Május közepén elkezdődtek a koronavírus miatt bevezetett szigorítások feloldásai, ám sokakban éppen a régi életünkhöz való visszatérés okoz feszültséget. Kalász Judit pszichológust arról kérdeztük, hogyan küzdhetjük le a poszt-karantén szorongást.
A koronavírus-járvány miatt pár hónappal ezelőtt világszerte megváltozott az emberek élete: aki tehette, (önkéntes) karanténba vonult, hogy lecsökkentse a társas érintkezéseinek számát és ezzel is lelassíthassa a vírus terjedését. A „Maradj otthon, biztonságban!” globális mottónkká vált, ám sokaknak kellett szembenéznie szorongással a bezártság miatt. A március óta tartó izolált életvitel következményeképpen megjelent a karantén-fáradtság fogalma is: az emberi kapcsolatok hiányának felerősödése, a kimerültség a kialakult helyzet miatt – így egyre többen próbáltak visszatérni a megszokott mindennapjaikhoz, azaz „kitörni a karanténból”. Ők azok, akiknek a szigorítások lazítása az elmúlt napokban pozitív fordulatot jelenthetett, ám másoknak az igazi mentális küzdelem éppen most kezdődik el.
Új ellenségünk, a poszt-karantén szorongás
Mivel azzal a tudattal izoláltuk el magunkat a külvilágtól, hogy az otthon maradás megóv minket és szeretteinket a koronavírustól, a biztonságos kis „védőburkunk” elhagyásának lehetősége újabb mentális problémát hozott a felszínre: sokan számolnak be arról, hogy továbbra sem érzik komfortosnak, az utcára való kilépést. Sőt, éppen amiatt tapasztalnak stresszt, vagy szorongást, hogy az életüket visszatereljék a régi mederbe – úgy érzik, így újra ki vannak téve a megbetegedés veszélyének.
A veszteség mindannyiunké
„Egy hatalmas krízis ért minket, amit meg kellett szoknunk – mire ezt elfogadtuk, és adaptálódtunk hozzá, addigra újabb fordulat következett be: ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, amit többé-kevésbé megteremtettünk magunknak” – fejtette ki Kalász Judit (pszichológus, család- és párterapeuta jelölt), aki szerint ez a járvány részben egy háborúhoz hasonlítható, hiszen olyan mértékű krízishelyzetet idézett elő az emberek életében, aminek nem csak rövidtávon lesz hatása, és kifejezetten hosszú időbe telhet majd feldolgozni ezt. „Egyfajta gyászfolyamatként is jellemezhetnénk” – mondja. „Akik közvetlenül érintettek benne (például elkapták a koronavírust, elhunyt az egyik szerettük, vagy megszűnt a munkájuk), azokban nagyon körülhatárolt módon jelenik meg. De mindannyian elveszítettünk valamit: a régi életünket, a biztonságos világba vetett hitünket, amiben bátran és szabadon mozoghattunk.” Természetesen a veszteségek között hatalmas különbségek lehetnek, ám a feldolgozásuk mindig több állomáson keresztül zajlik, és az is előfordul, hogy ugrálunk ezek között. „Mindenki máshogy küzd meg a gyásszal, eltérő szakaszban tart, lehetetlen ebben egyszerre haladnunk.”
Beszélni, beszélni, beszélni!
Judit úgy gondolja, a kölcsönös elfogadásnak és a megértésnek hatalmas szerepe lesz a ránk váró időszakban. „Empatikusan kell fordulni afelé, aki ezt merőben máshogy éli meg, még akkor is, ha ellenérzéseink vannak iránta. Ez most egy lehetőség arra, hogy az egymás iránti tolerancia elinduljon, gyökeret verjen.” Azaz, lehet, hogy nem értünk egyet mások döntéseivel arról, hogyan térnek vissza a karantén előtt megszokott életükhöz, de azt el kell fogadnunk, hogy ők így élik meg helyesnek – és nem kérdőjelezhetjük meg. „Olyan ez, mint a fájdalom, azaz szubjektív. Csak az tudja megmondani, hogy milyen, aki érzi. Éppen ezért nagyon fontos a nyitottság, és a kommunikáció: beszélnünk kell az érzéseinkről!” – tanácsolja Judit, és azt is hozzáteszi, hogy ezeknek a belső folyamatoknak az elfojtása akár súlyos következményekkel is járhat: pánikbetegséghez, vagy depresszióhoz is vezethet.
Lehet minden újra a régi?
A koronavírus járvány az életnek annyira sok területére kihatott, így egyszerűen kikerülhetetlen az, hogy valaki semmilyen szinten ne szembesüljön azzal, nem folytatódhat minden pontosan úgy, mint korábban. „Ahogyan nem gondoltuk, hogy a korlátozások a mindennapjaink szinte minden rezdülésére kihatással lesznek, úgy az utóhatások is hasonlóan szerteágazóak.” A biztonság és komfortérzet elvesztése megjelenik majd a társas kapcsolatainkban (aminek szerves része az ismerkedés), de akár az étkezéseinkben is: sokan vannak például olyanok, akik úgy érzik, egyelőre képtelenek beülni egy kávézóba, vagy étterembe félelem nélkül. „A gyászfolyamat elengedés-fázisához gyakorlatilag a helyzet világszintű változására lenne szükség” – mondja Judit, ami szerinte újabb bizonytalansági faktort hoz be a képletbe. Mikor lesz ez, és egyáltalán milyen fordulatnak kellene bekövetkeznie hozzá?
Így küzdj meg a leküzdhetetlennek tűnővel!
„Borzasztóan fontos a fokozatosság” – emeli ki Judit, amit az egyéni felelősségvállalással és a mérlegeléssel egészít ki. „Döntsd el, mit tudsz megtenni magadért és a szeretteidért!” Szedd sorba azokat a dolgokat (akár írd is össze), amiket megtehetsz azért, hogy a kontrollt valamilyen szinten meg tudd tartani akkor is, ha vissza kell térned a korábban ismert mindennapokba. Állíts fontossági sorrendet a problémák között, ne akarj mindent egyszerre megoldani – például az, hogy nyugodt szívvel beülj a kedvenc éttermedbe, hátrébb sorolódhat. Gyárts forgatókönyvet arról, pontosan hogyan is fog történni az, amikor újra bemész a munkahelyedre több hónapnyi homeoffice után. Gondold végig, mit tudsz megtenni azért (például maszkot és kesztyűt hordasz, vagy tömegközlekedés helyett biciklizel), hogy biztonságban érezhesd magad, amennyire lehet? Ez is a kontroll egyfajta gyakorlása, amivel csökkentheted a bizonytalanságérzetet. „Érdemes számba venni, mi segített a bezártság alatti szorongás feloldásában, és szánj rá időt! A karantén utáni életnek nem kell merőben másnak lennie, hiszen rengeteg pozitív hozadéka is volt, amiből tudtunk épülni” – javasolja Judit. „Több hónapunk volt arra, hogy szembenézzünk olyan dolgokkal, amelyekkel korábban nem kellett. Olyan megküzdési módokat találtunk, amik eddig nem voltak jellemzőek ránk. Azt tanácsolom, hogy azokat a szokásokat, amik beváltak az elmúlt időszakban, ne hagyd el! Gyakorold őket a szépen fokozatosan visszaállított életben is!”
Számolj le a bűntudattal!
„Az emberek hihetetlen mértékben képesek az alkalmazkodásra, és sokan úgy tudnak túlélni, ha kihozzák az adott helyzetből a legjobbat – még akkor is, amikor egy óriási krízisállapotról van szó. Ha jön egy addig ismeretlen, hatalmas probléma, és a korábbi megküzdési módjaid nem működnek, kénytelen vagy újakat kitalálni – és ez egy újabb szintre emel téged. Az pedig igenis rendben van, hogy ebben jól érzed magad, ezt hívják poszttraumás növekedésnek” – tudjuk meg Judittól. A pszichológus szerint teljesen természetes, ha ezzel kapcsolatban ambivalens érzéseid vannak, ezért fordulhat elő, hogy a „a túlélők bűntudatával” küzdesz. Fókuszálj arra, hogy mit profitáltál a karanténban eltöltött időszakból, és ezt miképpen be tudod építeni a céljaidért való küzdelembe – hiszen fontos, hogy továbbra se veszítsd szem elől a terveidet, amiket korábban kitűztél.
Figyelj oda a fokozott felelősségvállalásra!
Szülőként nemcsak az a dolgod, hogy átgondold a visszatérés menetét, hanem az is, hogy ezt őszintén megbeszéld a gyermekeddel – természetesen a korának megfelelő szinten. Minél idősebb egy gyerek, annál inkább bele lehet vonni őt is a tervezésbe, ötletelésbe: például közösen megírhatjátok annak a forgatókönyvét, hogy milyen lesz az, amikor először lementek a játszótérre. „Figyelj oda arra, hogy a saját szorongásoddal ne terheld meg őt, de igenis vállald fel, hogy ebben a helyzetben te sem tudsz mindent biztosan!” – tanácsolja Judit. Tarthattok akár családi kerekasztal beszélgetést is, a fő, hogy a gyermek merjen kérdezni. (Odaszaladhatok a legjobb barátomhoz?) „Kicsit olyan ez, mint amikor első osztályba mennek, fokozatosan rá kell őket vezetni erre, és sokat kell kommunikálni róla.” Az is fontos, hogy a szülők odafigyeljenek arra, ha a karantén alatt a gyermekük olyan regresszív viselkedési formát vehetett fel, ami egy korábbi fejlődési szakaszukra volt jellemző (például félnek a sötétben), mert bennük is manifesztálódhatott a szorongás. Érdemes őket is kifaggatni arról, mit élveztek az elmúlt hónapokban, és azokat át lehet vezetni a régi-új hétköznapokba. A munkahely pedig a családhoz hasonlóan működő rendszer, ahol szintén új eszközöket kell adaptálni a karatén után, hogy funkcionálhasson – a dolgozó akkor tud igazán teljesíteni, ha jól érzi magát, ehhez pedig most a munkáltatók részéről is magasabb szintű felelősségvállalás és tolerancia szükséges. Nyitottnak kell lenniük akár a biztonsági intézkedések bevezetésében, akár a fokozott munkába állás tekintetében is. A krízis ugyanis nem szűnt meg azzal, hogy a járvány elcsendesült – és, ha véget ér, sem fog, ezért hosszútávú megoldásokra van szükség!
Nyitókép: martin-dm/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Hogyan szeressünk egy depresszióst?
- 3+1 egyszerű módszer, hogy mentálisan még energikusabb legyél
- Mentális betegség testközelből: egy bipoláris lány rajzai
Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)
