Bradley Cooper egyszerre lehetne az év apukája és fia is: mindent megtesz azért, hogy megóvja családját

A világhírű színész nemrég kivételt tett és egy kicsit betekintést engedett a magánéletébe, így kiderült az is, miért nem mozdul ki az otthonából sehova hónapok óta.

Bradley Cooper azoknak a sztároknak a csoportját erősíti, akik ritkán beszélnek a magánéletükről, most azonban kivételt tett: elmesélte, hogyan telnek a napjai a családjával a karanténban. A koronavírus-járvány terjedése Amerikában sajnos továbbra sem enyhül, ezért a sztár nagyon komolyan veszi a távolságtartás szabályait, ugyanis az izoláció napját a közel 80 éves anyukájával, Gloria Campanóval tölti, akinek kolosztómiás zacskója van. „A lányommal, az édesanyámmal és a két kutyámmal vagyok, nem hagyjuk el a házat”mesélte. „Senkit nem engedek be és én sem megyek sehova, mert ha anyukám elkapja, akkor vége.”

Az Oscar-díjra jelölt amerikai színész házához szerencsére kert is tartozik, így mégsem érzik magukat annyira bezárva. „Egyszemélyes óvodát vezetek. Felkelünk, aztán úszásórát tartunk a fürdőkádban” – mondta. Bradley egyébként exével, a szupermodell Irina Shaykkal közösen neveli lányukat, Lea Shayk Coopert, aki idén ünnepelte a harmadik születésnapját.

Bradley egyébként köztudottan nagyon közeli kapcsolatban áll Gloriával, mióta édesapja, Charles Cooper elhunyt, az anyukája vele él. „Szeretem, hogy velem van. El sem tudnám képzelni másképp”árulta el, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos vörös szőnyeges eseményre magára vitte őt, például a 2019-es Oscar-gálára is.

Gloria Campano, Bradley Cooper és Irina Shayk a 2019-es Oscar-gálán (Fotó: Dan MacMedan/Getty Images)

Nyitókép: Dimitrios Kambouris/Getty Images
Forrás: Harper’s BAZAAR

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: