Otthon. Gondosan berendezett szoba, zöld növények, szívmelengető emlékek képkeretekben. Hogyan feszélyezhetne egy ilyen idilli hely? Most mégis, ingerszegénység, szorongás, az időérzék teljes hiánya uralkodik… Jelentés a kéthetes karanténból.
Nehéz ép ésszel felfogni, hogy nemrég még Olaszország délvidékét jártam be, most pedig a lakásunk küszöbét sem léphetem át. Utólag többen kérdezték, hogy normálisak vagyunk, hogy pont most utazunk Európa legfertőzöttebb területére, de a mi repülőjegyünk Nápolyba szólt és több ott élő véleményét kikértük, mielőtt elindultunk volna. Hozzáteszem, ekkor még közel sem volt ennyire kritikus a helyzet, nekünk viszont már előre ki volt fizetve a teljes út. Egyébként sem szeretnék magyarázkodni, Itáliára nem könnyű nemet mondani.
Járvány ide vagy oda, fantasztikus utazás volt! A gócponttól körülbelül 650 kilométerre szinte semmi nem utalt arra, hogy bármi probléma lenne, leszámítva, hogy néhány ember maszkot viselt és sokkal kevesebb volt a turista. Ez utóbbi még előnyünkre is vált, Pompei utcáit teljesen átszellemülve róttuk, a Vezúvon is nyugalom volt és Capri szigetén sem kellett sorban állni sehol. Az olaszok a szokásos vendégszeretettel fogadtak, hisztéria nélkül tette a dolgát mindenki. Hazaindulásunk előtt egy nappal lezárták az északi régiókat. Ezt is pozitívan fogtuk fel, mondván, hogy akkor még nagyobb biztonságban leszünk a csizma aljában. Az utolsó napra már felgyorsultak az események, akadozott a tömegközlekedés, fertőtlenítették a kompot és a buszsofőrök is szalaggal voltak elzárva az utasok elől.
Március 9-én, az utolsó esténken már pakoltunk, amikor jött a hír, hogy lezárják egész Olaszországot. A mi Ryanair járatunk másnap reggel indult volna, de hamar megtaláltuk a honlapon a hivatalos közleményt, hogy sem ők, sem pedig a Wizzair nem indít járatokat az országba. Ekkor még az is kérdéses volt, hogy elhagyhatjuk-e a határt, ezért felhívtuk a konzulátusi zöldszámot, ahol egy nő megnyugtatott minket: most beszélt a helyi kollégával, minden rendben, mehetünk. Ennek ellenére nem mondom, hogy jól aludtam aznap éjszaka.Reggel még a járatunk bent volt a rendszerben, ezért reménykedve elindultunk a reptérre. A transzfer busz időben jött, a reptéren nem volt tömeg, a szokásos rutinnal maszkban és gumikesztyűben átengedett a személyzet, majd nulla perc késéssel felszálltunk. Soha nem voltam még ilyen hálás repülőgéptársaságnak, a Ryanairrel szemben a Wizzair a magyarokat aznap este már nem hozta haza. Itthon számítottunk ellenőrzésre, ahogy előző nap a hölgy a telefonban fel is hívta a figyelmünket arra, hogy testhőmérés várható. Ugyanakkor attól függetlenül, hogy a már vörös zónás országból értünk haza, a kontroll semmilyen formájával nem találkoztunk, egyszerűen kisétáltunk a kijáraton.
Már több mint egy hete tart az önkéntes házi vesztegzáram, amire ugyan senki nem kötelezett, mégis így érzem etikusnak. Az elején még lelkes voltam: végre nem kell menni sehová! A hétvégéhez hasonló édes lustaság lett urrá a napokon, szemtelenül aludtam délelőtt tízig, kései reggeli után pedig pizsamában ment a sorozatnézés és a punnyadás egész nap.
Bezártság és én 1-0
Meglepően hamar győzött le a demotiváltság és az ingerlékenység. Néhány nap után már jelentkezett a mozgásigény, a szociális élet utáni vágy, vagy csak hogy érkezzen valami visszajelzés a civilizációtól, hogy minden rendben megy, csak most kicsit kiestél a körforgásból. A probléma viszont pont az, hogy egyáltalán semmi sincs rendben.
Én nem pánikolok a koronavírus miatt, egyszerűen csak nem könnyű feldolgozni ezt a helyzetet. Minden alkalommal aggódva nézem meg a híreket, éppen hányan veszítik el az idős hozzátartozóikat, meddig bírják még a túlterhelt ápolók, hogyan fogjuk leküzdeni határokon belül ezt a betegséget. Már a sokadik ismerősöm mondja, hogy kirúgták, kevesebb a munkája, nem tudja hogyan tovább. Nem mentem haza a szüleimhez, mert egyikőjük cukorbeteg és nem bírnám elviselni, ha esetleg miattam kerülne kórházba. Tényleg, egyáltalán mi van, ha koronavírusom van? Minden egyes feltevés még hármat vonz be maga után, a négy fal között pedig bizony hamar győz a letargia.
Karantén mosolyogva
Az, hogy hogyan élem meg ezt az egészet valójában elhatározás kérdése. Úgy döntöttem, hogy nem engedek a negatív gondolatoknak, és tervet készítek. Hogyan lehetek több annak ellenére, hogy az életterem leszűkült néhány négyzetméterre?
- Először is rájöttem, most aztán tényleg nincs kifogás! A munkámat szerencsére itthonról tudom végezni, csoportosítottam őket, így igyekszem a hét elején végezni minden feladatommal.
- Fontos szerepet játszik az életünkben a főzés, amire korábban még nem volt példa. Mivel csak a tartalékaink vannak, ezért kénytelen voltam a tűzhely mellé állni és utólag belátom, nagyon élvezem. Anyukámat rendszeresen zaklatom telefonon, ugyan hogy kell szakszerűen rántást készíteni a levesbe, ő pedig el is árulja nekem az otthoni praktikákat, ha már nem ehetem az ő főztjét. Mindig előre kitalálom, hogy mi lesz másnap a menü, recepteket böngészek, izgulok a végeredményen. El is kereszteltem a folyamatot karanténkonyhának. Eddig az asztalra került már krumpli- és paradicsomleves, chilis bab, zöldséges tészta, húsos káposzta, császármorzsa és tejbegríz is, persze véletlenül sem egyszerre!
- Itt volt az ideje egy nagytakarításnak, sokkal jobb tiszta és rendezett környezetben tölteni a napokat, arról nem is beszélve, hogy most kifejezetten fontos a higiénia. Az utazás során használt ruháinkat azonnal kimostuk, elvileg ez elég a vírus megöléséhez, viszont fontos!, ugyanis textílián több napig elél a koronavírus. A lakást a megszokott módon felporszívóztuk, letörölgettük és felmostuk, különösebb figyelmet a telefonokra, a pénztárcákra és a kulcsokra fordítottunk, ezeket alkoholos fertőtlenítővel töröltük át.
- A sok üléstől már a harmadik napon elkezdett fájni a hátam, ezért elhatároztam, hogy minden reggel jógával indítom a napot. Többen tartanak ingyenes, online jógaórákat, sőt már külön csoport is indult, ahol mindenféle élő közvetítést osztanak meg, én pedig a Yoga & More Páty, illetve a YogaArt Műhely videóiból szoktam szemezgetni.
- Miért ne lehetne belekezdeni valami újba? Leültem a barátom szintetizátora elé és egy applikáció segítségével elkezdtem pötyögni rajta.
- Végre újra van időm tanulni, ezért választottam egy szimpatikus online kurzust, ami mindig is érdekelt. Nemrég elvégeztem egy írói tanfolyamot, amit még melegében szeretnék bővíteni, ezért a MasterClass workshopot választottam, ahol többek között híres írók is tanítanak. Jó, ha az ember kihívásokat állít maga elé!
- Párkapcsolati fronton is szükség volt egy kis újratervezésre, ugyanis még sosem voltunk együtt ennyit, legalábbis összezárva. A nap végén általában moziestet tartunk, de elővettük a kártyát és a társast is. Étel és virágfutár segítségével lebonyolítottunk egy évfordulót, úgyhogy az is kiderült, kiváló randihelyszín a lakásunk.
Most valahol itt tartok. Nem mondom, hogy nem foglalom imába azt, hogy van egy teraszunk, de még kissé csípős az idő ahhoz, hogy egy egész napra kiköltözzek a friss levegőre. Néha azért kimegyek és irigykedve nézek a lent sétáló emberekre, de ilyenkor eszembe jutnak a nagyszüleim, az olasz kisvárosban élő nénik kétségbeesett tekintete, a körülöttem lévő zátonyra futott karrierutak. Végül nyugodt szívvel ülök vissza a kanapéra, hogy belekezdjek egy könyvbe, amire mostanában úgysem lett volna időm.
Nyitókép: Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- „42 éves nő vagyok, aki elkapta a koronavírust. Elmesélem, milyen volt.”
- A kézfertőtlenítőtől kiszáradt kézfejek ápolásához: masszázs növényi olajjal
- 2020 tényleg egy új kezdet éve lesz – ha tanulunk a koronavírus leckéjéből
