Teljes mértékben optimista és életvidám embernek tartom magam, de amikor 2021 őszén megkaptam azt a diagnózist, hogy mellrákom van, az engem is alaposan mellbevágott.
Szó szerint is, mert bár jók voltak a prognózisaim, el kellett távolítani a bal mellemet. Nagy szerencsém volt, mert azután, hogy megtudtam, felgyorsultak az események és nagyon hamar a műtőasztalra kerültem. De talán pont ezért nem volt nagyon időm arra, hogy igazán mélyen belegondoljak, mi is történik velem valójában.
Hogyan mondjam el?
Egyetlen egy rettegésem volt, hogyan fogom a gyerekeimnek elmondani. Hiába felnőttek – vagy talán pont azért –, tudtam, hogy meg fogja őket rémíteni a hír és azzal is tisztában voltam, hogy ha őket kétségbeesettnek látom, nem lesz erőm szembenézni azzal, ami rám vár. Ezért mindhármójukkal külön-külön közöltem és megkértem őket, adjanak nekem erőt és segítsenek, mert most nem tudok még miattuk is aggódni. Mai napig hálás vagyok nekik azért, hogy ilyen fantasztikusan reagáltak. Mind a hárman olyan hihetetlen erővel álltak mellém, hogy meg sem fordult a fejemben, rossz kimenetele lehet ennek a betegségnek.
Egy percig sem titkoltam
Akinek csak tudtam, rögtön elmondtam. Nem azért, hogy sajnáljanak vagy döbbenetet okozzak, hanem azért, hogy arra ösztönözzem nőtársaimat, hogy ne hanyagolják el a szűrővizsgálatokat, mert igen, látjátok, velem is megtörténhet. Velem, aki mindig ment, aki mindig odafigyelt. Viszont, látjátok, időben elkapták, a sebésztől kezdve az onkológusig mindenki azt mondta, meg fogok gyógyulni, nem lesz semmi baj, igen, vár rám még műtét, meg sugárterápia, aztán pár évig gyógyszer és injekciós kezelés, de teljesen fölösleges végrendeletet írni. Azt hiszem, minél többet beszéltem róla, annál jobban megerősödött bennem a hitem, hogy igenis, ezt le lehet győzni.
Tényleg a mellem a nőiességem?
Álmomban nem gondoltam, hogy lesz, ami majd visszavethet vagy akadályozhat abban, hogy kellő erővel és optimizmussal álljak bele a helyzetbe. Dehogy voltam boldog, amikor közölték, hogy el kell távolítani a mellem! Pokolba kívántam, hogy beépítsenek egy expandert, amivel egy jó ideig tágítják a bőröm, hogy beférjen majd a mellimplantátum a korrekciós műtétkor. De úgy voltam vele, oké, lesz majd C-kosaram TB-re, és irtó szexi melltartókat fogok venni. Akkor dobtam el kissé az agyamat, amikor néhányan a nyakamba borulva sírtak, hogy most mi lesz velem? El fogom veszteni a nőiességemet. Egyetlen válaszom lehetett csak erre: ha a nőiességem egyedül a mellemen múlna, jó nagy trutyiban lennék. Egyáltalán nem éreztem, s most sem érzem azt, hogy ez akkora tragédia lenne, hiszen az életemért cserébe nem nagy ár ez, pláne, hogy később korrigálható. Az viszont tény, hogy komolyan foglalkoznom kellett azzal, hogy mások aggodalma és a sztereotípiák tényleg ne hassanak rám, és ne kezdjek el ezen kattogni.
Leghatásosabb gyógyszerem: a morbid humor
Mivel egy kedves kolléganőm és akkori főnököm felesége is ezen mentek keresztül, hihetetlen nagy támaszt nyújtottak, a gyakorlatban és lelkileg egyaránt. Bevallom, volt, hogy olyan szinten élcelődtünk saját magunk nyomorán, hogy majdnem összepisiltük magunkat a nevetéstől. Kedvenc sztorim, amikor megbeszéltük, hogy elvesztett mellbimbóm helyére egy fürdőszobai tappancsot fogunk tenni, flitteres bojttal… na, persze, ezt sokan nem vették jó néven, szememre vetették, hogy nem veszem elég komolyan a betegségem, és biztosan csak elfojtom, hogy mennyire félek. Pedig bevallom, remekül mulattunk, pláne, hogy tudtam, tényleg nem félek, egyszerűen jól esett egy kis hülyéskedés. Hihetetlen, mekkora segítséget jelentett ez nekem. Átsegített az önsajnálat, az ijedtség és a kisebbségi komplexus néha azért betámadó szakaszain, sokkal könnyebben éltem meg és lettem túl ezen az időszakon.
Milyen betegség? Ki beteg? Én tuti nem…
Amikor a mastectomia után a sebészemmel a további kezelésről beszélgettünk, annak ellenére felmerült a kemoterápia, hogy eredetileg szó sem volt róla, mert lokalizált, hormonos daganatom volt. Szerencsére egy Amerikában végzett vizsgálat – ahol próbakemózták a daganatsejtjeimet – kimutatta, hogy nincs szükség rá. Ettől függetlenül sugárkezelést kaptam, mert ilyenkor állítólag ez a protokoll. Én csodálkozva közöltem az orvosommal, hogy mi a fenének, nekem egyáltalán nincs betegségtudatom, aminek nagyon örült – de azért kiírta a 15 dózist. Rendben, hadd szóljon. A kezelésekre menve betettem a fülest és teljes hangerőn ment a Bosszúállókból a Main on End, egymás után ezerszer. A nővérek már röhögve fogadtak, mert úgy mentem be minden kezelésre, hogy „ide nekem azt a töltetet“! Nem voltam hajlandó összeroppanni. Átállítottam a gondolkodásomat egy olyan üzemmódba, hogy ez most egy kemény tanulási szakasz, de én mindenképp jól szeretnék vizsgázni. Ebben megerősített a sugárterápiás doktornőm, akivel nagyon sokat beszélgettünk a Theta Healingről (amit idő közben megtanultam és konzulens lettem), a betegségek lelki okainak felderítéséről és arról, hogy az orvosi kezelés mellett mennyire fontosak ezek. Amikor véget ért a kezeléssorozat, azt mondta nekem: „innentől önt gyógyultnak nyilvánítom, most már az ön tudománya következik!”
A betegség szelektál
Tudom, hogy sokan azért maradtak el mellőlem, mert nem voltam hajlandó magamat siratva, könnyes ábrázattal mászkálni. Azt tapasztaltam, hogy ezt várták el a legtöbben. Csak én nem ilyen családból származom, kérem. Amikor egy „kedves” barátnőm közölte velem, hogy tudom-e, hogy ebbe bele is lehet halni, szabályosan kinevettem. És nem tudatlanságból, hanem mert én túlélő akartam lenni, nem áldozat és nem mellékesen nem egy önképgyűlölő, folyton rettegő ember, aki állandóan azon agyal, hogy mikor tér vissza a nyavalya és mennyire szar neki, hogy megcsonkították. Tudom, hogy a külső megfog és a belső megtart, és ez esetleg a párra találásnál lehet egy kis bökkenő – de egyszerűen tudom, hogy nem ezen múlik, mert én sem úgy állok hozzá, és nem is azt sugárzom magamból. Neked is azt mondom: nem a vélt vagy valós testi hibáid, sebeid határoznak meg, de ezt neked is tudatosítanod kell magadban és ne higgy senkinek, aki az ellenkezőjét állítja.
Hálás vagyok
Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de végtelenül hálás vagyok ezért a tortúráért, amin végig kellett mennem: a műtétek, a sugár, a gyógyszer, a havi injekciók mindegyikén. Közben egyre csak tanultam, tapasztaltam, rátaláltam a Theta Healing csodájára, és ma már én segítek sorstársaimnak – és még nagyon sok embernek – feldolgozni traumáit, megérteni életük elakadásait. Fantasztikus új barátokra leltem, aki meg ment, nem bánom. Tudom, vannak, akik csak tranzitutasok életünkben. Én pedig hálás vagyok a testemnek, hogy a lelkem fejlődése, a karmikus feladataim beteljesítése érdekében bevállalta, hogy megbetegszik, hogy olyan tapasztalatokra, tanításokra tehessek szert, amire másképp nem tudtam volna. Mert gondold végig: hogyan mondhatnám neked azt, hogy megértelek, tudom, mit érzel, ha én magam nem mentem volna végig rajta?
Nem telt le még a klasszikus öt év, amit szoktak mondani, de tudom, hogy egészséges vagyok. Elengedhetetlen, hogy ha megbetegszel, először mindenképp kezeltesd magad, de minél előbb derítsd fel az okát is, miért történik ez veled, mert a betegség a lélek nyelve. Így próbálja valami nagyon fontosra felhívni a figyelmed, pláne, ha az az egész életedet gyökeresen megváltoztatja. És bármin is kell keresztülmenned, aminek nyoma marad, az a te harci sebed és azt bizonyítja, hogy nagyszerű harcos vagy!
Fotó: Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Vedd észre időben az elváltozást! – A mellrák korai felismeréséhez elengedhetetlen a rendszeres szűrés
- A hanghullámok valóban segíthetnek a mellrák gyógyításában?
- 5 nő, egy téma: a mellrákról kicsit másképp!
