Az év, amikor mindenki Britney akart lenni: nosztalgia és meglepetések az MTVA VMA-n

A zenei szcéna krémje ezúttal New York-ban gyűlt össze, hiszen az USB Arénában került megrendezésre a 2024-es MTV Video Music Awards, ahol azért volt egy-két meglepetés a díjazottak tekintetében.

A popkultúrának mindig is sarkalatos pontja volt a MTV VMA, nem csak a díjazottak miatt. A merész kreációkban vörös szőnyegre lépő hírességek, valamint a színpadon sokszor botrányos performanszokat előadó énekesek által is gyakran szolgáltat témát a díjátadó. Beszélnünk most is van miről, így lássuk, kik miben érkeztek, valamint, hogy kik távoztak szoborral az eseményről.

Taylor Swift tarolt

Taylor Swift népszerűségét szinte senki nem tudja jelenleg túlszárnyalni, és az énekesnő nagyon úgy tűnik, hogy 2024-ben is hasonlóan sikeres évet zárhat majd, mint tavaly. A VMA legalábbis ezt sejtette, hiszen még Beyoncé rekordját is megdöntötte. Utóbbi eddig ugyanis a maga huszonöt szobrával minden idők legtöbbet díjazott előadója volt az esemény történetében, viszont azzal, hogy Taylort tegnap hét kategóriában is színpadra szólították, meg is előzte őt. Ő lett az év előadója, bezsebelte az év legjobb előadójának járó díjat és Post Malone-nal közös Fortnight című dala kiérdemelte a nyár slágerének, a legjobb rendezésnek, a legjobb együttműködésnek és az év videójának járó szobrokat is. Így már összesen harminc űrhajósnak kell helyet keresnie a vitrinben.

Persze Taylor Swift mellett mások is újabb elismerésekkel gazdagodhattak, így például Sabrina Carpenter is, akinek Espresso című slágerét ezúttal az év dalának kiáltották ki. Nagy meglepetésünkre viszont Billie Eilish neve most csak egyetlen egy kategória kihirdetésekor hangzott el. A kétszeres Oscar-, kilencszeres Grammy-, és kétszeres Golden Globe-díjas előadó Barbie-ban felcsendült, Oscart is nyert What Was I Made For? című szerzeménye lett a „videó a jó ügy érdekében”.

Ugyan Katy Perry lemezére még várunk egy kicsit, viszont az énekesnő az elmúlt hónapokban csak úgy sütkérezik a rivaldafényben. Ezúttal pedig egy nagyon jelentős elismerést is kiérdemelt, ugyanis a VMA 2013-ban előadott Roar performanszát ikonikussá nyilvánította, így egyfajta életműdíjat vehetett át.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MTV (@mtv) által megosztott bejegyzés

Az év legjobb új előadójának Chapell Roant kiáltották ki. Mindezek mellett pedig Eminem is két díjjal gazdagodott, a Houdinihez készült klipjében voltak a legjobb vizuális effektek, és övé lett a legjobb hip-hop videónak járó űrhajós is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MTV (@mtv) által megosztott bejegyzés

A múlt és a jelen találkozása

Persze, a díjazottak mellett minket legalább ugyanennyire érdekelt az is, hogy ki miben érkezik meg a New York-i eseményre. Azt kell mondanunk, hogy nem csalódtunk a sztárokban, hiszen a néhány félresikerült szettért bőven kárpótoltak minket azok az előadók, akik a múltból inspirációt nyerve, egy-egy korábban már látott ikonikus szettben léptek a fotósok hada elé.

Sabrina Carpenter

Az est leginkább felejthetetlennek nevezhető lookját egyértelműen Sabrina Caprenter prezentálta a vörös szőnyegen. Példát véve Kim Kardashianról, aki a Met-gálára érkezett Marilyn Monroe ruhájában, valamint Blake Lively-ról, aki nemrégiben egy Britney által híressé tett kreációt viselt új filmje bemutatóján, ő is egy korábbi darabban jelent meg az MTV VMA-n. És nem is akárkinek a ruhájába bújt, hiszen abban a vintage Bob Meckie estélyiben parádézott, melyben Madonna érkezett meg Michael Jacksonnal az oldalán az 1991-es Oscarra. A pánt nélküli, mélyen dekoltált, flitterben és kristályok sokaságában úszó, sellőfazonú darab pedig kétségkívül remekül is állt neki. Külön imádtuk, ahogy nemcsak a fehér dresszel, hanem frizurájával és hangsúlyos rúzsával is tisztelegni kívánt a nagy előd előtt.

Tate McRae

Sabrina Carpenterhez hasonlóan egy másik feltörekvő popcsillag, Tate McRae is a múltban keresett inspirációt az eseményre. A Y2K–életérzésért egyébként is rajongó híresség pedig nem mást választott múzsájának, mint a Y2K egyik legnagyobb ikonját, Britney Spearst. McRae a 2000-es évek pophercegnőjének egy VMA-s szettjét másolta le, ugyanis az 2001-ben viselt egy ehhez kísértetiesen hasonló, sötétkék csipkeruhát. Tate 2024-ben a színt ugyan feketére cserélte és alsóneműjét is bevállalósabban választotta ki, mint anno Spears, azonban a Roberto Cavallitól származó dressz szabása és hatása azonnal visszarepített minket az évezred elejére.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MTV (@mtv) által megosztott bejegyzés

Megan Thee Stallion

Akárcsak Tate McRae, Megan Thee Stallion is úgy döntött, hogy Britney-ből inspirálódik, azonban az est házigazdájaként még bevállalósabbra vette a figurát, mint fiatal kolléganője. Biztos mind emlékeztek arra az előadásra, amikor Spears a 2001-es VMA színpadán egy élő boával a nyakában adta elő az I’m Slave 4 U című slágerét. Nos, ezt a máig ikonikus szettet öltötte magára egyik átöltözése során Megan Thee Stallion is, és bizony a kígyót sem hagyta ki a képletből. Bár tény, hogy nem volt olyan magabiztos az állattal a nyakában, mint anno Britney, de kár lett volna ezt kihagyni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MTV (@mtv) által megosztott bejegyzés

Halsey

A múltból ihletet merített hírességek sora azonban még nem ért véget, hiszen a Halsey-ről készült fotókat nézegetve sem véletlenül éreztük azt, hogy ezt a ruhát már láttuk valahol. Az énekesnő legutóbbi klipjéhez Britney karrierjének korai szakaszából, VMA-s lookjához pedig a ’90-es évek egyik szexszimbólumából merített ihletet. A Halsey által viselt, csillogó részletekkel felturbózott, a piros és fekete kontrasztjában játszó ocelot mintás Versace darabban ugyanis maga Elizabeth Hurley sétált be a Versace New York-i butikjának ünnepélyes megnyitójára 1996-ban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ria & Fran (@chicksintheoffice) által megosztott bejegyzés

Paris Hilton

Van az a szint, amikor valaki már akkora ikon, hogy a legnagyobb ihletforrása csak önmaga lehet. Nos, ezen a szinten van Paris Hilton is, aki sokadszorra is minden idők legikonikusabb születésnapi ruhájának egy újabb variációját tudta prezentálni a nagyközönség számára. A nemrégiben egy új albummal is előrukkoló örökösnő a huszonegyedik szülinapi buliján viselt ezüst kreáció egy modernizált változatát mutatta most be nekünk. A kifejezetten számára megálmodott Celia Kritharioti darab is nagyszerűen állt neki, és külön imádjuk, hogy 2002 után sem felejtette el szettjét egy hangsúlyos, ezüst nyakékkel kiegészíteni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés

 

Nyitókép: MTV Facebook

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)