„A jóga körül az Instagramon kialakult csillogó kép sokakat elrettent.” – Bakonyi Pannival a jóga jótékony hatásairól beszélgettünk

Folytatódik Inspiráló instázók sorozatunk

A közösségi oldalán @namastepanniként ismert oktató több mint egy évtizede próbálta ki először a jógát, aminek azonnal a rabja lett. Azóta is missziójának tartja, hogy másokkal is megismertesse a mozgásforma lélekgyógyító erejét.

Bakonyi Panni (vagy ahogyan az Instagramon ismerik, @namastepanni) közel 12 éve szeretett bele a jógába, ma pedig már oktatóként segít másoknak abban, hogy otthon érezhessék magukat az életük bármely területén. Ha valaki, Panni pontosan tudja, milyen hosszú út vezethet ideáig. Nem tagadja, hogy kezdetben ő maga is csupán egy egészen profán okból vágott bele a kalandba. „Éppen közeledett a karácsony, én pedig nem akartam elhízni a bejglitől, úgyhogy elkezdtem jógázni” – árulja el nevetve. „A vágyam valóra vált, ráadásul teljesen be is szippantott ez a mozgásfajta.”

Bakonyi Panni
Bakonyi Panni (Fotó: Instagram/@namastepanni)

Változatlanul szeretni a változást

Panni számára nem volt megállás, a jóga egy idő után már nem csupán testgyakorlást jelentett neki, hanem mélyebb, filozófiai és pszichológiai síkon is foglalkoztatta. „Meg akartam érteni az emberi lelket.” Néhány évvel később már tanfolyamokra járt azért, hogy még jobban megismerhesse a mozgás és a lélek különös kapcsolatát. (Ebben segítette őt az, hogy kommunikáció szakos volt az egyetemen, ráadásul pszichológiát és pedagógiát is hallgatott.) Ekkor tűzte ki maga elé a célt, hogy oktatni szeretne. És hogy mit adott neki a jóga az évek során? „Fizikailag jól érzem magam a testemben. Ez persze nem egy konstans állapotot jelent, amiben örülök annak, hogy éjjel-nappal kockás a hasam és kerek a fenekem. Sokkal inkább annak az ismerete és elfogadása, hogy a női testalkat hullámzik, változásokon megyünk keresztül. A jóga megszerettette és elfogadtatta velem ezt a tényt.” Panni a mozgásnak hála egy eszközt kapott ahhoz, hogy feldolgozhassa a benne zajló folyamatokat. Ma már olyan dolgokat is felszínre tud általa hozni, aminek nem is volt tudatában.

Önmagunk fogságában

2018 január elseje óta az Instagram-oldalán is beszámol a megéléséiről, ahol nemcsak a jógával, hanem általában az önismerettel, az önfejlesztéssel és a mentális egészség megőrzésével is foglalkozik. „Csodálatos látni, amikor valaki végre megérti, mi történik vele, és át tudja venni az irányítást akár fizikailag, akár mentálisan a teste felett. De az is fantasztikus, amikor szemtanúja lehetek annak, hogy a tanítványaimban felszakadnak olyan rég eltemetett fájdalmak, amik nem voltak megélve és feldolgozva. A legbüszkébb viszont talán mégis arra vagyok, hogy két éven át egy börtönben tarthattam foglalkozásokat. Egészen elképesztő és megindító volt látni a változást a rabokon és hallani a visszajelzéseket tőlük és a nevelőiktől.” Panni úgy látja, a jóga segített szabadabbá válni a raboknak még abban az extrém, stigmatizált környezetben is. „Olyan kérdéseket tehettek fel maguknak, amik addig esetleg eszükbe sem jutottak. Így dolgoztak önmagukon, megnyugodtak, enyhítették a stresszt, rájöttek, bármire képesek lehetnek.”

„Ha pedig valaki egy cellában tudott tenni azért, hogy jobban legyen, akkor más milyen kifogást találhatna a cselekvésre?”

Bakonyi Panni
Bakonyi Panni (Fotó: Instagram/@namastepanni)

Aknázd ki a belső erőforrásaidat!

Panni természetesen jól tudja, miért állnak sokan idegenkedve a jógázás előtt. „Egyrészt azért, ahogyan erről a mozgásfajtáról kommunikálnak. Van, akiben még mindig az a szélsőséges kép él, hogy egy igazi jógázó ashramba vonul, és reggelente beöntéssel indulnak a napjai. A másik véglet pedig az a csillogás, amit a közösségi oldalakon tapasztalhatunk a jógával kapcsolatban. Az Instaglow sokakat elrettent.” Panni azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy az oktatóknak is hatalmas felelőssége van a foglalkozásokat illetően. „Nem borítékolható előre, hogy egy adott embernek egy adott pillanatban mire lesz szüksége. Kortól, nemtől és idegrendszeri állapottól is függhet, mindig személyre kell szabni.” Panni egyébként egy 37 gyakorlatból álló programot is összeállított Újraalkotom Önmagam néven. Ebben olyan pofonegyszerű, bárki által alkalmazható módszereket mutat meg, amelyekkel könnyedén kiaknázhatjuk a saját belső erőforrásainkat. Ráadásul újra megteremthetjük azt a biztonságérzetet, amit a koronavírus-járvány az elmúlt másfél évben lerombolt bennünk.

Alkosd újra önmagad a tűzlégzéssel!
  1. Mielőtt beállsz a zuhany alá, végy 20-30 gyors lélegzetet az orrodon keresztül, mintha csak egy bika lennél, aki fújtat a torreádorokra. Így tulajdonképpen felkészíted magad a harcra, vagyis az előtted álló teendőkre.
  2. Ha ezzel megvagy, lépj be a kabinba és nyisd meg a hideg vizet. A hűsítő cseppek miatt jó eséllyel vacogni kezdesz majd és kapkodod a levegőt.
  3. Az első néhány kellemetlen pillanat után próbáld meg uralni a légzésedet! Ha újra egyenletesen, az orrodon át veszel levegőt, akkor megveregetheted a vállad, ugyanis elérted a célodat. Megküzdöttél a külső hatásokkal és rátaláltál a belső egyensúlyodra. Ezután sokkal motiváltabban haladhatsz majd előre az aznapi feladataiddal.

A tűzlégzéses hideg zuhany felkészít arra, hogy nyugodt és proaktív maradj, még akkor is, ha hirtelen eluralkodik rajtad a káosz.

Nyitókép: Instagram/@namastepanni

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: