Sokan úgy tartják, a mai fiatalok már nem szeretnek annyira olvasni, Bánki Beni úgy döntött, rácáfol erre az állításra, és a közösségi felületeit az irodalom népszerűsítésének szenteli - a legnagyobb álma pedig, hogy saját verseskötetet adjon ki.
Bár már korábban is fellépett táborokban, és különböző versenyeken, Bánki Beni nevét 2015-ben ismerték meg országszerte, amikor megnyerte a Ki Mit Tube-ot a slam poetry műfajával. Az akkor még 15 éves Beni életében ez volt az első igazi online mérföldkő, hiszen előtte nem volt aktívan jelen a közösségi oldalakon. „A verseny volt az, amitől ugrásszerűen megnőtt a követőim száma, utána már tudatosan építettem ezeket a felületeket.”
Annak ellenére, hogy azóta már több mint 50 ezren követik Youtube-on, úgy érzi, még mindig idegen számára egy kicsit a vlogolás, az, hogy egy kamerához beszéljen. „Számomra az a megszokott, hogy színpadon állok, és a nézők szemébe nézhetek előadás közben. Furcsa is volt átállni arra, hogy otthon, egyedül, egy kijelzőhöz beszélek, mintha közönség lenne. Instagramon viszont gyorsabban lehet kommunikálni és a követőtáborom is jobban kedvelte, ha itt beszéltem velük. Bár régen próbáltam egyensúlyt tartani, hogy minden platformot ugyanúgy erősítek, végül rájöttem, hogy az Instagramra érdemes a legtöbb időt szánnom” – mesélte.
Instant-irodalom
Beni egyébként az interaktív tartalmakban hisz, amire sok visszajelzést kap a követőitől, és azt mondja, kialakult ezáltal egy kapocs közöttük. „A szórakoztató, könnyedebb posztok persze népszerűbbek, de ezek közé mindig próbálok verseket elrejteni – vagy jótékonysági akcióra hívom fel az emberek figyelmét.” Azonban a 20 éves slammernek az online jelenlét csupán egy eszköz, nem az a célja, hogy követőket gyűjtsön. A közösségi oldala mindössze egy jó platform arra, hogy népszerűsíthesse azokat a rendezvényeket, ahol az irodalom is jelen van – és mai versekkel találkozhatnak a fiatalok.
Ilyenek voltak például azok a rendhagyó órák, amiket az ország különböző általános és középiskoláiban tartott, amivel szerette volna közelebb hozni az irodalmat a korosztályához. „Sokan, amikor meglátták a kiírásaimat, megkérték az igazgatókat, és az osztályfőnököket, hogy hívjanak el – ebben az Instagramnak hatalmas szerepe volt, hiszen lehet, hogy másképp nem is hallottak volna erről a lehetőségről.” Beni ezeken az előadásokon megmutatta az irodalom könnyedebb, humorosabb oldalát, azt, amibe ő is beleszeretett. „Van egy szövegem, ami a Rómeó és Júlia erkélyjelenetét írja át 21. századi verzióra – ez nagyon népszerű szokott lenni. Szinte mindent el lehet úgy mondani a fiataloknak, hogy az ő nyelvükön fogalmazzuk meg. Írtam már elfogadásról, kivándorlásról – azonban ezeket a témákat a mai világ játékszabályain belül kapták meg.”
Szélmalomharcot vívunk a versek népszerűsítéséért?
„Persze én is észreveszem, hogy ha egy verset osztok meg, kisebb az érdeklődés, és nem jut el annyi fiatalhoz. De szerintem pont az a kulcs a korosztályomhoz, hogy más csatornákon, másképpen kell az irodalmat közvetíteni feléjük. A Red Bull Pilvaker talán a legjobb példa arra, hogyan lehet verseket szerethetővé és izgalmassá tenni. Ráadásul számokban mérhető a sikere, mivel 12 000 ember váltott rá jegyet a Papp László Arénába.”
Beni szerint a hajlandóság mindenkiben megvan, csak a mai fiatalokhoz már nem lehet úgy szólni, ahogy korábbi generációkhoz próbáltak. És bár fontosnak tartja, hogy minél több emberhez eljuttathassa azokat az értékeket, amiket képvisel, mindezzel nem másoknak akar megfelelni, hanem magának. „Nem akarok elveszni az online impressziók tengerében, hanem ragaszkodok a hitvallásomhoz: az irodalmat tűzöm a zászlómra.”
Jelenleg ezerrel készül a Red Bull Pilvaker idei előadására, de egyre több rendezvényre, bulira hívják meg hostnak. „Minden érdekel, és ezt nem is akarom elengedni. A jövőben szeretnék egyensúlyozni a műsorvezetés, a slam, az írás és a vlogolás között.” Azonban Beni egyik legnagyobb álma mégis az, hogy legalább egy verseskötetet kiadhasson.
Nyitó kép: Instagram / Bánki Beni
