Ha még nincs nyári bakancslistád, akkor itt az idő, ragadj tollat, papírt, és találj ki magadnak egyet. Írj fel minden őrültséget, ami a forró hónapokban jó kedvre derít - az álom úti célod se maradjon ki! Inspirációként jöjjenek a mieink!
„Álomhelyszín lehet a híres magyar borvidék is” – Edit
A pasimmal nálunk minden évben óriási fejtörést okoz a tökéletes nyári úti cél kiválasztása. Éppen ezért nagyjából májusig kitoljuk a foglalást, végül elvetjük a hatalmas terveket és a jól megszokott, imádott Adriára megyünk. A cikk kapcsán mégis elgondolkodtam, hogy ha bakancslistás helyszínt kellene mondanom, milyen méregdrága, a bolygó legtávolabbi pontjára eső trópusi szigetet választanék, de amikor a hazai glamping szállásokat gyűjtöttem egy csokorba, rájöttem, hogy itthon is számos olyan vidék van, ami csodaszámba megy. Kissé félve vallom be, hogy borsodi lányként alig ismerem Zemplén-Tokaj borvidékeit. Bár Mádtól csupán 52 kilométerre nőttem fel, még sosem láttam például az Europa Nostra díjas mádi zsinagógát. Szerencsen az elmúlt évtizedben már vagy ezerszer átutaztam, de egyetlen Csokifesztiválra sem látogattam még el. A szülőfalumtól 63 kilométerre lévő Anyukám mondta étterembe a világon mindenhonnan érkeznek különleges kulináris élményekre vágyó turisták, én egyetlen alkalommal sem kóstoltam a finomságaikat. Ezidáig. Itt az ideje ezen változtatni, szóval az én képzeletbeli bakancslistám következő pontja: „Biciklitúra a Tokaj-hegyaljai borvidéken”. A jövő évi nyaralási helyszínt ezzel kipipálhatjuk.
„Honnan ez a nagy szerelem a fagyos észak iránt?” – Cinti
Az elmúlt öt évben, ha valaki megkérdezte, hová szeretnék utazni, gondolkodás nélkül vágtam rá a választ: Izlandra. A hangomban rejlő határozottságból mindenki számára világossá vált, hogy ha törik, ha szakad, én bizony egyszer el fogok jutni ebbe a természeti kincsekkel teli szigetországba. Sosem vetettem meg egy jó tengerparti nyaralást, de ha egy homokos strand és egy városnézés, egy múzeumlátogatás vagy egy hegyi túra között kellene döntenem, nem okozna fejtörést a választás – kivéve, ha Ausztráliáról van szó, mert akkor iszonyatos dilemmában lennék. Akkor mégis honnan ez a nagy szerelem a fagyos észak iránt? Én is sokszor teszem fel magamnak a kérdést, tudván, a tél sosem szerepelt az általam kedvelt dolgok listáján. Izland vadregényes tájaiért azonban hajlandó lennék néhány fogvacogós és libabőrözős pillanatot bevállalni. Ha már eljutnék a bakancslistám élén szereplő országba biztosan nemcsak néhány napra mennék, hanem rendesen megadnám a módját az álomtripnek. Néhány barátommal már el is terveztük, milyen programokat nem hagyhatunk ki a jövendőbeli utazásunk alatt. Az élménytúrák kiválasztása során a teljes egyetértés az első pontig tartott – béreljünk egy kocsit és járjuk be vele Izlandot. Innentől kezdve kisebb-nagyobb kompromisszumokat kellett kötnünk, de így is elég impozáns úti tervvel álltunk elő. Az én erőfeszítéseim is meghozták az eredményüket, hiszen a turistalátványosságok mellett néhány kevésbé felkapott helyszínre és egy múzeumtúrára is sikerült rábeszélnem a többieket. Utóbbi kategóriában a kortárs lett a befutó, így a BERG Contemporary-ben iktatnánk be egy kis művészeti élményt a természetjárással teli időbeosztásunkba. Klisé vagy sem, a Blue Lagoonban való spa kikapcsolódás és a Golden Circle felfedezése sem maradhat ki a teendők közül. A Thingvellir Nemzeti Park látványosságaira is mindannyian vevők lennénk, ahogyan egy bálnalessel egybekötött hajókázásra, egy búvárkodásra és egy barlangászásra sem sajnálnánk a pénzt. Ha pedig az utolsó forintunk, pontosabban koronánk is elfogy, a legnagyobb nyugalommal dőlünk hátra miközben a táj szépségében gyönyörködünk.
„Mennyország, Azori a neved!” – Marcsi
Ha a földi paradicsom létezik, akkor az minden kétséget kizáróan az Azori-szigeteken található. Ezt a Portugália fennhatósága alá tartozó szigetcsoportot az Atlanti-óceán öleli körbe, elzárt és vadregényes. Tisztes távolságban, 1500 kilométernyire van Európától, ergo, pont nekem való. Persze nem véletlen, hogy az Azori-szigetek szerepel a bakancslistám első helyén. Ezzel az úti céllal ugyanis két legyet üthetek egy csapásra. Be kell valljam, roppant telhetetlen vagyok. Szóval az Azori-szigetek azért (is) mesés hely, mert nincs közvetlen járat Budapestről, így az utazó – jelen esetben én – kénytelen Lisszabonban átszállni. És, ha már oda vetette a jó sorsa, akkor szállást is intézhet magának a portugál fővárosban, mivel aznapra biztosan nem kap csatlakozást. (Hip-hip-hurrá!) De vegyük csak számításba, hogy mi minden szól még a szigetek mellett: a tömegturizmus szó itt értelmezhetetlen, nincsenek nyüzsgő nagyvárosok, sem magukat pecsenyepirosra aszaló orosz turisták. Az Azori-szigetek az aktív kikapcsolódásról, a túrázásról, a mesés természeti adottságokról, a vulkanikus talajról, a remek borról és a semmihez sem hasonlítható, egészen egyedi hangulatáról híres. Egy jó túracipő mindenképp elkél, hogy az ember szemügyre vehesse a hatalmas krátereket és a messzeségbe nyúló teaültetvényeket. Na, elég is a vágyakozásból, egy biztos, egyszer ide mindenképp eljutok!
„A piramisokon túl, avagy egy rázós kaland is gyönyörködtethet” – Era
Míg a többség valószínűleg egy tengerpartra menekülne ebben a nyári melegben, az én szívem egy olyan vidékre húz, ahol még nagyobb a kánikula, mint Budapesten. Aki ismer, tudja, hogy rendkívül rosszul viselem a hőséget, de Kairóért még ezt is bevállalnám. Panaszkodva persze! Gyerekként nem volt nagy kedvencem a történelem. Lehangolt az évszámok magolása és a végtelennek tűnő esszék fogalmazása, de azért akadt olyan tananyag, ami még engem is a székhez bilincselt: rajongtam az ókor világáért. A lelkesedésem most is jelentős, és ugyan nem nézek tévét, de biztos vagyok benne, hogy bármikor leragadnék előtte, ha épp Egyiptom csodáit mutatnák. A történelmi gazdagságon túl viszont más is vonz ebben a városban.
Elsőre sokaknak az építészeti remekek, a piramisok ugranak be, számomra viszont az, hogy a lehengerlő kulturális különbségek ezernyi impulzust nyújtanának. Törtetni a tömegben a főváros utcáin, elveszni a kaotikus tömegközlekedés forgatagában, baktatni a sivatagban az elviselhetetlen hőségben. Látom magam előtt, ahogy felfokozott együttérzés okán megtagadom a tevegelést, vagy amint kínos turista módjára pózolok a szfinxszel a barátnőm szórakoztatására. Oh, és a gasztronómia! A gyomrom érzékenységét és a szerencsémet tekintve, talán nem is lenne olyan vírus, amit ne szednék össze. Betegen, biztonságos élelem után kutatva hosszasan sopánkodnék a belvárosi utcák mocskát látva, és ha fogadnom kellene, az akcióm során garantáltan konfliktusba keverednék egy rámenős utcai árussal.
Ezeket olvasva felmerül a kérdés, hogy ennyi megpróbáltatást vizionálva hogy vágyhat valaki egy ilyen útra? Számomra a kaland többet nyújt a láblógatós pihenésnél, örökké vonz az ismeretlen és kifejezetten élvezem a kihívásokat. Ahelyett, hogy szimplán kiakadnék a nehézségeken, előnyt kovácsolok belőlük, megélem a humorom, és különös élményekkel színesítem az életem. „Csak az lehet igazán boldog, aki szeret szenvedni” – idézi gyakran a kolléganőm Woody Allent. Ha akarnék, se tudnék vitatkozni ezzel a gondolattal! Kell egy kis pezsgés, ami kiránt a hétköznapokból, ha nem hiszed, mondj egy izgalmas történetet, ami azzal kezdődött, hogy „És akkor egész nap a tengerparton feküdtünk és napoztunk!” Halálra unnám!
