Egyre több nő mond nemet az anyaságra. Milyen okok állnak a háttérben?

Vannak, akik kislánykoruk óta a gyermekvállalásról álmodoznak, míg mások úgy érzik, a szülőség nincs megírva a lapjaikban. Ettől vajon önzőnek számítanak, esetleg olyannak, akik utálják a gyerekeket?

Hiába az egyenjogúsági küzdelmek, a nők jövőjét illetően még mindig kizárólag két alternatíva él a köztudatban: örökre szinglik maradnak vagy családot alapítanak és gyermeket szülnek – na persze a második opció továbbra is jóval inkább elfogadott a társadalomban. Sőt: máig nem tudtunk megszabadulni attól a tévhittől, miszerint, ha valaki nem akar anyává válni, akkor bizonyára nem szereti a gyerekeket.

Melyik az igazi kérdés?

Ám szerencsére akadnak olyanok, akik megpróbálják ledönteni ezt a hihetetlenül káros elképzelést. Egy Berlinben és Londonban dolgozó fotós, Zoë Noble például portrésorozatot készített olyan nőkről, akik tudatosan választották a gyermektelen életet. A művész célja, hogy bebizonyítsa, azok, akik lemondanak az anyaságról egyáltalán nem boldogtalanok vagy kiteljesületlen emberek. „Az emberek mindig arról faggatnak, miért nem akarom ezt?” – mondta Zoë Noble egyik modellje. „De miért nem tesszük fel a másik oldalnak is a kérdést: ti miért választjátok a gyermekvállalást? Pedig ez szintén lényeges kérdés. Rendelkezel a szükséges erőforrásokkal és érzelmileg készen állsz rá? Vagy egyszerűen csak a sötétben tapogatózol, mert úgy érzed, ezt kell tenned? Rengeteg olyan nőt láthatunk a baráti körünkben, akik csak azért szeretnének gyermeket, mert ez a következő terv a bakancslistájukon. A világ túlnépesedett. Klímaválságban élünk. Szóval, ha valaki azt mondja, nem akar gyereket, egyszerűen csak lépjünk tovább.”

A gyermeknevelés felér a lakásvásárlással?

De még ha félre is tesszük a fenntarthatósági szempontot, a szülővé válás stabil anyagi helyzetet igényel: a TÁRKI, azaz a Társadalomkutatási Intézet 2007-ben közel 30 millió forintban állapította meg a gyermekek felnevelésének költségét 18 éves korukig. Ebben a keretben természetesen nem szerepelnek az egyetemi tanulmányokkal kapcsolatos költségek, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt több mint 10 évben ez az összeg egyre csak növekedett. Tehát egy lurkó felnőtté válásának anyagi támogatása tulajdonképpen egy (budapesti) lakás vásárlásával egyenértékű kiadás lehet. Éppen ezért is lehetnek olyan nők, akik úgy látják, nem tudnak (vagy nem mernek) belevágni az anyaságba.

Melyik élet a szórakoztatóbb?

Mások az életminőség változásával érvelnek: Seth Rogen színész például azt mondja, számtalan olyan dolog van, amit nem élvezhetnének a feleségével együtt, ha családot alapítottak volna. „Olyan jókat szórakozunk” – emelte ki. „Nem ismerek senkit, aki legalább annyira boldog lenne a gyermekeivel, mint mi nélkülük.” A kijelentése ugyan elég merész volt, több szülő is megjegyezte az interjúja kapcsán, hogy bármennyire rajong is a gyerkőceiért, azért megérti, miért látja így a sztár a helyzetét. A gyermeknevelés kihívásairól szóló kommunikáció egyébként jelentősen befolyásolhatja a nők döntését: ha a baráti körükben arról hallanak, mennyire nehéz összeegyeztetni az anyai és a munkahelyi kötelezettségeket, akkor könnyedén arra az elhatározásra juthatnak, alkalmatlanok erre az életvitelre. Sok esetben még azok a nők is, akik valóban szeretnének gyermeket, végül kevesebbet vállalnak, mint amennyit eredetileg terveztek.

Mindent az emberiségért?

A New York-i Siena College kutatása szerint a végzettség is jelentős tényező lehet ebben a kérdésben: minél magasabb egy nő képzettsége, annál esélyesebb, hogy tudatosan gyermektelen marad. Köztük többen akadnak azok, akik olyan szakmát választottak, mellyel segíthetnek az emberiségnek, így a „nagyobb jó” érdekében lemondanak a gyerekekről. (Például orvosi pályára lépnek.) És bár még mindig megbélyegzik őket, egy 2018-as amerikai tanulmány szerint sokkal boldogabbak az Egyesült Államokban azok a házas nők, akiknek nincs gyermekük, mint azok, akiknek van. (Ez összefügghet például a nem megfelelő családbarát politikával is…)

A döntés a te kezedben van

Fontos azonban kiemelnünk, egyik életút sem rosszabb a másiknál: ám annál jelentősebb a szabad akarat kérdése. Ahogyan magunknak kell eldöntenünk, hogy monogám vagy poliamor kapcsolatra vágyunk, úgy azt is a társadalom nyomását figyelmen kívül hagyva kell elhatároznunk, szeretnénk-e gyermeket. Ugyanis a boldogságunk nem attól függ, anyává válunk-e. Sőt, még a családalapítás sem befolyásolja azt, megtaláljuk-e a helyünket a világban!

Forrás: HuffPost
Nyitókép: sarandy westfall/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: