4 ok, amiért Blake Lively és Ryan Reynolds Hollywood kedvenc álompárja

A pletykafészek és a Deadpool sztárjai 2011-ben kezdtek el randizni, majd alig egy évvel később össze is házasodtak. Azóta három kislányuk született és még mindig ugyanolyan szerelmesek, mint a kapcsolatuk elején. Mi pedig egyszerűen imádjuk őket.

Bármennyire is pesszimistán hangzik, sajnos azt kell, hogy mondjuk, a sztárpárok jönnek-mennek és igencsak kevés hollywoodi románc állja ki az idő próbáját. Ryan Reynolds és Blake Lively azonban rácáfol erre az elméletre, hiszen immár tíz éve annak, hogy elkezdtek randizni, mára pedig ők lettek mindenki kedvenc álompárja. Méghozzá nem is ok nélkül!

Persze könnyű lenne azt mondani, hogy azért imádjuk őket, mert (lássuk be), mindketten gyönyörűek, pedig az ő esetükben sokkal többről van szó, mint külsőségekről.

Blake Lively és Ryan Reynolds
Blake Lively és Ryan Reynolds 2021 augusztusában (Fotó: Gotham/Getty Images)

1. A barátság és a szerelem kéz a kézben jár

Blake és Ryan a bizonyíték arra, hogy milyen erős is az a házasság, ami barátságra épült. (Egyes tanulmányok szerint kétszer olyan boldogok azok a párok, akik egymás legjobb barátai is közben.) Ugyanis amikor megismerkedtek a Zöld Lámpás forgatásán, még mindketten kapcsolatban éltek. Ryan éppen Scarlett Johansson férje volt, Blake pedig a Gossip Girl beli szerelmével, Penn Badgley-vel járt.

Később mindketten szinglik lettek, ám még ekkor is csak haverok maradtak. „Elmentünk egy dupla randira, ő egy másik pasival, én pedig egy másik csajjal találkoztam. De ez lehetett a partnereink életének legkínosabb randija, mert közöttünk csak úgy repkedtek a szikrák” – mesélte később Ryan. 2011 decemberében már kézen fogva kapták le őket a fotósok, 2012 szeptemberében pedig ki is mondták egymásnak a boldogító igent. „Tudtam, hogy örökre ő lesz a legjobb barátom” – nyilatkozta 2016-ban Blake. „Soha nem volt még részem ilyan barátságban. Éppen ugyanannyira kedvelem, amennyire szeretem is.”

2. Csak semmi személyeskedés!

A tündérmesébe illő szerelemről és három kislányukról Jamesről, Inezről és Bettyről azonban keveset beszélnek a nyilvánosság előtt, évek óta féltve őrzik a magánéletüket. Blake pedig már többször is felszólalt a közösségi oldalán a lesifotósok ellen, akik szó szerint követik őket, csak hogy képeket készíthessenek a gyerekeikről. A színésznő azért néha megemlíti a lányokat az interjúiban – de legutóbb is a jó ügy érdekében tette azt, nem pedig azért, hogy fecseghessen róluk. Blake elmesélte, hogy Betty születése után bizonytalannak érezte magát a külseje miatt, ahelyett, hogy büszke lett volna magára, a testére.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Reynolds (@vancityreynolds) által megosztott bejegyzés

3. A szuperhős szerep sosem ér véget

Egyszóval Blake nem fél kiállni a fontos kérdésekben, ahogyan férje sem. A házaspár az évek során számtalan jótékonysági ügyet támogatott már: többek között olyan szervezeteket, akik a koronavírus-járvány ideje alatt élelmet juttattak a rászorulóknak – de a bolygó megóvása is a szívügyük.

4. A nevetés nemcsak gyógyír, hanem egy kapcsolat alappillére is?

És hogy mi lehet mégis a kapcsolatuk titka (azon túl, hogy barátok)? Nos, ha tippelnünk kellene, akkor a hasonló humorérzékükre tennénk le a voksunkat! (A tudomány azt is bizonyította már, hogy ez valóban erősebbé tehet egy románcot.) Blake és Ryan folyamatosan egymást ugratják a közösségi oldalaikon és joggal birtokolják a Hollywood legviccesebb párja címet. Ha eddig lemaradtál volna a troll-háborújukról, akkor megmutatjuk, hogyan köszönti fel a feleségét a születésnapja alkalmából a Deadpool sztárja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Reynolds (@vancityreynolds) által megosztott bejegyzés

Forrás: Bright Side/ELLE
Nyitókép: Mike Coppola/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: