Ben Stillert a lánya kísérte el az Emmy-díjátadóra

Mindannyiunk kedvenc vígjátékainak főhőse most nem színészként, hanem rendezőként izgulhatott az idei Emmy-díjátadón. Ezt pedig nem is akárki mellett tette, lányát, Ellát vitte magával a vörös szőnyegre.

Melyik lány ne vágyna arra, hogy szépen felöltözve sétáljon végig a vörös szőnyegen? Ben Stiller húszéves lánya, Ella számára ez nem csak álom maradt. Édesapja ugyanis vele vonult végig a kamerák előtt. Mindketten a minimalista eleganciára szavaztak: Ben Stiller fekete szmokingot viselt fekete csokornyakkendővel, Ella pedig egy elegáns, letisztult fekete estélyit.

Ben Stiller számára díjesőt hozott az Emmy

Ben Stiller számára pedig bőven volt miért izgulni az este során. Ugyanis a Severance (Különválás) című sorozatot, aminek ő az egyik rendezője, 14 kategóriában is jelölték. Ezek közül kettőt meg is nyert: a Kiemelkedő főcím és a Kiváló zenei kompozíció díját. Az este kezdetén egy interjúban azt is elmondta a színész-rendező, hogy mennyire szeret ezen a sorozaton dolgozni: „Imádom. Gyerekkorom óta rendező akartam lenni… Igazán nagyszerű élmény volt ezekkel a csodálatos színészekkel együtt dolgozni a sorozatban.” Stiller egyébként egy dokumentumfilmet is készít a szüleiről, a legendás vígjátékpárosról, Jerry Stillerről és Anne Mearáról.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ben Stiller (@benstiller) által megosztott bejegyzés

Nincs még vége…

A Severance (Különválás) eddig két évadot élt meg. Az áprilisban bemutatott évadzáró után pedig szinte azonnal meg is erősítették: érkezik a harmadik évad. Ben Stiller így mesélt erről a Variety-nek: „Igazán izgalmas látni az emberek reakcióját, hogy szeretik a műsort, és azt, mennyire elkötelezettek a rajongóink. Hosszú út vezetett odáig, hogy Severance megjelenhessen a televízióban. Több mint öt éve olvastam először Dan pilotját. A sorozat mindig is több évados történet volt, és nagyon boldog vagyok, hogy folytathatjuk. Hálás vagyok az Apple TV+-nál dolgozó partnereinknek, akik végig mögötte álltak.”

Forrás: Elle
Nyitókép:
Momodu Mansaray / Stringer/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: