Bezártság és én: 1-0 Kéthetes karanténom margójára

Otthon. Gondosan berendezett szoba, zöld növények, szívmelengető emlékek képkeretekben. Hogyan feszélyezhetne egy ilyen idilli hely? Most mégis, ingerszegénység, szorongás, az időérzék teljes hiánya uralkodik… Jelentés a kéthetes karanténból.

Nehéz ép ésszel felfogni, hogy nemrég még Olaszország délvidékét jártam be, most pedig a lakásunk küszöbét sem léphetem át. Utólag többen kérdezték, hogy normálisak vagyunk, hogy pont most utazunk Európa legfertőzöttebb területére, de a mi repülőjegyünk Nápolyba szólt és több ott élő véleményét kikértük, mielőtt elindultunk volna. Hozzáteszem, ekkor még közel sem volt ennyire kritikus a helyzet, nekünk viszont már előre ki volt fizetve a teljes út. Egyébként sem szeretnék magyarázkodni, Itáliára nem könnyű nemet mondani.

Járvány ide vagy oda, fantasztikus utazás volt! A gócponttól körülbelül 650 kilométerre szinte semmi nem utalt arra, hogy bármi probléma lenne, leszámítva, hogy néhány ember maszkot viselt és sokkal kevesebb volt a turista. Ez utóbbi még előnyünkre is vált, Pompei utcáit teljesen átszellemülve róttuk, a Vezúvon is nyugalom volt és Capri szigetén sem kellett sorban állni sehol. Az olaszok a szokásos vendégszeretettel fogadtak, hisztéria nélkül tette a dolgát mindenki. Hazaindulásunk előtt egy nappal lezárták az északi régiókat. Ezt is pozitívan fogtuk fel, mondván, hogy akkor még nagyobb biztonságban leszünk a csizma aljában. Az utolsó napra már felgyorsultak az események, akadozott a tömegközlekedés, fertőtlenítették a kompot és a buszsofőrök is szalaggal voltak elzárva az utasok elől.

Március 9-én, az utolsó esténken már pakoltunk, amikor jött a hír, hogy lezárják egész Olaszországot. A mi Ryanair járatunk másnap reggel indult volna, de hamar megtaláltuk a honlapon a hivatalos közleményt, hogy sem ők, sem pedig a Wizzair nem indít járatokat az országba. Ekkor még az is kérdéses volt, hogy elhagyhatjuk-e a határt, ezért felhívtuk a konzulátusi zöldszámot, ahol egy nő megnyugtatott minket: most beszélt a helyi kollégával, minden rendben, mehetünk. Ennek ellenére nem mondom, hogy jól aludtam aznap éjszaka.Reggel még a járatunk bent volt a rendszerben, ezért reménykedve elindultunk a reptérre. A transzfer busz időben jött, a reptéren nem volt tömeg, a szokásos rutinnal maszkban és gumikesztyűben átengedett a személyzet, majd nulla perc késéssel felszálltunk. Soha nem voltam még ilyen hálás repülőgéptársaságnak, a Ryanairrel szemben a Wizzair a magyarokat aznap este már nem hozta haza. Itthon számítottunk ellenőrzésre, ahogy előző nap a hölgy a telefonban fel is hívta a figyelmünket arra, hogy testhőmérés várható. Ugyanakkor attól függetlenül, hogy a már vörös zónás országból értünk haza, a kontroll semmilyen formájával nem találkoztunk, egyszerűen kisétáltunk a kijáraton.

Már több mint egy hete tart az önkéntes házi vesztegzáram, amire ugyan senki nem kötelezett, mégis így érzem etikusnak. Az elején még lelkes voltam: végre nem kell menni sehová! A hétvégéhez hasonló édes lustaság lett urrá a napokon, szemtelenül aludtam délelőtt tízig, kései reggeli után pedig pizsamában ment a sorozatnézés és a punnyadás egész nap.

Bezártság és én 1-0

Meglepően hamar győzött le a demotiváltság és az ingerlékenység. Néhány nap után már jelentkezett a mozgásigény, a szociális élet utáni vágy, vagy csak hogy érkezzen valami visszajelzés a civilizációtól, hogy minden rendben megy, csak most kicsit kiestél a körforgásból. A probléma viszont pont az, hogy egyáltalán semmi sincs rendben.

Én nem pánikolok a koronavírus miatt, egyszerűen csak nem könnyű feldolgozni ezt a helyzetet. Minden alkalommal aggódva nézem meg a híreket, éppen hányan veszítik el az idős hozzátartozóikat, meddig bírják még a túlterhelt ápolók, hogyan fogjuk leküzdeni határokon belül ezt a betegséget. Már a sokadik ismerősöm mondja, hogy kirúgták, kevesebb a munkája, nem tudja hogyan tovább. Nem mentem haza a szüleimhez, mert egyikőjük cukorbeteg és nem bírnám elviselni, ha esetleg miattam kerülne kórházba. Tényleg, egyáltalán mi van, ha koronavírusom van? Minden egyes feltevés még hármat vonz be maga után, a négy fal között pedig bizony hamar győz a letargia.

Karantén mosolyogva

Az, hogy hogyan élem meg ezt az egészet valójában elhatározás kérdése. Úgy döntöttem, hogy nem engedek a negatív gondolatoknak, és tervet készítek. Hogyan lehetek több annak ellenére, hogy az életterem leszűkült néhány négyzetméterre?

  1. Először is rájöttem, most aztán tényleg nincs kifogás! A munkámat szerencsére itthonról tudom végezni, csoportosítottam őket, így igyekszem a hét elején végezni minden feladatommal.
  2. Fontos szerepet játszik az életünkben a főzés, amire korábban még nem volt példa. Mivel csak a tartalékaink vannak, ezért kénytelen voltam a tűzhely mellé állni és utólag belátom, nagyon élvezem. Anyukámat rendszeresen zaklatom telefonon, ugyan hogy kell szakszerűen rántást készíteni a levesbe, ő pedig el is árulja nekem az otthoni praktikákat, ha már nem ehetem az ő főztjét. Mindig előre kitalálom, hogy mi lesz másnap a menü, recepteket böngészek, izgulok a végeredményen. El is kereszteltem a folyamatot karanténkonyhának. Eddig az asztalra került már krumpli- és paradicsomleves, chilis bab, zöldséges tészta, húsos káposzta, császármorzsa és tejbegríz is, persze véletlenül sem egyszerre!
  3. Itt volt az ideje egy nagytakarításnak, sokkal jobb tiszta és rendezett környezetben tölteni a napokat, arról nem is beszélve, hogy most kifejezetten fontos a higiénia. Az utazás során használt ruháinkat azonnal kimostuk, elvileg ez elég a vírus megöléséhez, viszont fontos!, ugyanis textílián több napig elél a koronavírus. A lakást a megszokott módon felporszívóztuk, letörölgettük és felmostuk, különösebb figyelmet a telefonokra, a pénztárcákra és a kulcsokra fordítottunk, ezeket alkoholos fertőtlenítővel töröltük át.
  4. A sok üléstől már a harmadik napon elkezdett fájni a hátam, ezért elhatároztam, hogy minden reggel jógával indítom a napot. Többen tartanak ingyenes, online jógaórákat, sőt már külön csoport is indult, ahol mindenféle élő közvetítést osztanak meg, én pedig a Yoga & More Páty, illetve a YogaArt Műhely videóiból szoktam szemezgetni.
  5. Miért ne lehetne belekezdeni valami újba? Leültem a barátom szintetizátora elé és egy applikáció segítségével elkezdtem pötyögni rajta.
  6. Végre újra van időm tanulni, ezért választottam egy szimpatikus online kurzust, ami mindig is érdekelt. Nemrég elvégeztem egy írói tanfolyamot, amit még melegében szeretnék bővíteni, ezért a MasterClass workshopot választottam, ahol többek között híres írók is tanítanak. Jó, ha az ember kihívásokat állít maga elé!
  7. Párkapcsolati fronton is szükség volt egy kis újratervezésre, ugyanis még sosem voltunk együtt ennyit, legalábbis összezárva. A nap végén általában moziestet tartunk, de elővettük a kártyát és a társast is. Étel és virágfutár segítségével lebonyolítottunk egy évfordulót, úgyhogy az is kiderült, kiváló randihelyszín a lakásunk.

    Most valahol itt tartok. Nem mondom, hogy nem foglalom imába azt, hogy van egy teraszunk, de még kissé csípős az idő ahhoz, hogy egy egész napra kiköltözzek a friss levegőre. Néha azért kimegyek és irigykedve nézek a lent sétáló emberekre, de ilyenkor eszembe jutnak a nagyszüleim, az olasz kisvárosban élő nénik kétségbeesett tekintete, a körülöttem lévő zátonyra futott karrierutak. Végül nyugodt szívvel ülök vissza a kanapéra, hogy belekezdjek egy könyvbe, amire mostanában úgysem lett volna időm.

    Nyitókép: Unsplash

    Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

    Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
    Legnépszerűbb cikkek: