Az én római vakációm

Életem legizgalmasabb kalandja: Rómában élni és dolgozni

Róma a napfény, a művészetek, az ízek és a vallás városa. Titokzatos és örökké kiismerhetetlen, mert annyi kincset rejt, aminek megismeréséhez egy élet is kevés. Nekem 9 hónapom volt rá.

Egy időben sokat gondolkodtam azon, hogy mit kezdjek magammal. Nehezen viseltem az akkori munkahelyemet. Teljesen mást akartam csinálni. Esti művészeti képzésre jártam, és szerettem volna kreatív vonalon elhelyezkedni. Két, három hónap próbálkozás után azonban fogalmam sem volt, hogyan tovább. Ekkoriban jött szembe velem az a pályázat, amelynek keretein belül három hónap római szakmai gyakorlatot lehetett elnyerni, több se kellett, megpróbáltam, és azon kaptam magam, hogy úton vagyok az örök város felé. Tudtam, hogy a távolság és az új környezet segít végiggondolni, mit is akarok valójában és ha mást nem, legalább inspirációt nyerek abból az elképesztő mennyiségű műalkotásból, ami Rómát gazdaggá teszi.

Olasz meló

A szó klasszikus értelmében nem számítottam olaszországi munkavállalónak, mert nem római cégnél, hanem magyar főnökkel, angol nyelven, több nemzetközi szervezethez kapcsolódóan dolgoztam. Így munkafronton nem kellett megküzdenem a nyelvi akadályokkal, a hétköznapjaim viszont egy végeláthatatlan Activity játékká alakultak át, én ugyanis nem beszélek olaszul. A munkámat imádtam, mert hasznát vettem az egyetemi tanulmányaimnak és egy teljesen új szakterületen szerezhettem tapasztalatot. Boldog voltam, hiszen újra lelkesedni tudtam a feladataimért, és úgy éreztem, hogy a szorgalmamnak és kitartásomnak végre meglesz az eredménye. Az első három hónap után újabb hat hónappal meghosszabbították a szerződésemet, sőt egy komolyabb munkakörben is kipróbálhattam magam.  A második etap már jóval komolyabb kihívás volt, mármint, ami a munkát illeti. Sokat dolgoztam, és időnként nyomasztott a felelősség is, de tudtam, hogy ez egyben egy elképesztő lehetőség. Sokat megtudtam magamról, arról, miben vagyok jó és miben kevésbé, sőt a saját terhelhetőségem határairól is képet kaptam. Nem utolsósorban pedig megtanultam összeszervezni az életem.

La Dolce Vita

Róma kapcsán egy asszociációs játékban azt hiszem a Vatikánnal holtversenyben szerepelne a gasztronómia, pontosan ezért elképzelhetetlen volt, hogy ne egyem tele magam pizzával. Szerencsére hamar lehetőségem volt megismerkedni a mediterrán diéta római változatával is: az egyik kedvenc ételem az articsóka lett.

Carciofi és amatriciana
Az articsóka azaz Carciofi alla giudia változata olajban hirtelen kisütött articsókavirág kevés citrommal, ecettel és petrezselyemmel, a külseje roppanós, belül pedig krémes, íze a legfinomabb újkrumplihoz hasonlít. Az amatriciána pedig érlelt juhsajtos, paradicsomos és tokaszalonnás házi tészta.

Nagyjából órákig tudnék mesélni a helyi ételek változatosságáról, arról, hogy milyen új zöldségeket és gyümölcsöket ismertem meg, és hogy a város térképe átalakult a fagylaltozók térképévé. Kialakult egy lista a fejemben a kimért fagylaltok mennyiségéről, aromásságáról és ízválasztékáról is. Lelki szemeim előtt időnként megjelent, hogy a kiküldetés végére a fenekemet biztosan be lehet majd jelölni a Google Earth-ön, de épp az ellenkezője történt, karcsúbb voltam, mint valaha. Ennek a titka pedig a sétában rejlett, gyalog mentem majdnem mindenhová. És hogy miért?

Itáliai hétköznapok

Sosem gondoltam volna, hogy hamar átértékelem a hazai tömegközlekedési szolgáltatás minőségét, ugyanis a római alulmúlhatatlannak bizonyult, mind kiszámíthatóságát, mind tömöttségét, mind a járművek állapotát tekintve. Ha Rómában késel, bármikor mondhatod, hogy busszal jöttél, mindenki csak együttérzően fog bólogatni. Szóval a legbiztosabb megoldás az volt, ha időben oda akartam érni valahová, hogy gyalogolok. Szerencsém volt, ugyanis a munkahelyem csupán 30-40 perc sétányira volt, ami a szép időben és a csodás Tevere parton igazán nem esett nehezemre. Sikerült egy olyan helyen lakást találnom, amit vonattal vagy metróval a város bármelyik pontjáról könnyedén meg tudtam közelíteni. Az esti programjaimra általában gyalog mentem, ha nem volt dolgom, akkor is mentem egy kört a folyóparton, ha másért nem feszültséglevezetésként. Hihetetlen szabadságérzettel ajándékozott meg minden alkalom, amikor a gyönyörű Tevere parton haladtam.

A kulcs az őszinteség

Sváb neveltetésem nem kevés fejtörést okozott a kezdeti időkben, ugyanis gyerekként megtanultam hogyan kell illedelmesen, mosolyogva, udvariasan viselkedni idegen emberekkel. Na, ez az, amit nem ajánlanék senkinek, ha az olaszok közé be szeretne illeszkedni. Egy idő után nehezen viseltem, hogy a helyiek szemében gyakran az értetlenséget láttam, ami időnként egy nem túl kedves lesajnáló mosollyal párosult. Szerencsére gyorsan megtanultam az alapmondatokat olaszul, ennek ellenére hosszú ideig csak kérdőjelek lebegtek a fejem fölött, hiszen tisztelettudóan viselkedtem, de valamiért mégis furcsa tekinteteket kaptam válaszul. Egyszer, amikor már minden mindegy alapon majdhogynem odavágtam az árut a kasszánál, a szemük se rebbent. Ekkor jöttem rá, hogy a kulcs az őszinteségben rejlik.

Szent Péter és Pán Péter városa

Róma felszabadító erejét az egyszerűnek tűnő dolgokban találhatjuk meg. Szuper volt, hogy bárhova mentem, a közértbe vagy csak az utcán sétáltam, éneklőkbe futottam. Az elragadó díszletet adó utcaképpel kicsit olyan volt mindez, mint egy Disney filmben. Sőt, ha már a meséknél tartunk, a Szent Péter városa megnevezés mellett joggal kaphatná a Pán Péter városa nevet is, ugyanis kicsit az volt az érzésem, mintha az emberek elfelejtettek volna felnőni. Az őszinte érzelmek, a ráérős hangulat, a pillanat megélése egyszerűen átragad arra, aki ott van. Megint más kérdés az indulatok kezelése és a felelősségvállalás kérdése, ebben a kettőben sajnos nem jeleskednek. Ez meglátszik az utak és a szemétszállítás állapotán is. Idén például azért nem tudtak a gyerekek iskolába menni több hétig, mert nem szállították el a városi szemetet, ami közegészségügyi vészhelyzetet okozott. A dolgok túlaggódása azonban nem jellemző az olaszokra, az otthon tapasztaltakkal ellentétben a kisgyerekes családokat is kisimultnak láttam. Az olasz főváros viszont nemcsak a hangulatával és az ízletes ételekkel ragad magával, azzal is, hogy az egész város maga az élő történelem. Szépen megfér egymás mellett sok-sok korszak műremeke. Számomra Róma szépsége éppen ebben a rétegződésben van, hogy együtt látom a múlt sokféleségét és a jelent. Kilenc hónap alatt sokkal több kulturális programon vettem részt, mint itthon több év alatt és olyan élményekben lett részem, amik egy életre szólnak.

Még most is gyakran megesik, ha lehunyom a szemem, a Tevere part valamelyik részletét látom magam előtt. Azt nem tudom, tudnék-e kint tartósan élni, de hogy hatalmasat veszítettem volna, ha nem próbálom meg a pályázatot, abban biztos vagyok.

Nyitókép: Családi archívum

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: