Az Igazi: misztikum, vagy valóság? – Könyvajánló

Márai Sándor: Az igazi - Judit és az utóhang című könyve alapján elgondolkoztunk azon, létezik-e az Igazi

Bár kislányként mind rajongtunk a Disney mesék hercegeiért és kedveljük a romantikus filmek főhőseit is, sajnos épp emiatt hajlamosak vagyunk irreális elvárásokat támasztani az Igazival kapcsolatban.

Kislánykorunkban azt tanultuk a mesékből, hogy a (szőke) herceg a tökéletes pasi, aki fehér lovon érkezik, vele aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aztán ahogy egyre idősebbek leszünk, már egy egészen más álomképet misztifikálunk túl: méghozzá az Igaziét. Pontokba szedjük, milyen lenne számunkra az ideális férfi, azonban ezt a listát (gyermekien naivan) gyakran elég hosszúra, és részletesre elnyújtjuk, nem beszélve arról, hogy sokszor egymásnak ellentmondó dolgokkal írjuk tele. Igen, régen én is leültem a legjobb barátnőmmel, és összeírtuk, milyen külső és belső tulajdonságokat tartunk fontosnak egy srácban. A mi jegyzetünk persze inkább maradjon titok, hiszen mai fejjel már könnyezve kacagunk ezeken a fantazmagóriákon (de azért féltve őrzöm a papírokat, hátha jól jön majd, amikor beszédet írok a barátnőm esküvőjére). A romantikus filmek máig azt sulykolják belénk, hogy a 100 százalékig tökéletes Igazi igenis létezik, csak ki kell várnunk – ez az elképzelés veszélyesebb lehet, mint gondolnánk. Nők panaszkodnak az ismeretségi körömben, hogy mindig rémes pasikkal ismerkednek meg, a férfiak pedig arról beszélnek, mennyire nincsenek ma már normális csajok. Én pedig mindig arra gondolok:

Miért van az, hogy ez a két oldal sohasem találkozik?

Talán azért, mert a gondot igazából magunkban kellene keresni, ahelyett, hogy egyből a másikra mutogatnánk? Ahogyan nem lehetünk előítéletesek a múltbeli sérelmeink miatt, és nem is büntethetünk senkit azért, mert valaki korábban megbántott minket, úgy az sem fair, ha kilométernyi elvárások futnak a fejünkben a randik közben, és ha valami nem stimmel, csalódunk – továbblépünk, szakítunk. Persze szuper lenne, ha találkoznék Ian Somerhalder hasonmásával, aki szeret színházba járni, olvasni, utazni, kávéfüggő, szarkasztikus humora van, és kétszáztizedjére is végig tudja nézni a Jóbarátokat (és még folytathatnám a sort)… De ha IGAZÁN belegondolunk, szinte kizárt, hogy mindent megtalálunk egy emberben, amiről azt hisszük, szükségünk van rá – ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs meg az a bizonyos másik felünk. Amikor először olvastam „Az igazi”-t Márai Sándortól (ami azóta is az egyik legkedvencebb könyvem), volt egy rész, ami különösen megragadt bennem:

„Egy napon felébredtem… és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden… Igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja. Tudniillik, azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.” – Márai Sándor: Az igazi – Judit …és az utóhang

Azt hiszem, ennél szebben nem lehetne megfogalmazni, mi a különbség a túlmisztifikált, filmbeli Igazi és a valóságban élő között. Mindössze annyi a dolgunk, hogy – az élet sok területéhez hasonlóan – itt is a minimalizmusra törekedjük. Tehát, nincs ok a pesszimizmusra, mert létezik ideális társ, feltéve, ha rájövünk, mi az, ami igazán számít a pontjaink között. Legyen otthonülő és családszerető, de építsen karriert is? Te legyél a világa közepén, de amúgy hagyjon neked teret és időt? Mind tudjuk, hogy ezek az elvárások irreálisak. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint az örök szingli, neurotikus ügyvédnő, Ally McBeal David E. Kelly népszerű sorozatában: „Az egész életemet azzal töltöttem, hogy listát gyártottam arról, milyen lesz az, ha majd találkozok valakivel, és ahogy egyre idősebb lettem, egyre inkább hajlandó lettem a kompromisszumok megkötésére. Már csak egy feltétel maradt a listámon életem pasija számára. Hogy szeretnem kell.”

És ha ez így van, akkor meg mit számít, hogy ugyanazt a zenekart szeretjük-e?

Nyitókép: woohoo

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: