Az IKEA elárulta a kultikus svéd húsgolyók receptjét

Karantén idején sem kell nélkülöznünk a svéd bútoráruház éttermeinek legnépszerűbb fogását - a receptet ugyanis maga az IKEA hozta nyilvánosságra.

Nálad sincs IKEA-zás húsgolyók nélkül, és már-már azon kapod magad, hogy képzeletben a zajos étterem közepén egyensúlyozol a megpakolt tálcával, miközben fittyet hánysz a szociális távolságtartásra? Mi is így vagyunk ezzel. Jelenleg azonban (legnagyobb sajnálatunkra) az áruház zárva tart, a házhozszállítás pedig a bútorokra korlátozódik. Eddig azt hittük, egy ideig nélkülöznünk kell kedvencünket, de az IKEA véget vetett a húsgolyómentes napoknak – sőt, nemcsak az étel, hanem a krémes mártás (gravy) receptjét is megosztották a nagyvilággal.

„Tudjuk, hogy sok embernek hiányoznak a húsgolyóink, ezért úgy döntöttünk, hogy mutatunk egy otthon is elkészíthető alternatívát. A könnyen beszerezhető alapanyagokkal szeretnénk azoknak is segíteni, akik inspirációt keresnek a konyhában” – mondta Lorena Lourido, az IKEA élelmiszer-üzletág felelős igazgatója.

A receptet a svéd vállalat Twitter oldalán osztották meg és a leíráshoz egy hat lépésből álló illusztrációt is készítettek, ami a bútorok összeszereléséhez szükséges útmutatóra emlékeztet. Ebből kiderül, hogy csupán 8 hozzávalóra van szükség a húsétel elkészítéséhez, és újabb 8 alapanyagból gravy-t is készíthetünk mellé. Svéd húsgolyók á la karanténkonyha? Mi biztosan felvesszük az elkészítendő receptek közé.

Svéd húsgolyók

Fotó: sbossert/Getty Images

Hozzávalók:

  • 500 g darált marhahús
  • 250 g darált disznóhús
  • 1 vöröshagyma, apróra vágva
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 100 g zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 5 evőkanál tej
  • só, bors

Elkészítés:

  1. A kétféle darált húst tedd egy nagyobb tálba, és alaposan dolgozd össze. Ezután add hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zsemlemorzsát és a tojást, majd újra jól keverd össze.
  2. Kanalazd rá a tejet és ízesítsd sóval, borssal.
  3. Az elkészült masszából formázz kis golyókat (ez a mennyiség kb. 30-40 darabhoz elég), és tedd őket a hűtőbe két órára.
  4. Egy serpenyőben hevíts fel olajat vagy vajat, és közepes lángos süsd aranybarnára a húsgolyókat.
  5. Közben melegítsd elő a sütőt 160 fokra, a húsgolyókat tedd egy tűzálló tálba és 30 percen keresztül süsd őket.

Hozzávalók a szószhoz:

  • 40 g vaj
  • 40 g liszt
  • 150 ml zöldségleves alaplé
  • 150 ml marhahúsleves alaplé
  • 150 ml tejszín
  • 2 teáskanál szójaszósz
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • néhány csepp olaj

Elkészítés:

  1. A vajat olvaszd meg egy serpenyőben, majd add hozzá a lisztet és keverd nagyjából két percig.
  2. Öntsd hozzá az alapleveket és folytasd a kevergetést. Végül jöhet a tejszín, a szójaszósz, néhány csepp olaj és a mustár.
  3. A szószt folyamatos kevergetés mellett forrald fel, majd alacsony lángon folytasd a főzést, amíg sűrű állagú nem lesz.
  4. Tálald a húsgolyókkal, illetve krumplipürével vagy sült burgonyával.

Nyitókép: ikea.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: