Tényleg képesek az állatok is nevetni? A válasz: igen!

A kaliforniai UCLA egyetem tanulmánya szerint 65 állatfaj tud nevetni, a patkányoktól kezdve, a rókákon át, egészen a papagájokig. Kétségtelen, hogy az állati nevetés vizsgálata érdekes és örömteli tudományos munka.

Minden gazdi jól tudja, hogy négylábú kedvence szeret játszani. Az utóbbi néhány évig azonban úgy tűnt, hogy a nevetés csak az emberek és a majmok kiváltsága. A Bioacoustics szakfolyóirat nemrégiben megjelent publikációja viszont rávilágított arra, hogy a kacajt legalább 65 fajnál dokumentálták. A listán többek között olyan főemlősök szerepelnek, mint a tehenek, kutyák, rókák, fókák és mongúzok. De meglepő módon több madárfaj is bővíti a nevető állatok körét, ide értve a papagájokat és az ausztrál szarkákat. Ez a friss tanulmány messze meghaladja a korábbi évek kutatási eredményeit, amikor is még csak az embereknek és majmoknak tulajdonították a kacagás képességét.

Talán első hallásra hihetetlennek tűnik, de a patkányok is nevetnek. Honnan tudják ezt a tudósok? Amikor csiklandozzák őket, a rágcsálók nevetéssel reagálnak. De ezt egyáltalán ne úgy képzeljük el, mint a saját kacagásunkat. Az emberi érintésre a patkányok pontosan olyan hangot hallatnak, mint amikor például enni kapnak vagy egymással játszanak.

Amikor nevetünk, mások tudtára hozzuk, hogy jól érezzük magunkat és társaságunk vonzóvá válik a többiek számára is. Egyes tudósok szerint ez a fajta vokális viselkedés számos állatfajban közös, annak ellenére, hogy a vizsgált fajok evolúciós története több tíz millió éve különvált az emberekétől. Habár szabad füllel meglehetősen nehéz azonosítani az állati kacajt, a vizsgált fajok által – különböző szituációkban – kibocsátott hangok jól elkülöníthetők.

Az állati nevetés vizsgálata nem csak érdekes, hanem örömteli is. A tudósok előtt azonban még komoly munka áll, hiszen a természetben élő állatokat nehéz megfigyelni, ugyanis egyes fajok hangja meghaladja az emberi hallás tartományát.

Forrás: openculture.com
Nyitókép: Scott Walsh/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: