Az elhárító mechanizmusok olyan pszichés működések, amik azon ügyködnek, hogy a túl fájdalmas, elfogadhatatlan gondolatoktól vagy érzésektől megvédjenek minket. Csakhogy, amint kitérünk a nehézségek elől, megfosztjuk magunkat a fejlődéstől is.
A testünk bármilyen körülményhez tökéletesen képes alkalmazkodni, véd az időjárási viszontagságoktól és minden más külső hatástól. Ugyanezen az alapelven működik a lelkünk védőhálója is. Amint a rendszer úgy érzékeli, hogy egy élmény túl nagy falat, egyszerűen elhárítja, így képes elvenni annak súlyát, elviselhetőbbé tenni a történteket és csökkenteni a szorongást. Akkor mégis mi a baj az énvédő mechanizmusokkal? Többnyire az, hogy ezek tudattalanok, így kényük kedvük szerint befolyásolják a viselkedésünket és az életszemléletünket, miközben rengeteg energiát vesznek el tőlünk, azért, hogy a kellemetlenségek még véletlenül se kerüljenek a tudatunk közelébe. A hárítás mindannyiunk életének része, a hétköznapokban mindenki hárít kisebb vagy nagyobb mértékben, és ez rendben van, hisz ez alkalmazkodó képességünk alapja is. Ámde a védekező mechanizmusok sem egyformák. Vannak köztük érett stratégiák, amik segítenek rugalmasnak maradni, ugyanakkor vannak éretlen, valóságtorzító fajták is, amik valódi veszélyt jelenthetnek a mentális egészségünkre. A felismerés az első lépés a változás felé vezető úton, ezért fontos, hogy ismerjük a minket bábuként mozgató lelki folyamatokat.
Tagadás
„Velem ez nem történhet meg!”, „Áh, ez nem igaz, nem is így történt!”; a mindennapokban sűrűn találkozhatunk a tagadás különböző formáival. Sérülékenységünk nagyon nagy feszültséget kelt bennünk, ezért hajlamosak vagyunk meg nem történtté tenni olyan eseményeket, amit az egónk nem bír el. Ezt megfigyelhetjük párkapcsolati problémák esetén, amikor már a vak is látja, hogy valami gond van a felek között, de ők továbbra is tagadják és úgy tesznek, mintha tökéletes házasságban élnének. De előfordul a tagadás súlyos betegségek esetén is, amikor egyszerűen sérthetetlennek látjuk magunkat, és elhitetjük még önmagunkkal is, hogy ez a lesújtó lelet nem lehet a miénk.
Projekció
A kivetítés azon az elven működik, hogy az zavar a másikban, amit önmagamban nem tudok elfogadni. Ha valamilyen belső tartalmat – általában agresszív vagy szexuális töltetű – nem vagyunk képesek beismerni, hajlamosak vagyunk azt átvetíteni egy másik személyre és őt hibáztatni. A saját belső érzéseinkre a külvilágban keresünk választ. A személyiségfejlődés szempontjából a projekció egy éretlen hárító mechanizmus, mivel saját hibánkat máson hajtjuk be. Például, amikor megvádoljuk a párunkat, hogy már nem szeret, valójában viszont már mi nem táplálunk iránta érzelmeket, csak ezt nem merjük bevallani magunknak.
Intellektualizáció
Az intellektualizáció mai társadalmunk egyik leggyakoribb hárítása. Igyekszünk mindent észérvekkel, racionálisan megmagyarázni, miközben egyre távolabb toljuk magunktól az érzelmeket. Tárgyilagosan tekintünk a világra, így képesek vagyunk a gondolatokat leválasztani a hozzá tartozó érzésekről. A hétköznapokban ez megjelenhet, ha egy betegség során elkezdünk minden adatot végigkutatni, csakhogy ne kelljen a betegség tudatával és az azt követő érzésekkel megküzdenünk. De akár olyan egyszerű helyzetekben is, amikor nem engedjük meg önmagunk számára a szerelmet, amíg statisztikailag meg nem feleltünk minden elvárásunknak.
Identifikáció
Az azonosulás legtöbbünkre jellemző. Ez az énvédő mechanizmus, arra késztet, hogy csatlakozzunk egy olyan agresszorhoz, akit nem tudunk legyőzni. Ez lehet a főnökünk, a párunk, vagy egy politikai párt is. Ilyenkor magunkénak fogadjuk el az ő gondolatait, szinte már utánozzuk őt, így jelentős mértékben tudjuk a szorongásunkat csökkenteni.
Áttolás
Az áttolás egy minden korosztályt érintő mechanizmus, ami igencsak szembetűnően jelenik meg. Saját tehetetlenségünk adja a kezdő löketet, ami új, kevésbé fenyegető céltárgyat keres a kielégülésre. Ez jól látszik az olyan helyzetekben, amikor a férj a munkahelyi feszültségeket a családon vezeti le. A folyamat pedig a ranglétra minden lépcsőfokán végiggyűrűzhet. A főnök igazságtalan, az apa szótlanul elviseli ezt, majd hazaérkezve a felesége szenvedi el a rossz napot, ami lecsapódik a gyerekre, aki jobb híján belerúg a hierarchiában alatta álló kiskutyába.
Szublimáció
A szublimáció során az elfogadhatatlan késztetéseinket valamilyen szociálisan vállalható tevékenységbe fojtjuk. Leggyakrabban itt is a szexuális és agresszív ösztöneink kapnak új köntöst. Amennyiben valaki kimozdít az egyensúlyunkból, nem megverjük, hanem elmegyünk és a bokszzsákon vezetjük le az indulatainkat. Ez már egy fejlett elhárító mechanizmus, ami a művészetben és a sportban fejeződik ki leginkább. Az alkotási folyamat során a művész kidolgozza magából kínjait, a felgyülemlett feszültséget, és ezáltal megvédi az énjét a túl nagy nyomás elől. Mindenesetre sok remekművet és jó pár épségben maradt arcot köszönhetünk ennek a technikának.
Humor
Jól tudjuk, humorral mindent könnyebb elviselni. A nevetés, az önirónia elveszi az élét, és tompítja a nehéz helyzeteket. A humor segít rugalmasnak maradni és fejleszti a tűrőképességünket, így ezt a fajta énvédő mechanizmust mindenkinek receptre írhatnánk fel!
Nyitókép: Marko Geber/GettyImages
