Talán az ő órájuk másként jár?! Ezért pontatlanok a notórius késők

Mesélj a gyerekkorodról, megmondom, miért késel!

Futni a busz után, megvárakoztatni a barátokat: a késés nálam mindennapos. A családom például meg van győződve arról, hogy még sehova sem értem oda időben. Ezért érdekel annyira, hogy mi lehet a leküzdhetetlennek tűnő rossz tulajdonságom okozója.

Mindenki késett már el valahonnan életében legalább egyszer, vagy várt valakire, aki nem épp egy zsebóra pontosságával számolta az időt. A hozzám hasonló, notórius későknél viszont minden alkalommal alapos tervezést és erős koncentrációt igényel az, hogy a változatosság kedvéért pontosan érkezzenek. Sokszor nem is tudatosan húzzuk az időt, hanem egyszerűen máshogy érzékeljük a percek múlását: a Waterloo Egyetem kutatása szerint a késők 40 százalékkal alábecsülik azt, hogy mennyi ideig tart majd egy feladatuk elvégzése. „Amikor nekikezdek a készülődésnek, úgy érzem, hogy simán beleférek az időbe, még akkor is, ha később keltem a megszokottnál. Azzal nyugtatom magam, hogy majd gyorsabban zuhanyzom, sminkelek és reggelizem, de miközben haladok a teendőkkel, már látom, hogy bármennyire is szeretném, nem tudom behozni magam. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy késni fogok. Útközben mégis abban reménykedem, hogy ha sietek, elérek egy korábbi buszt, és mégis beérek” – mondja Dóri, aki szinte mindenhova utolsóként érkezik.

Optimisták és problémás az időérzékük

Szeriné dr. Ormándi Erzsébet pszichológus is megerősítette, hogy a notórius késők az idő múlását nem a realitásnak megfelelően érzékelik. Könnyen túlvállalják magukat, gyakran az optimista hozzáállásuk miatt szervezik túl a napjukat. Ha csúsznak az egyik teendővel, az a következő programjukra is kihatással van, így egyik késés követi a másikat. „Az, hogy kinek mennyire pontos az időérzéke, általában 6 éves korig alakul ki. Ha a gyerek napirendjében nincsenek határozott keretek, például nem ugyanabban az időben alszik el és az étkezések időpontja is rendszertelen, az idő múlását nehezebben ítéli meg. Elsősorban tehát a szülői minták hatnak arra, hogy késős lesz-e a gyerek” – mondja a pszichológus. Dórinál is valami hasonló történt. Nem járt bölcsődébe, a szüleihez hasonlóan sokszor éjfélig is ébren volt, majd reggel sokáig aludt. Mivel az anyukája 6 éves koráig nem dolgozott, nem kellett alkalmazkodnia az ő munkarendjéhez. Az óvoda és az iskola is pár perc sétára volt a lakásuktól, ezért az utazási idő sokáig ismeretlen fogalom volt a számára. Ezek mind olyan tényezők, amik már kiskorától meghatározták az időhöz és a késéshez való viszonyát.

Amikor joggal fogy el a türelem

Megoszlanak a vélemények arról, lehet-e egyáltalán az illendőség keretein belül késni, illetve hány percet érdemes várni arra, aki rutinszerűen később érkezik. Egy biztos: a többórás késést szinte senki sem viseli el. Vagy mégis? „4-5 éve az egyik barátnőmnél töltöttem az éjszakát – meséli Dóri -, aki kizárólag sötétben tud aludni. Hermetikusan lezár mindent maga körül, a sötétítőnél lévő rések zoknival vannak betömködve, egy kripta az egész szoba. Teljesen elveszítettem az időérzékem. Azt hittem, hogy 9 óra környékén ébredtünk, de mikor ránéztem az órára, láttam, hogy már délután kettő van. Csakhogy én délben találkoztam volna egy másik barátnőmmel, aki négy órát várt rám. Mondanom sem kell, rettenetesen szégyelltem magam. Csodálom, hogy egyáltalán szóba állt velem, azt meg főleg, hogy még mindig jóban vagyunk.” A lány azt vallja, hogy az idő számára nem fontos, ezért rugalmasan tekint a találkozók időpontjára. „Negyedóra csúszást mindenkinek elnézek, magamnak is” – teszi hozzá. De mi van akkor, ha a másik fél nem kezeli ilyen lazán, ha 15 percig kell a metró-aluljáróban szobroznia?

A késés két oldala

A legfontosabb, hogy határt szabjunk a késésnek és világosan tisztázzuk, hogy ki mennyit hajlandó várni. A késő számára motiváció lehet, ha tudja, 10 percig még kitart a türelem, de utána már nélküle indulnak el a barátai. Az is jó módszer lehet a várakozók részéről, ha rutinosként később érkeznek a találkozó helyszínére. „Legutóbb vacsorázni mentünk, és küldtem az egyik barátnőmnek egy üzenetet, hogy 10 percet csúszom. Csak annyit válaszolt: tudom, eleve így számoltam” – meséli Dóri. A késő részéről fontos, hogy felvállalja a viselkedését, így könnyebb tekintettel lenniük a környezetében lévőknek is a problémára. Ha valaki állandóan csúszásban van, ne időre próbáljon odaérni, hanem bőven a találkozó előtt, így be tudja biztosítani magát. Dóri is ezt a taktikát követi reggelente: „Ilyenkor ráhagyással számolok: mindent plusz 10 perces feladatként könyvelek el, ezért ha itt-ott megcsúszom, még akkor is odaérek.”

A későnek is nehéz

Az esetek többségében nemcsak a várakozónak, a későnek is nagyon megterhelő a pontatlanság. „A késés stresszforrás, ami frusztrációval, feszültséggel, szégyenérzettel és társas kapcsolati problémákkal jár. Fontos megnézni, hogy a késő önmagáról alkotott képe hogyan segíti a késést, ugyanis sok esetben nem lustaságból vagy nemtörődömségből fakad. A késők egy része nem találja alkalmasnak magát arra, amire vállalkozik, vagy arra, hogy egyáltalán komolyan vegyék. A megfelelési vágy és a megfelelésben való bizonytalanság is vezethet pontatlansághoz, így a halogatáshoz hasonlóan a késés is értelmezhető egyfajta hárítási mechanizmusként. A szándék kérdése sem elhanyagolható: van, aki úgy érzi, nem feltétlenül vonatkoznak rá a szabályok, megteheti, hogy megvárakoztasson másokat. Ilyenkor fölé pozicionálja magát egy adott megbeszélésnek, vagy a másik félnek. Célszerű világosan meghúzni a határokat, mert ebben az esetben az elnéző magatartás a késő önigazolását segíti” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Én egy ideje nagyítóval keresem azokat a hibákat, amiket a napirendem tervezése során követek el. Az egyik mindenképp a túlvállalás, a jó hír viszont, hogy ez orvosolható! Minden egyes nap ott kell lennem fejben, hogy egyáltalán ne késsek, vagy maximum csak pár percet, de megéri az erőfeszítés! Őszintén mondom, nincs rosszabb annál, amikor szégyenkezve kullogok be az irodába, vagy feltartott kezekkel toppanok be egy családi vacsora kellős közepén.

Nyitókép: izusek/E+/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: