Bolhapiac és vándorló ruhacsomag – Ha szeretsz turizni, ezek a módszerek is tetszeni fognak

Éljen a Second Hand September mozgalom!

A használtruha kifejezés hallatán sokan rögtön a klasszikus értelemben vett turkálókra gondolunk, amikor ruhakupacok fölé görnyedve, vagy az óriási ládákba könyékig elmerülve túrjuk a kincseket. Pedig ma akár otthonról is „vadászhatunk"!

Én már kezdő turisként is a mókásabb darabokra vadásztam: az első – és mindmáig egyetlen – holdjárómra is egy turkálóban bukkantam rá; a Spice Girls miatt ez persze akkor még nagyon menő volt. Egyszer pedig egy olyan ronda ezüst-metál kabátot találtam, hogy vétek lett volna otthagyni; első pillantásra beleszerettem és kötelező farsangi viseletként évekig hű társam lett, mígnem a férjem hasonló céllal el nem orozta tőlem.

Turkáló másképp: a vándorló ruhacsomag

Legyen bármilyen sokatmondó és hangzatos, a turkáló kifejezést ma már inkább csak névlegesen használjuk. Már nem kell a bálabontás idejéhez igazodnunk, akkor sétálunk be a használtruha kereskedésekbe – persze a nyitvatartási időn belül –, amikor csak szeretnénk. Bár sok helyen akad még egy-két doboz, amiben kedvünkre túrhatunk, javarészt már nem ömlesztve kapjuk a portékát: szépen vállfákra aggatva lógnak a lopásgátlóval ellátott darabok. Sok üzletben már nem is kilóra adják, hanem külön árcédulával ellátva állnak a termékek, csakúgy, mint a hagyományos ruhaboltokban. Ha az üzlet falára függesztett molinó nem hirdetné, hogy használtruha kereskedésben járunk, lehet fel sem tűnne, hogy valaki már viselte előttünk ezeket a darabokat.

De ma már nem is kell feltétlenül a turkálókra hagyatkoznunk, ha a használtruha vásárlás mellett döntünk.

Számos online platform áll rendelkezésünkre, ahol egymás közt lehet csereberélni, így akár a kedvenc karosszékünkben ülve, otthonról is böngészhetünk mások megunt ruhái között.

A kisebb közösségekben például nagyon jól működik az a kezdeményezés, ami a mi környékünkön vándorló ruhacsomag néven vált népszerűvé. Én személy szerint még nem vettem részt ilyenen – leginkább szabadulni szeretnék az évek során felhalmozott göncöktől, nem újakat beszerezni –, de nagyon jó ötletnek tartom. Ennek lényege a következő: valaki összeállít egy csomagot azonos méretű ruhákból és azt a közösség fórumán meghirdeti. Az azonos paraméterekkel rendelkezők pedig jelentkezhetnek érte és a feliratkozások sorrendjét követve halad a csomag házról házra. Mindenki kiveheti belőle, amit szívesen viselne és a helyére teheti saját kiselejtezett darabjait.

Sajnos a legutóbbi gardróbürítési projektem alkalmával én egy kevésbé kreatív és mint utólag kiderült, még csak nem is hatékony stratégiát választottam. Megkértem nagymamámat – aki egyben legelszántabb segítőm volt a ruhaválogatás során -, hogy vigyen magával minden kiselejtezett holmit. Persze, kapva kapott az alkalmon és fejben már el is rendezte, hogy a szomszédság mely tagjai részesednek majd az adományból. Este két nagy zsák ruhával indítottam őt útnak. Negyedévvel később pedig nem kis meglepetést okozott számomra, amikor ismét a szobámban találtam az elajándékozottnak vélt csomagot. Kis faggatózás után megoldódott a rejtély: kiderült, hogy anyukám már az autóban elzsákmányolta a ruháimat és „jó lesz ez még” alapon a saját gardróbjába süllyesztette őket. Aztán persze megfeledkezett a dologról és mikor pár hónappal később megtalálta a zsákokat, mint aki óriási kincsre bukkant, hozta vissza őket nekem. Én pedig a nosztalgikus érzésektől elgyengülten visszaakasztottam mindet a szekrénybe.

Egyébként is az a gyűjtögető típus vagyok és mint minden tárgyi emlékemtől, a ruháimtól is nehezen válok meg; hiába, kötnek az emlékek. Van olyan pólóm, amit még a legjobb barátnőmtől kaptam, nagyjából 12 éve. De múltkor például kezembe akadt az általános iskolai ballagási szoknyám – ami egyébként egészen meglepő módon, még most is jó rám –, és találtam olyan karkötőt is, ami az első plátói szerelmemé volt. Igaz, hogy az elmúlt tizenöt évben nem is viseltem őket, de hát kinek volt szíve kidobni?  Azt azonban büszkén mondhatom, hogy tinédzserkorom kedvenc miniszoknyáitól, ha fájó szívvel is, de végre sikerült megválnom; rájöttem, hogy lassan abba a korba érek, amikor már bizonyos testrészeket jobb eltakarni, mint megmutatni.

A spontán gardróbcsere felér egy vásárlással

Legutóbb egy teljesen spontán gardróbcserét hoztunk össze az egyik barátnőmmel. Kiderült, hogy nála is volt két zsák jó állapotú, ám teljesen felesleges ruha, meg nálam is. Kézenfekvő volt tehát a dolog: cseréljük ki őket. Így az újdonság erejének örömével viselem az ő ruháit és bizony akad köztük olyan is, amit magamtól le sem akasztottam volna a vállfáról, ha egy üzletben találok rájuk.

A tematikus börzék, bolhapiacok és garázsvásárok varázsa

Ma már vannak tematikus használtruha börzék; amik nemcsak pénztárcakímélőek, a gyerekeknek igazi kincseket szoktam ezeken találni. De nagy kedvenceim a garázsvásárok is. A környékünkön évente kétszer még fesztivált is rendeznek, ami szó szerint egy kincsvadászattal ér fel. A szervezők térképet készítenek a sok-sok helyszínről, a vendégszeretet ékes bizonyítékaként pedig házi sütivel, pogácsával várják a betévedőket.

Legyen hát bolhapiac, garázsvásár, börze vagy gardróbcsere, megéri ezekre ellátogatni. Nemcsak azért, mert érdekes és egyedi kincsekkel gazdagodhatunk, hanem mert ezzel is egy lépést teszünk a környezettudatosság felé vezető hosszú úton.

Szerző: Erdődi-Juhász Ágnes

Nyitókép: Michael Jacobs/Art in All of Us/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: