Ártatlannak tűnő alkoholfogyasztási szokás, ami könnyen függőséghez vezethet

Boldogság, bánat, unalom, megszokás – nem kell sokat gondolkodnunk, ha indokot keresünk egy kis alkoholizáláshoz. Azonban napi egy-egy pohár bor elég alattomosan a függőség felé sodorhat minket. Erről szól a „grey area drinking”.

Valahol az önkéntes alkoholmegvonás, vagyis a teljes józanság és a függőség között félúton helyezkedik el az az állapot, amelyet az angolszász országokban csak „grey area drinking” néven emlegetnek. Ezt a kifejezés akkor használják, ha valaki érzékeli, hogy alkoholproblémákkal küzd, de a helyzet (még) nem olyan súlyos. A „grey area drinking” esetében általában az életvitellel együtt járó szokások vagy érzelmi okok állnak a nagymértékű alkoholfogyasztás mögött. Nem könnyű felismerni, mivel az alkoholizmussal ellentétben nincsenek testi tünetei, illetve nem feltétlenül mindennapos az alkoholfogyasztás. Azonban ez nem jelenti, hogy a szokás ártalmatlan: az ember könnyen az alkoholfüggőség kapujában találhatja magát, ha – ő vagy a környezete – nem eszmél rá időben a problémára.

Az alattomos „grey area drinking”

A „grey area drinkingről” azért fontos beszélni, mert hazánkban hatalmas méreteket ölt az alkoholizmus: a Semmelweis Egyetem 2019-es tanulmánya szerint Európában élen járunk az alkoholfogyasztásban mind a felnőttek, mind a középiskolások vonatkozásában. Ráadásul a világjárvány alatt – globálisan és hazai viszonylatban is – igencsak megugrott az otthon elfogyasztott mennyiség. 2020 márciusban 54%-kal volt magasabb az eladások száma, mint egy évvel korábban. Áprilisban pedig a tavalyi értékekhez képest 477%-kal volt magasabb az online alkoholértékesítés aránya. Az elképesztő számokról a „grey area drinking” is tehet. Erre a The Atlantic szerzője, Kate Julian is felhívta a figyelmet. Julian elmondása szerint hetente 6-15 pohár alkoholos italt fogyaszt. Ez nagyjából naponta két pohár italt jelent, ami nem olyan aggasztó, mintha 1-2 üveg bor ürülne ki a vacsora alatt. De pont ezért – mert nem olyan szembeötlően aggasztó a mennyiség – nehéz ráeszmélni, elfogadni, hogy elszaladt velünk a ló.

„Az ember nem annyira az ivás rabja, hogy annak testi tünetei legyenek. Nincs a spektrum végső szakaszában. Viszont ahhoz elég alkoholt fogyaszt, hogy az élete nem jobbá, hanem rosszabbá válik” – mondta Dr. Jessica Gregg az USA Today-nek. Gregg azt is elmondta, hogy nem feltétlenül az italok száma határozza meg, hogy beleesünk-e ebbe a kategóriába. Sokkal inkább az, milyen a kapcsolatunk az alkohollal, és hogyan látjuk azt. Például ha valaki hetente csak három este iszik, eszébe sem jut, hogy problémája lehet. Viszont ha minden nap ezekre az estékre gondol, alig várja, hogy újra kinyithassa a boros üveget, az már egy intő jel. Sokan viszont elutasítják ezt a gondolatot, mondván, az alkohol nem tett kárt az életük minőségében.

Hogyan ismerhető fel a „grey area drinking”?

Boldog óra akció, ivós játékok és egy pohár mimóza a hétvégi brunch mellé – csupán néhány bizonyíték, hogy az alkoholfogyasztás mennyire a kultúránk, a mindennapjaink része lett. Azonban a szakértők szerint van módja annak, hogy felismerd, ha problémád adódik az alkohollal. Ahogy már említettük, az sosem jó ómen, ha tűkön ülve várod a következő alkalmat, hogy újra kedvenc koktélod kerülhessen a kezedbe. Ugyanilyen intő jel, ha csökkenteni szeretnéd az alkoholfogyasztásod, de mégsem tudod megtenni. Mindig találsz kifogást, és azt ígérgeted magadnak, a jövő héten már tényleg betartod a szavad.

Gyakran érzelmi okok állnak mögötte. A legújabb tanulmányok a járvány okozta stresszt is összefüggésbe hozták a nagy mennyiségű alkoholfogyasztással, különösen a nők körében. A traumatikus események, mint például a COVID-19 kezdete, és a karantén által kiváltott társadalmi elszigeteltség egyaránt szerepet játszott a fokozott alkoholfogyasztásban. Azonban sokan a járványügyi intézkedések feloldása után sem hagytak fel a rendszeres ivászattal. Nem szabad elfelejteni, hogy az alkohol csak átmeneti menedéket nyújt a való világ problémái elől. Hosszú távon pedig tönkreteheti a kapcsolatainkat, illetve a munkahelyi teljesítményt is. Ha már felmerül benned, hogy túlzásba viszed az ivászatot, akkor valóban vissza kell fognod magad. Első lépésként kiváló, ha egy kis szünetet tartasz: csatlakozz egy egyhónapos vagy 1000 órás alkoholmentes kihíváshoz. A szünet nagyon fontos ahhoz, hogy megértsd, hol tartasz. Ha az „önkéntes elvonó” alatt jól érzed magad, akkor nagy az esélye, hogy felteszed magadnak a kérdést: miért gondoltam azt, hogy az alkohol jelenti a boldogságot. Azonban ne feledd, ha ez nem lenne elég, sosem szégyen szakértő segítségét kérned.

Forrás: Insider, verywellhealth
Nyitókép: Matilda Wormwood/Pexels

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: