Bálnamegfigyelő központ nyílik az Északi-sarkkörön

Sarkvidéki bálnamegfigyelőt építenek Norvégia egyik kis településére, ami csupán 300 kilométerre van az Északi-sarkkörtől. Elsősorban a bálnák közelsége miatt lesz csábító helyszín ez a turistáknak. Az építményt a világhírű Dorte Mandrup tervezi.

Norvégia egyik szigetének legészakibb pontján, Andenes város közelében hamarosan egy lélegzetelállító látogatóközpont nyílik. A kis norvég település csupán 300 kilométerre fekszik az Északi-sarkkörtől. A The Whale (A Bálna) nevű központ elsősorban a bálnák közelsége miatt lesz csábító az odalátogatók számára, ugyanis nagyon közel lesz a Bleiksdjupa nevű mélytengeri öbölhöz, ahol a vándorló bálnák rendszeresen keresztülhaladnak. A tervek szerint innen bárki testközelből láthatja majd a hatalmas emlősöket a természetes élőhelyükön.

A központ megtervezésére egy nemzetközi versenyt hirdettek, amit a híres dán építészeti stúdió, a Dorte Mandrup nyert. A stúdió alapítója, és kreatív igazgatója Dorte Mandrup azt mondta, hogy ez jóval több lesz egy látványos épületnél. „Nemcsak építünk egy újabb impozáns épületet egy gyönyörű tájon, hanem részt veszünk a bálnák megértésében, és segítünk megvédeni a tenger élővilágát”. Mandrup azt is hozzátette, hogy az épülettel megjelölik ezt a csodálatos, ősi tájat. „Ez a lehetőség nagyon nagy felelősség, ami rendkívül motiváló és inspiráló is egyben” – mondta.

A bálnaformájú épület szinte belesimul a tájba, az egészet egy ívelt, kőből készült tetőfelület borítja majd. Az épület belsejében egy 4500 négyzetméteres kiállítórész, valamint üzlet, kávézó és iroda is helyet kap. A szigetek felé kinyíló hatalmas üvegfalak lehetővé teszik, hogy az épület szinte eggyé váljon a természettel. Kíváncsian várjuk a bálnamegfigyelő központ 2022-es megnyitóját, addig is jöjjön néhány fotó az elképzelésről:

Nyitókép és fotók: www.mir.no
Forrás: fubiz.net

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)