: With love of photography/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: