Több mint két évezreden át az ókori görögök ötletei hozták magukkal emberiség legnagyobb eredményeit. A filozófia, a dráma, a tudomány és a matematika története mind-mind a Földközi-tenger e különleges félszigetén kezdődött.
A görög tudósok munkái ösztönözték a muszlim gondolkodókat az iszlám aranykor alatt, és ősi szövegeik újrafelfedezése indította el azt az európai reneszánszt, amely elősegítette a felvilágosodást, utat nyitva új tudományos fejlesztéseknek, sőt új életmódbeli és kormányzati rendszereknek is. Íme, hat csodálatos áttörés az ókori Görögországból, amelyeket a történelem legnagyobb elméi hoztak létre.
Püthagorasz és a geometria alapjai
Püthagorasz talán az egyik legismertebb ókori görög matematikus (pedig sokan voltak), mivel szinte minden ember találkozik tanulmányai során az ő névadó tételével. Az a² + b² = c² képletben kifejezett Püthagorasz-tétel kimondja, hogy egy derékszögű háromszög két befogójának négyzetösszege egyenlő az átfogó négyzetével. Az ókorban ez bizonyította az irracionális számok létezését, és megalapozta az euklideszi geometria alapjait (Euklideszről később lesz szó), amely a mai építkezésben és navigációban is nagy szerepet játszik. A világ legnagyobb elméi közül sokan igyekeztek bizonyítékokat adni a Püthagorasz-tételre, köztük Albert Einstein is (12 éves korában), és mind a mai napig új bizonyítások születnek. Egyszerűen fogalmazva, a világ egészen más lenne Püthagorasz háromszögelmélete nélkül.
Hippokratész az orvoslás atyja
Bármilyen orvosi drámát nézünk, nem tart sokáig, hogy halljuk a „hippokratészi eskü” kifejezést, amely az orvosok szent kötelességét jelenti: „ne árts”. Ez az eskü pedig tartós emléke Hippokratész, a Kószi szigetén élő görög orvos életének és munkájának. Az i.e. 5. században élt Hippokratész volt az egyik első orvos, aki a szokásos isteni magyarázatok helyett (például Zeusz haragja) a betegségek valós okait kezdte vizsgálni. Mivel tudományos megközelítést alkalmazott a betegségek tanulmányozására és megpróbált kezeléseket kidolgozni, őt magát nevezik a „gyógyászat atyjának” is. Hippokratész számos jövőbeli nemzedékre is hatással volt, de talán legfontosabb „tanítványa” Galénosz volt, aki egyszer azt állította, hogy minden tudása Hippokratésztől származik. A 2. században élő római orvos munkája több mint egy évezreden keresztül meghatározó volt az európai és arab orvostudományban.
Arisztotelész és a biológia
Arisztotelész lenyűgöző élete során az i.e. 4. században számos tudományos témában írt, beleértve a fizikát, pszichológiát, közgazdaságtant, etikát, kormányzást és költészetet. Azonban ami gyakran elveszik ebben az akadémiai áradatban, az az, hogy Arisztotelész a biológia területén több mint 2200 évvel megelőzte korát. Ma a latin neveket használjuk az állatok osztályozására, egy rendszert, amelyet a 18. századi svéd botanikus, Carl Linnaeus dolgozott ki, de Arisztotelész már az ókori Görögországban létrehozta azt szisztémát, amely meglepően hasonló volt a maihoz.
Arisztotelész két csoportba sorolta az állatokat: véres és vértelen állatokra (vagy legalábbis vörösvérűekre), és bár Linnaeus nem használta ezt a megkülönböztetést, ez hasonló ahhoz, ahogyan ma az állatvilágot gerincesekre (csigolyás) és gerinctelenekre osztjuk. Ebből a görög gondolkodó „genera”-ra osztotta az állatokat, amelyek szélesebb kategóriák voltak, mint a mai „nemzetségek”, majd tovább fajokra. Ez a természeti világ rendszerezésében mutatott előremutató látásmód az oka annak, hogy Arisztotelészt ma az „állattan atyjáként” is gyakran emlegetjük.
Eukleidész és a fény fizikája
Eukleidész, akit a „geometria atyjának” tartanak, nem volt hanyag, amikor a fény és a látás természetét tanulmányozta. I.e. 300-ban kiadott munkája, az Optika, az első olyan mű, amelyben egy tudós komoly tudományos gondolkodást szentelt a fény természetének. Eukleidész azt állította, hogy a fény sugarakban terjed és egyenes vonalban halad, ami nagy eltérés volt Platón elképzelésétől, amely szerint a fény egy ún. „éterikus kisugárzás”. A fény és az emberi látás természete hatalmas kutatási területté vált, ami a rómaiakat, a muszlim csillagászokat, a reneszánsz gondolkodókat, a felvilágosodás tudósait és még a 20. századi elméket is érdekelte. Albert Einstein például az 1921-es fizikai Nobel-díjat nem az általános relativitáselméletért kapta (mint ahogy azt sokan feltételezik), hanem az optika területén végzett azon felfedezésért, amelyet fotoelektromos hatásként ismerünk.
Arisztarkhosz heliocentrikus világképe
Nicolaus Copernicus De Revolutionibus hat könyvből álló művének 1543-as megjelenése fontos történelmi pillanat, hiszen a lengyel tudós heliocentrikus elmélete közvetlenül megcáfolta a katolikus dogmát, amely szerint a Föld áll a Naprendszer középpontjában. Azonban Copernicus akkor valójában főleg azt ismételte el, amit néhány ókori görög már közel kétezer évvel korábban tudott. A Kr. e. 3. században Szamoszi Arisztarkhosz (valószínűleg egy másik görög csillagász, Krotoni Philolaosz munkájából kiindulva) azt állította, hogy a Nap sokkal nagyobb a Földnél, és bolygónkat annak helyes pályájára helyezte a csillag körül — övé volt tehát az első heliocentrikus modell a Naprendszerről. Azonban ahogyan Copernicus munkáját is ellenállás fogadta, úgy Arisztarkhosz elméletét is elutasították. Ez tette tehát lehetővé a geocentrizmus túl hosszú virágzását, míg végül Copernicus, Philolaosz és Arisztarkhosz munkájára hivatkozva helyre nem állította az igazságot.
Eratoszthenész
Körülbelül ugyanabban az időben, amikor Arisztarkhosz helyes pályára állította a Naprendszert, a görög matematikus, Kürénéi Eratoszthenész végrehajtotta a világ egyik legnagyobb számítását. Az ókori görögök közel 300 éve tudták, hogy a Föld gömbölyű — Püthagorasz körülbelül i. e. 500-ban bizonyította is ezt —, de az, hogy a Föld gömbölyű, és annak pontos mérete két teljesen különböző dolog volt, és Eratoszthenész az utóbbit akarta megoldani. Kr. e. 240-ben a nyári napforduló idején Eratoszthenész egy Alexandriában, Egyiptomban felállított bot árnyékát mérte meg, amely 7,12 fokos volt (kb. egy-ötvened része egy körnek).
Eközben Szüénében (a mai Asszuán, Egyiptom) egy kút semmilyen árnyékot nem vetett, ami azt jelentette, hogy a Nap közvetlenül a fejük felett volt. A matematikus ezután földmérőket bérelt fel, hogy mérjék meg az Alexandria és Szüéné közötti távolságot, és 5 000 sztadionra jutott. Ez a mérés lehetővé tette számára, hogy 250 000 sztadionban határozza meg a Föld kerületét, ami körülbelül 24 000 és 29 000 mérföld közötti értéknek felel meg (a sztadion teljesen pontos hossza máig vitatott). Ma már tudjuk, hogy a Föld egyenlítői kerülete körülbelül 24 900 mérföld. Más szavakkal, több mint 2200 évvel ezelőtt Eratoszthenész szinte tökéletesen eltalálta ezt a számot.
Nyitókép: Ai
Forrás: History Facts.
