Bár kétségtelen, hogy a BDSM szubkultúra E. L. James könyvtrilógiájának köszönhetően került reflektorfénybe világszerte, sajnos éppen ezek a művek azok, amelyek alaposan félreinformáltak minket a kérdésben. Ideje tehát ledöntenünk a tabukat!
Jóllehet számtalan (természetesen jogos) kritika érte E. L. James A szürke ötven árnyalata című regényének történetét, mégsem tagadhatjuk a 2011-ben debütáló kötet jelentőségét. Mivel a könyvesboltok polcai egyszer csak megteltek nőknek szóló erotikus művekkel, szembesülhettünk azzal a súlyos problémával, miszerint a szexuális tartalmak fogyasztását illetően továbbra sem beszélhetünk egyenlőségről a nemek között. A nők többsége ugyanis még mindig úgy érzi, titkolóznia, szégyenkeznie kell emiatt – az elfojtásukban pedig sajnos hatalmas szerepet játszanak a társadalmunkban élő tabuk is. Olyannyira, hogy sokan még a vágyaikkal kapcsolatban sem mernek őszinték lenni: nemcsak a társukkal, hanem önmagukkal szemben sem.
Egyszer volt, hol nem volt, egy bántalmazó herceg…
Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés tanácsadó úgy látja, a Szürke-trilógia leginkább azért ragadta magával a nőket, mert az olvasók legalább fele (akár beismeri, akár nem) maga az is arról álmodozik, hogy a partnerük szex közben dominánsan viselkedjen velük, „például leszorítsa a kezüket, kicsit nyers legyen, megharapja, megkarmolja őket.” A BDSM társadalmi elfogadottságát tehát valamelyest sikerült növelnie E. L. Jamesnek. Azt azonban a szakember siet leszögezni, hogy ezekben a regényekben valójában a romantizált erőszak és a bántalmazás keveredik egymással. „Bár emellett tényleg megjelennek a BDSM elemek is, de kérdés, hogy azok mennyire a BDSM elvei szerint működnek? A szürke ötven árnyalata igazából egy mese arról, hogy jön a szőke vagy barna herceg, aki gazdag, jóképű, domináns, határozott, sikeres, és megmondja a nőknek, mit csináljanak.”
„De a mindennapokban tényleg el tudnák viselni az alárendelődést, azt, hogy a partnerük például csak úgy eladja az autójukat?”
A „Beszélgetések a valódi BDSM-ről” című interjúkötet szerzője felhívja a figyelmet arra is, hogy „Christian Grey, vagyis a dom nem tiszteli a szub beleegyezését, megfélemlíti, nem vigyáz a lelki épségére, veszélyes szituációkba sodorja, akarata ellenére belenyúl az életébe. A hatalmi reláció túlságosan is valóságos, fokozatosság nincs, a kommunikáció eléggé egyoldalú. Ráadásul a főszereplőnő szexuális önismeret nélkül azonnal egy szexuális alá-fölérendeltségi helyzetbe kerül. Az is pusztán ábránd, hogy egy ilyen domináns – bántalmazó! – karakter megváltozik vagy el tudjuk érni, megváltozzon. A BDSM nem azonos az erőszakkal. Ahol bántalmazás van, ott nincs BDSM.”
Christian Grey, a cukormázba mártott főgonosz
Dr. Szántó Szilvia egyébként több mint 15 éve dolgozik mentálhigiénés tanácsadóként, a klienseivel folyatott beszélgetések során pedig számos esetben a szexuális preferenciák, vágyak és ez ezek meg nem élése, elfojtása miatt keletkező problémák is szóba kerültek. „Az a tapasztalatom, hogy ha a szexualitás nincs feltérképezve és rendbe téve legbelül, akkor az vakfoltként működve blokkolja az életünket” – meséli nekünk Szilvia, aki azt tűzte ki célul maga elé, hogy segítsen másoknak az önismeret fejlesztésében ezen a téren is. Azt mondja, a páciensei „sokszor hivatkoztak olyan népszerű regényekre (mint például A szürke ötven árnyalata) vagy filmekre, amelyek cukros mázzal leöntött fantáziavilágot vagy BDSM fedőnévbe csomagolt bántalmazó kapcsolatot mutattak be valóságként.”
Tabumentesen a nem szokványos szexualitásról
Ám Szilvia óva int mindenkit attól, hogy tényként kezeljék ezeket a történeteket, mivel így óhatatlanul belesétálhatnak egy testi-lelki veszélyeket egyaránt magában rejtő viszonyba. „Éppen ezért hat évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy változtatni szeretnék ezen, és írok egy olyan könyvet, amely a valódi BDSM-ről szól. Elhatároztam, hogy felkeresek olyan embereket, akik a BDSM szubkultúrában élnek, így hiteles információt közvetítenek az érdeklődők és az érintettek számára” – indokolta döntését a szakember. „Meg akartam mutatni, milyen elvek mentén működik a BDSM, és arra is rá akartam világítani, hogy a bántalmazás és a BDSM kizárják egymást. Az előbbi nem egyenlő az utóbbival” – mutat rá Szilvia arra, milyen fogalomzavar élhet az emberek fejében ezzel kapcsolatban.
Félreértések béklyójában
Annak ellenére ugyanis, hogy A szürke ötven árnyalata és a hozzá hasonló alkotások ráirányították a reflektorfényt a BDSM szubkultúrára, valójában hagytak minket a sötétben tapogatózni a fogalommal kapcsolatban – így végső soron mégis éppen a tabusítást szolgálják. „A BDSM elfogadását az akadályozza leginkább, hogy sokan nem tudják, pontosan mit takar ez a mozaikszó. Egyáltalán nem igaz – főleg manapság -, hogy az emberek mereven elutasítanák vagy utálnák a BDSM-et, pusztán nincsenek tisztában a jelentésével” – emeli ki Szilvia. „A közvélekedés úgy tartja, hogy akit szeretünk, azt nem ütjük meg, akkor sem, ha kéri, mert ez beteges vágy. A legtöbben csak annyit látnak a BDSM-ből, hogy valaki bánt(almaz) vagy megaláz egy másik személyt, és nem értik a mögöttes motivációkat.” Az edukáció tehát ebben a kérdésben is elengedhetetlen, hiszen (ahogyan azt Szilvia is vallja), a megszokottól eltérőt általában nehezebben értjük meg és toleráljuk. „Ha viszont elmeséljük egy átlagembernek, miről is szól a BDSM – az érintettek szerint önmaguk teljesebb megéléséről, játékról, kölcsönös örömről –, akkor a hallgatónak általában megváltozik a hozzáállása, együttérzőbbé válik.”
Csak szabadon
És hogy miért is fontos az érzékenyítés a témában? Nos, köztudott, hogy „amit elfojtunk, az problémákat generál és amikor a legkevésbé sem számítunk rá, akkor a felszínre tör, és óriási pusztítást okozhat. A BDSM közösség tagjaira nézve nagyon is veszélyes lehet az, ha szexuális irányultságuk a jövőben is stigmatizált marad” – fejti ki Szilvia. „A legtöbb esetben, ha egy BDSM-gyakorló mentálhigiénés vagy pszichológiai segítségre szorul, akkor nem önmagában a vágyaival van probléma, hanem azzal, hogy az illető túlzottan szorong miattuk. Bezárkózik, és nem találja az örömöt a párkapcsolataiban vagy a szexben. Az ehhez hasonló gondok legnagyobb része feloldódna, ha az illető azt érezné, hogy társadalmilag elfogadott az, amit csinál. Felszabadító és gyógyító erejű lehet szembenézni önmagunkkal, a valódi vágyainkkal és felvállalni őket. Ez egyéni és közösségi szinten is (meg)történhet.”
- Azok érintettek a BDSM-ben, akinek traumatizált a gyermekkoruk.
„A tudomány jelen állása szerint ez egyértelműen nem állapítható meg. A közhiedelemmel ellentétben éppen az a bizonyított tény, hogy a BDSM-gyakorlók nem éltek át nagyobb eséllyel szexuális traumát gyerekkorukban, vagy akár később az életük folyamán, mint mások” – cáfolja meg az állítást Szilvia. „A BDSM megjelenhet traumákkal együtt, de általában éppen ez az, ami segít az illetőnek az ezzel való együttélésben vagy a gyógyulásban. Nem véletlen, hogy olyan sok szerepjátékos (asztali szerepjátékokra vagy akár élő, viszont szexmentes játékra is gondolok) van a BDSM közösségben. Ezek olyan emberek, akiknek a kíváncsiság, a kísérletezés, az önfelfedezés folyamatosan jelen van az életében. Ebben az értelemben a BDSM-et a művészetterápiához lehet hasonlítani: a képzeletbeli térben ugyanis az érintettek megélhetnek olyasmit, amit máskülönben nem tehetnének, és viszonylag biztonságos keretek között látogathatnak el a lelkük sötétebb vagy ijesztőbb területeire is. Van, akinek ez megkönnyíti a múltbeli sebek feldolgozását is, de ez egyáltalán nem törvényszerű. A BDSM nem kóros tünet, hanem éppen a megküzdés eszköze lehet a traumák kapcsán keletkező nehéz érzelmek kezelésében. A BDSM tevékenységek sokaknak lehetőséget adnak arra, hogy kapcsolódni tudjanak olyan érzelmeikkel és személyiségrészeikkel, amelyekhez máskülönben nincs hozzáférésük.” - A BDSM-ezők mentálisan sérültebbek, mint az átlagpopuláció.
„A bántalmazó személyek valóban azok, a BDSM-ezők viszont nem tartoznak közéjük. Az utóbbiak kevésbé frusztráltak, jobban bírják a feszültséget, kiegyensúlyozottabbak, a nyílt kommunikáció és a BDSM elvek betartása miatt. Alacsonyabb stressz-szint jellemezi őket, mint másokat, őszintébbek, extravertáltabbak, lelkiismeretesebbek, de kevésbé barátságosak, mint a vanillák.” - Kizárólag nők válhatnak alárendeltekké.
„Valójában jó pár szubmisszív férfi van, bár ők gyakran szégyellik a beállítottságukat.” - A BDSM az „elit” szórakozása.
„A közösség tagjait igazából változatos anyagi és iskolázottsági szinttel rendelkező emberek alkotják.” - A BDSM aberráció és betegség.
„A BDSM 2013 óta nem számít mentális zavarnak. Azt szoktam mondani, hogy a határt ott lehet meghúzni, amikor a felek olyan sérüléseket vagy károkat okoznak egymásnak, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi életet. Ilyen a végtagok csonkítása, az arc elcsúfítása, a széklet gyakori fogyasztása, a látványos nyakörv és béklyók viselése munkahelyen is. Ezek nem tekinthetőek egészségesnek, és kezelést igényelnek. Ettől eltekintve a BDSM inkább egy identitás, szexuális önkifejezési mód, ahol valamilyen hatalmi dinamika, a fájdalom vagy a mozgáskorlátozás különösen nagy szerepet kap a közös játékban, más, szokványosabb tevékenységekkel szemben. Nem könnyű meghúzni a határt a BDSM-et gyakorlók és a szokványos (vanilla) szexet képviselő párok között. Egy dolog biztos: a BDSM nem betegség. Csak akkor tekintünk annak egy szexuális viselkedést, ha az az illetőre vagy másvalakire komoly veszélyt jelent, és nincs a két fél között beleegyezés. A rendelkezésünkre álló tudományos információk alapján a BDSM inkább jó hatással van azokra, akik gyakorolják – ez is különbözteti meg a betegségektől, illetve függőségektől. Sőt, a BDSM tevékenységek végzése összefügg a mentális egészség pozitív mutatóival, különösen az átlagosnál alacsonyabb szorongás-, illetve stressz-szinttel. A BDSM sokaknak flow-élményt ad, és növeli a jóllétet.”
Minden okkal történik?
A betegség és az aberráció határozott kizárása után Szilvia alapvetően három okot sorolt fel arra, hogy miért vágyhat valaki BDSM játékra, kapcsolatra. „Az első csoportnak már a kora gyerekkori emlékei is köthetőek a BDSM-hez, például olyat játszott gyerekkorában, hogy megkötözi magát vagy a társát. A második változat az, hogy az illető pubertáskorban ébred rá arra, az átlagostól eltérő szexuális fantáziái vannak. A harmadik, az előző kettőnél ritkább esetben pedig az történik, hogy a személyt egy partner vezeti be a BDSM-be, és az illető ráébred, ez tetszik neki, és egy esetleges különválás után is a közösség tagja marad. Természetesen előfordul olyan is, hogy valaki felnőttkorában ébred rá a vágyaira, spontán, de ez a legritkább. Ilyenkor például valamilyen elfojtódás feloldódik, akár önismereti munka által.”
B, mint Bizalom
Azt azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bizonyos feltételek hiányában egyszerűen nem ugorhatunk fejest egy BDSM kapcsolatba vagy játékba – különben mentálisan vagy fizikailag is sérülhetnek a felek. Az egyik leglényegesebb kiindulási pont természetesen az alapismeretek elsajátítása és a maximális bizalom a felek között, ám ez még csak a jéghegy csúcsa. „Az empátia, a józanság, a kölcsönösség, egymás határainak tiszteletben tartása, a tisztelet, a nyílt kommunikáció és a folyamatos egyeztetés, illetve az utógondozás úgyszintén nélkülözhetetlen a BDSM-ben. Önkényességnek, önzésnek, és bármiféle bántalmazó, kihasználó viselkedésnek nincs helye ebben a világban.”
A kommunikáció a kulcs
Mindemellett nem felejtkezhetünk el a testi-lelki egészség fontosságáról és az alapos önvizsgálatról sem. „A legtöbb BDSM-gyakorló az átlagnál jobban ismeri magát és a párját, és hatékonyabb az érzelmi kommunikációja, pontosabban ki tudja fejezni, hogy mit akar, és nagyobb figyelmet szentel a partnerére” – osztja meg velünk Szilvia.
„A közösség erénye, hogy megtanítja a tagjait arra, beszéljenek a vágyaikról, tiszteljék mások határait, és jelöljék ki a sajátjait. Egy ütögetős játék során például nyilvánvaló, hogy ügyelni kell az ilyesmire, hiszen az érintettek veszélyes dolgot űzhetnek. Amennyiben valamit félreértenek, vagy ha nem megfelelően közlik az igényeiket a másikkal, annak jól látható sérülés lehet a vége. Az ehhez kellő kifinomult társalgás pedig a résztvevők kapcsolatának más területeire is hatással lesz.”
Szilvia szerint erre a nyíltságra, illetve a szexuális vágyak nyílt és részletes kitárgyalására egy vanilla (vagyis a BDSM elemeit teljesen nélkülöző) viszonyban is óriási szükség lenne. „A legtöbbször csak sejtjük, de pontosan nem tudjuk, hogy mit akar az az ember, akivel ágyba bújunk. Általában nem tanítanak meg bennünket arra, hogy kérdezni is lehet erről. De ha stabil alapokon nyugszik a párkapcsolat, és biztonságban érezzük magunkat a kapcsolatban, akkor felvállalhatjuk a vágyainkat.”
Együtt könnyebb
Szilvia egyébként azt tanácsolja azoknak, akik úgy érzik, a társuk talán nem lesz elfogadó a BDSM iránti kíváncsiságukkal szemben, hogy bátran induljanak el egy kerülőúton. „Nézzetek vagy hallgassatok meg együtt egy BDSM-ről szóló podcastet, videót, olvassatok közösen a témában cikkeket és ennek kapcsán óvatosan, fokozatosan elkezdhettek beszélgetni, figyelve arra, hogy nem túl sok-e a partnereteknek az, amit mondtok. A BDSM felfedezését mindenképpen információszerzéssel érdemes elindítani. Tudom, hogy ez unalmasan hangzik, de ez a biztonságos megoldás. A minket érdeklő témákban nem árt többféle forrást is ellenőrizni és átolvasni, illetve az a legjobb, ha ezeket hozzáértő személlyel is kivesézzük – akár egy BDSM esemény keretében, vagy BDSM-ben jártas segítő szakember által” – javasolja Szilvia.
Játék a hatalommal
Akár domináns, akár alárendelt szerepben van az ember, „a BDSM alapja a kommunikáció és a képesség, hogy igazán a partnerünkre tudjunk figyelni, és ráhangolódjunk, miközben a saját vágyainkat sem tévesztjük szem elől, és önmagunkkal is kapcsolatban maradunk. A lényeg ez az egyensúly” – foglalja össze Szilvia. „Az egyenlőség kérdését talán az angol power exchange, magyarul a hatalom-, vagy erőátadás kifejezéssel tudom a leginkább illusztrálni. A kiindulási pont az, hogy a kapcsolatban mindkét félnek egyforma hatalma van az élete fölött. De az egyiknek kedve van ahhoz, hogy egy időre ezt átadja a másikak – mert mondjuk elege van abból, hogy folyton erősnek és önállónak kell lennie. A domináns félnek csak akkor lehet nagyobb hatalma, mint a szubmisszívnek, ha az utóbbi önként átadta neki ezt. Ideális esetben ezzel mindketten tisztában is vannak, és tudatosak abban, hogy bármit játszanak, valójában egyenlőek.”
És boldogan éltek, amíg minden szabályt előre lefektettek közösen…
„Bármilyen BDSM játékot gondos egyeztetésnek kell megelőznie, amelynek keretében pontosítjuk a partnerünkkel, hogy melyikünk mire is vágyik, mit vár ettől. Csak olyasmit csináljunk, amihez minden félnek kedve van. Egy menekülőszóban is meg kell állapodnunk – ez egy olyan könnyen megjegyezhető kifejezés, aminek a hatására leáll a játék, és elkezdődik az utógondoskodás. Bármit is teszünk, azt ne kezdjük nagy intenzitással, hanem haladjunk fokozatosan” – avat be minket Szilvia majd hozzáteszi, folyamatos visszajelzésre van szükség a társunktól.
„Van, aki BDSM-ezés után kellemetlen érzelmeket él át – bűntudatot, vagy esetleg ürességet érez, ahogy a játék keltette heves, pozitív érzelmek és hormonális reakciók elmúlnak.”
Szilvia szerint az ilyen esetekre érdemes előre felkészülni. „De amúgy sem árt, ha a játék után a résztvevőknek lehetősége van feldolgozni az érzelmeiket és visszarázódni a valóságba. Ez az úgynevezett utógondoskodás, vagyis aftercare, amire az összes érintettnek igénye lehet” – magyarázza. „Azt is tisztázni kell, hogy ilyenkor mi esik jól a másiknak, mert van, aki ölelkezni szeretne – ez a leggyakoribb –, mások viszont éppen egyedül akarnak maradni. Jó, ha ilyen helyzetben van nálunk pokróc és valamilyen édesség, ha valamelyikünk fázni kezdene, vagy leesne a vércukra” – ajánlja Szilvia befejezésképpen.
Nyitókép: Edward Olive/EyeEm/Getty Images
