A könyvek alapján erre számíthatsz A Bridgerton család 3. és 4. évadában

Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz!

Bár még be sem fejeződött a második évad forgatása, a Netflix máris bejelentette, hogy több Bridgerton gyermek is saját szériát kap a jövőben. Mivel a show egy már megjelent regényfolyamon alapszik, így szinte borítékolható, merre halad a történet.

A Bridgerton család című sorozat közel egy hónappal a bemutatója után nézettségi rekordot döntött a Netflixen, így senkit nem lepett meg, hogy a streaming-szolgáltató ennek örömére azonnal berendelte a széria 2. évadát. Az alkotók az új részekben is követik Julia Quinn regényfolyamát, tehát ezúttal A vikomt, aki engem szeretett című művet dolgozzák fel – azaz Anthony Bridgertont (Jonathan Bailey) állítják a középpontba. (Kisebb-nagyobb eltérések ismét várhatóak a sztoriban, ahogyan a debütáló évad sem követte teljesen a legelső könyvet.)

Jonathan Bailey, vagyis Anthony Bridgerton (Fotó: Instagram/@bridgertonnetflix)

Ám még be sem fejezték ezeknek az epizódoknak a forgatását, a Netflix máris bejelentette a sorozat harmadik és negyedik évadának érkezését is. A vérbeli Bridgerton-rajongók pedig már jól tudják, mit jelent ez: megismerhetjük Benedict és Colin nagy szerelmének történetét is! A harmadik könyv a Tisztességes ajánlat címet kapta, amely a második legidősebb Bridgerton fiúról, azaz Benedictről (Luke Thompson) szól, akinek az élete egyfajta Hamupipőkéhez hasonló tündérmesébe fordul át.

Cikkünk a továbbiakban számtalan spoilert tartalmaz majd, ezért csak saját felelősségre olvasd tovább!

Luke Newton és Luke Thompson, vagyis Colin és Benedict Bridgerton (Fotó: Instagram/@bridgertonnetflix)

Megismerhetünk egy új karaktert, Sophie Beckettet, aki nem más, mint Penwood grófjának törvénytelen gyermeke. Bár az apja gyámság alá veszi, sajnos egyáltalán nem él szerető családban. Mostohaanyja, Araminta és annak két lánya rémesen bánnak vele. Amikor a gróf meghal, a végakaratában kiköti, hogy Araminta sokkal nagyobb juttatást kap örökségként, amennyiben megengedi, hogy Sophie 20 éves koráig a birtokon élhessen. A mostohaanya beleegyezik a feltételbe, de gyakorlatilag szolgasorba kényszeríti nevelt gyermekét. (Ismerős történet, igaz?)

Sophie-nak azonban egy alkalommal mégis sikerül besurrannia Bridgertonék híres álarcosbáljára. Ezen a rendezvényen ismeri meg Benedictet, akivel azonnal egymásba szeretnek. A történetük természetesen nem zárul máris happy enddel. A Bridgerton fiú ugyanis még két évvel később sem tudja, ki volt az a titokzatos nő, aki elrabolta a szívét, de megesküszik, hogy őt veszi el feleségül. Mindeközben Sophie-nak el kell hagynia az otthonát, mert mostohaanyja rájön, hogy a lány részt vett a bálon, és felhívta magára egy Bridgerton figyelmét.

GABO Kiadó, 3.490 Ft

Sophie újra szolgálólány lesz, és amikor szorult helyzetbe kerül a munkaadója fia miatt, éppen Benedict siet a megmentésére. Munkát szerez neki az édesanyjánál, aminek köszönhetően egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ráadásul a Bridgerton-család többi tagja is megszereti Sophie-t. Mivel Benedict nem jön rá, hogy a szolgálólányuk ugyanaz a személy, akiért az álarcosbál óta rajong, az esküje miatt mindössze annyit ajánl fel Sophie-nak, hogy legyen a szeretője. Bár a lány rajong Benedictért, nem akarja, hogy a gyermekei hasonló stigmát viseljenek egész életükben, mint ő a törvénytelen származása miatt. Benedict később beismeri önmaga előtt, hogy ha tehetné, Sophie-t venné feleségül. Anyja, Violet pedig megígéri, nem lesz rá mérges, ha olyan párt választ, aki más társadalmi osztályból származik.

Végül egy családi bújócska alkalmával Benedict rájön, hogy Sophie volt az, akit megismert a bálon, és a lány bevall neki mindent. Benedict mérges lesz rá, Sophie pedig elhagyja a házat. Utolsó nagy fordulatként mostohaanyja, Araminta megvádolja őt lopással és börtönbe záratja. A Bridgertonok természetesen a megmentésére sietnek, és meglepetésként Sophie egyik mostohatestvére, Posy bizonyítja a lány ártatlanságát. Violet megfenyegeti a gonosz mostohaanyát, hogy tönkreteszi, ha Sophie és Benedict útjába áll, és megengedi Posynak, hogy velük élhessen. Ezután pedig nem is lehet kérdéses a boldogan éltek míg meg nem haltak befejezés Sophie és Benedict számára, akiknek a könyv szerint négy gyermekük is születik majd.

GABO Kiadó, 3.490 Ft

Miután Benedict megtalálta élete szerelmét, a Mr. Bridgerton csábítása című kötetben a szerzőnő már Colin történetéről mesél. És igen, ebből a részből kiderül, hogy igaz, amit a sorozat első évadában láttunk: azaz Pénelopé Featherington halálosan szerelmes Colinba egészen fiatalkora óta. Ám bele kellett törődnie abba, hogy ők ketten csak barátok lehetnek. A lány 28 évesen is egyedül van, emiatt vénlánynak számított. Colinnal való kapcsolatát azért féltve őrzi, és szívesen olvassa a harmadik Bridgerton-fiú titkos naplóit az utazásairól. (A kötet szerint a srác azért járja olyan sokat a világot, mert nem akar megnősülni. Azt, hogy megkérte Marina kezét, csak a sorozat alkotói találták ki.)

Luke Newton és Nicola Coughlan, vagyis Colin Bridgerton és Penelope Featherington (Fotó: Instagram/@nicolacoughlan)

Mindketten részt vesznek egy bálon, amikor Lady Danbury bejelenti, 1000 fontot ad annak, aki kideríti, ki is valójában Lady Whistledown. Colin arra gyanakszik, hogy egyik húga, Eloise lehet a titokzatos pletykalapíró, és meg is osztja aggályait Penelope-val. A lány nem ért vele egyet, mire Colin kiemeli, hogy valaki mégis megvádolhatja a testvérét, és az ilyen szavaknak óriási hatása lehet. Példaképpen felhozza, ha nyilvánosan arról beszélne, elcsábította Penelope-t, azzal tönkretenné a hírnevét, pedig soha még csak meg sem csókolta. A beszélgetés aztán valóban csókhoz vezet, ami teljesen felkavarja Colint és otthagyja a lányt. Később, amikor bocsánatot akar kérni tőle, rájön, hogy Penelope áll Lady Whistledown írásai mögött. Bár egy ideig még harcolnak egymással, Colin végül megkéri a kezét és persze össze is házasodnak.

Forrás: PopSugar/Vulture
Nyitókép: Instagram/@bridgertonnetflix

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: