Becoming Karl Lagerfeld – hogy lett a konfekció katonájából a divat császára?

A nepokban debütált a Disney+ felületén a modern divat egyik legnagyobb ikonjának életét bemutató minisorozat. Mi már megnéztük a Becoming Karl Lagerfeldet és el is mondjuk, mit szűrtünk le belőle.

Cristóbal Balenciaga és Christian Dior után Karl Lagerfeld is méltán kiérdemelte, hogy 2024-ben egy sorozat foglalkozzon életével és munkásságával. Lagerfeld öröksége megkérdőjelezhetetlen, hiszen a konfekció katonájából a divat legendájává vált. Sokoldalú személyisége, fáradhatatlan munkamorálja és a magánéletét körülvevő misztikum mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy már életében igazi ikonként tekintsünk rá. A Becoming Karl Lagerfeldnek köszönhetően pedig most bepillantást nyerhettünk a 2019-ben, nyolcvanöt évesen elhunyt designer életébe. Sorozatajánlónk következik.

Lagerfeld az álarc mögött

A Karl Lagerfeldet körülölelő misztikum mindig foglalkoztatta a divatrajongókat. Olybá tűnhet, hogy a designer élete mindig csupa fény és csillogás volt, azonban a Disney+ hat részes miniszériája ezúttal nem az ikont, hanem a gondosan felépített imidzs mögött megbúvó embert mutatta be. Hiszen a Hamburgban született Karl Otto Lagerfeld is érzett, szeretett, élt és szenvedett. Nos, a széria leginkább utóbbival foglalkozik, hiszen azt a tíz évet veszi alapul, amikor a korábban a Balmain divatháznál haute couture-t tervező és a konfekció vonalon szárnyaló designer újra a magasszabászat csodáira vágyik. A divattervező ugyan hamar letette névjegyét a párizsi elitben, amikor egy gyapjúkabáttal 1955-ben elnyerte az IWS (Nemzetközi Gyapjútanács) díját és a Balmainnél kapott állást, viszont hamar ráébredt, hogy kreativitása nem korlátozható le. Lagerfeld szabadúszó lett, a Valentino, a Krizia, a Fendi és a Chloé is az ő terveivel vált újra naggyá. A sorozat ugyan leginkább csak karrierjének utóbbi szakaszával foglalkozik, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Fendinél is letette névjegyét. Sőt még az ikonikus fekete-barna, dupla F logóját is ő tervezte, hiszen 1965-től egészen haláláig eggyé vált a branddel.

(Fotó: Antonio de Moraes Barros Filho/WireImage)

Karl Lagerfeld, a divattervező

A sorozat természetesen foglalkozik a divattal, viszont ezúttal nem kapunk belőle annyit, mint a Balenciaga széria esetében. A történetbe akkor kapcsolódunk be, amikor Lagerfeld a Chloé kreatív igazgatójává válik. Utóbbi döntés a márka alapítójának ötleteként született meg, viszont a sztori szerint a designer kreativitása nem szárnyalhatott szabadon. Lagerfeledben már a ’74-ben bemutatott kollekció előtt felmerült a gondolat, hogy grandiózus díszletek között, lenyűgöző helyszíneken mutassa be terveit, azonban ezt akkor ott nem tehette meg. Pedig mind tudjuk, hogy a Chanel és Fendi Karl Lagerfeld által megálmodott show-i legalább olyan lenyűgözőek voltak, mint az azokon bemutatott kreációk. Épp emiatt is kerülhetett elő a történetben az az ellentét, mely a haute couture és a ready-to-wear tervezők szövetségén belül éleződött ki. A szakma fiataljai ugyanis megtehették azt, amit Lagerfeld nem, és ő nem irigységgel, hanem támogatással fordult feléjük. Annak ellenére is, hogy így nem születhetett meg az alku, ami a haute couture élére állította volna. A tervező azonban sok küzdelem árán, de végül a legnagyobbá vált. A Chloénál eltöltött tizennyolc év után ugyanis 1981-ben felkérték, hogy legyen a nagymúltú és legendás Chanel művészeti vezetője. A többi pedig már történelem. Lagerfeld ugyanolyan legendává vált a divatháznál, mint nagy elődje, Coco Chanel.

(Fotó: John van Hasselt/Corbis via Getty Images)

Barátból ellenség?

A történetbe, ahogy a Balenciaga és Dior esetében, szintén fókuszba kerül egy rivalizálás. Itt Karl Lagerfeld és Yves Saint Laurent viszonya nyer különös megvilágítást. A dolog pikantériája az, hogy a két designer Párizsban eltöltött korai éveikben igencsak közeli viszonyban voltak egymással. Azonban, ami Yves Saint Laurentnek sikerült, Karl Lagerfeldnek nem jött össze. Előbbi ugyanis Pierre Bergé üzletember személyében mecénásra talált, akinek köszönhetően felvirágoztathatta saját nevével fémjelzett brandjét. Mikor Lagerfeld még szabadúszóként tervezett a divatházaknak, ő már divatháza fenállásának tizedik évfordulóját ünnepelhette. Ez pedig kimondatlanul is ellentétet szült közöttük. Viszont, ahogy a széria bemutatja Lagerfeld felemelkedését, erős kontrasztot érezhetünk YSL ragyogásával és hanyatlásával. Utóbbi ugyanis a drog-, alkohol- és idegproblémái miatt már önmaga árnyékává válik, amikor egykori barátja az igazi birodalom építéséhez kezdhet.

(Fotó: IMDb)

A szerelem minden felülír?

Sokszor igen, de nem Karl Lagerfeld esetében, hiszen a sorozat remek érzékkel mutatja be az 1972-ben életébe lépő és őt saját haláláig kísérő – vagy talán kísértő – férfivel való viszonyát is. Jacques de Bascher dandy több beszámló szerint még visszásabb figura volt, mint azt láthatjuk. A társ igazi hedonista hírében állt, nem vetette meg az alkoholt, a drogokat, a bulikat és persze az alkalmi partnereket sem. Sőt még az egykori barátot, Yves Saint Laurent-t is az ágyába engedte. Érdekes viszont, hogy az önmegtartóztató Lagerfeld ezt mind eltűrte neki, jobban mondva, még asszisztált is hozzá. A designer ugyanis tizenhét éven át finanszírozta Bascher ámokfutását és sosem engedte el a kezét. Talán ez az, ami a legjobban megmutatja, milyen mély és igaz szerelmet érzett iránta a gondosan felépített álarc mögött. Azonban minél inkább bemutatja az alakot, annál inkább kétségek támadnak bennünk a miérteket illetően, viszont ez nem csak itt jelenik meg.

(Fotó: IMDb)

A miértek mögött

Ahogy a társsal folytatott viszony esetében is kérdőjelek támadnak bennünk, úgy többször is ugyanez az érzés keríthet minket hatalmába a széria megnézése közben. Sötét folt, hogy miért volt olyan szoros a viszonya anyjával, hogy még felnőtt férfiként is vele lakott. Persze tudjuk, hogy rajongásig szerette őt, viszont erre nem a sorozat adta meg a választ. Szintén nem világít rá eléggé arra, hogy miért vált divattervezővé, miért volt a legnagyobb vágya a haute couture és miért alakult ki benne az a zárkózottság, amit egyébként kiválóan bemutatnak a képsorok. A szépség iránti rajongása, a hírhedt hiúsága, a páratlan műveltsége, munkamorálja és polihisztor mivoltja sem kap szerepet, ahogy azt sem éreztük elég érzékletesnek, hogy miként vált belőle a divatvilág legnagyobb alakja – több évtizeden át. Hogyan vált Karl Lagerfeld Karl Lagerfelddé? Nos, a sorozat a tervező életébe való bepillanatásnak tökéletes, de a részletek sokszor elvonják a figyelmünket a lényegről. Aki a designer magánéletére kíváncsi, az biztos szeretni fogja, de azok, akik divatra vágynak, Marlene Dietrich és Picasso lányának ruháin kívül sokat nem kapnak belőle.

Nyitókép: IMDb

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: