Bill Skarsgård nevére 2017-ben figyeltünk fel igazán, azonban a harmincnégy éves színész már azelőtt is kiérdemelte, hogy foglalkozzunk vele.
Bill Skarsgård 2017-ben Stephen King monumentális, AZ című művének főszerepével irányította igazán magára a reflektorfényt. A svéd színész idén pedig ismét bizonyíthatja tehetségét, hiszen hamarosan A holló remake-jében alakíthat maradandót, majd decemberben az év egyik legjobban várt filmjében, a Nosferatuban mutatkozhat majd be vámpírként. Annak apropóján pedig, hogy a sztár augusztus 9-én lett harmincnégy éves, össze is gyűjtöttünk néhány érdekességet, hogy jobban megismerhessük őt.
Családban marad
A Skarsgård família nemcsak Bill személyében büszkélkedhet híres családtaggal, hiszen náluk szinte kivétel nélkül mindenki komoly sikereket könyvelhetett el. Apja Stellan Skarsgård, Golden Globe-díjas svéd színész, akit többek közt a Tetovált lányban, a Mamma Miában és több Marvel-moziban is láthattunk. A 2000-es években bátyjába egy kicsit mind szerelmesek voltunk, hiszen Alexander a Tru Blood – Inni és élni hagyni című sorozatban ejtett minket is rabul, míg Gustaf Skarsgård a Westworld és a Vikingek című szériákból lehet sokaknak ismerős.
A kezdetek
Előbbieket olvasva már senkit sem lephet meg, hogy Bill is igencsak hamar elkezdett kacsintgatni a színészet felé. A sztár mindössze kilencéves volt amikor először a kamerák elé állt. A 2000-ben bemutatott White Water Fury című svéd thrillerben viszont nem egyedül kellett leküzdenie esetleges lámpalázát, hiszen abban Alexanderrel a vásznon is egy testvérpárt alakítottak.

Más irány
Annak ellenére, hogy már fiatalon megmutatta tehetségét, nem volt mindig biztos abban, hogy valójában a színészi pálya az ő útja. „Kilencévesen kezdtem színészkedni. Gyerekként csak kisebb szerepeket vállaltam itt-ott, de ahogy idősebb lettem, elkezdtem ellenállni, mert akkor nem tetszett az ötlet, hogy én legyek a negyedik Skarsgård színész” – mondta korábban egy, az Interview magazinnak adott interjújában. Akkor azt is elárulta, hogy mivel édesanyja orvos, természettudományt kezdett tanulni, viszont mégsem tudott örökre hátat fordítani a világot jelentő deszkáknak. Bill Skarsgård ugyanis nemcsak a filmekben, hanem bizony a színházban is bizonyított már. Mielőtt meghódította volna Hollywoodot, Stockholm legnevesebb drámaiskolájában fejlesztette tökélyre az adottságait.
Különös képesség
Az AZ rendezője, Andrés Muschietti elmondta, hogy azért választotta Skarsgårdot a szerepre, mert egyszerűen nyugtalanító kisugárzása volt. Ez nem mindig előny, lássuk be, azonban mikor egy bohóc képében megjelenő földöntúli entitánst kell megformálni, úgy tűnik, nem is hátrány. „Bill Skarsgård azonnal felkeltette a figyelmemet. A karakter gyermeki és kedves megjelenésű, de van benne valami nagyon furcsa és Billben megvan ez az egyensúly. Lehet édes és aranyos, de ugyanakkor egészen zavaró és már-már ijesztő is.”

Az ő éve
2017 minden kétséget kizáróan Bill Skarsgård éve volt, hiszen nem csak az AZ-ban nyújtott hihetetlenül zseniális alakításával nyűgözte le a szakmát és a rajongókat. Abban az évben ugyanis feltűnt a Atomszőke című filmben Charlize Theron oldalán, valamint Adrian Brody-val dolgozott az Emperor című moziban is.
Bill Skarsgård újra a reflektorfényben
Az utóbbi években többek közt a Kinyírni a világot, a Barbár és a John Wick 4. felvonás című filmekben, valamint a Castle Rock sorozatban láthattuk őt, és nagyon úgy tűnik, hogy 2024 ismét az ő éve lesz. Skarsgård ugyanis az augusztus 22-én megjelenő A holló című filmben Eric Draven bőrébe bújik, majd karácsonykor a vámpírok atyjáról szóló, Nosferatuban nézhetjük meg őt.

Nyitókép:Emma McIntyre/FilmMagic/IMDb
