Ha idén sem érkezett meghívód a Roxfortból, nem kell elkeseredned, hiszen jövő évtől egy angliai egyetem Mágia és Okkult Tudományok mesterszakán is elsajátíthatod azt a tudást, amire egy boszorkánynak is szüksége van. Nem viccelünk.
Valljuk be őszintén, hogy a Harry Potter óta egyszer legalább mindenki álmodozott róla, hogy a Roxfort varázslatos kastélyának falai között tanulhasson. Ugyan még nem tudjuk, hogy milyen lesz az Exeteri Egyetem új képzésének körítése, bár azt azért sejtjük, hogy nem a kilenc és háromnegyedik vágányon keresztül jutunk el oda. Az azonban borítékolható, hogy mágiából ott sem lesz hiány.
Mágia és Okkult tudományok mesterszaka
A mágia és az okkultizmus népszerűsége töretlen. A hullámot természetesen J.K. Rowling és Harry Potter indították hódító útjára és az elmúlt több mint húsz évben sosem kellett hiányolnunk a boszorkányokat és varázslókat a könyvespolcokról és a képernyőről. Erre az érdeklődése reflektál most egy angliai egyetem. De természetesen nem a sötét varázslatok kivédését sajátíthatjuk majd el. A mesterképzés célja, hogy megismertessék a diákokkal a mágia történetét, illetve, hogy az okkultizmus milyen hatást gyakorolt a társadalomra és a tudományra.
Forrás: GIPHY
A szakot az Arab és Iszlám Tudományok Intézetében indítják majd és a hallgatók olyan tantárgyakat vehetnek fel, mint a sárkányok szerepe a nyugati irodalomban és művészetben, vagy Artúr király legendái. A program egyébként mindössze csak egyéves. Kitalálója, Emily Selove professzor azt is elmondta, hogy a szakon a feminizmus és az antirasszizmus is komoly szerepet kap. A végzett hallgatók később könyvtárakban, múzeumokban és művészeti szervezeteknél is elhelyezkedhetnek.
A képzésen egyébként tényleg komoly hangsúlyt kap majd az oktatás. Az elméleti tudást a különböző tudományterületeken jártas tudósoktól sajátíthatják majd el a diákok. A történelem, az irodalom, a régészet, a pszichológia vagy éppen a filozófia keretein belül tanulhatnak a mágia szerepéről. Kíváncsian várjuk, hogy máshol is felütik-e majd fejüket a „boszorkányképzők”.
Forrás: Daily Mail
Nyitókép: Getty Images