EXKLUZÍV! Brooke Shields: „Megadtam magam és csak arra gondoltam, hogy ezt most túl kell élnem”

Szexuális visszaélések, nemi erőszak, gyermekkor egy alkoholista anya mellett – ezek a súlyos témák is felszínre kerülnek a Brooke Shields életéről készült filmben. A színésznő a traumáiról egy sajtóeseményen vallott, melyen szerzőnk is részt vett.

Brooke Shields Pretty Baby, azaz Csinos kislány című megrázó dokumentumfilmje néhány hónapja elérhető hazánkban is a Disney+ kínálatában. A nagy visszhangot kiváltó filmről több kritika és újságcikk is megjelent. Shields most személyesen kommentálta életének felkavaró és felemelő jeleneteit egy hollywoodi sajtóeseményen. A különleges vetítésen és az utána következő beszélgetésen szerzőnk, Vida Virág is részt vett.

Hat évig tartott, mire minden anyagot összeszedett

Brooke Shields mindössze 11 éves volt, amikor már a világ legszebb női között emlegették és felfedezte magának Hollywood. Ahogyan ez lenni szokott, újságok címlapján, rádióban szerepelt és országosan sugárzott, televíziós beszélgetős műsorokba kapott meghívásokat. “Ahogy visszanézem a felvételeket, leginkább az döbbent meg, hogy ott volt ez a kislány, akinek az arcát már az egész világ ismerte, kész nőként tekintettek rá… És senki nem szólt semmit” – emlékszik vissza fátyolos hangon a színpadon az azóta már két tinédzser lányt nevelő anyuka, hangjában nyugodt beletörődéssel, de számon kérve némiképp egy egész generációt azért, amit vele műveltek.

“Ebben a filmben beszélek először nyitottan mindenről, ami velem történt. Igazából előtte csak a naplómban írtam ezekről és maximum a pszichológusom tudhatott dolgokat” – szögezi a le a színésznő a beszélgetés elején. „Hat évbe telt, mire digitalizáltam az összes felvételt” – emlékszik vissza elgondolkodva. – “Végül ezt a hard drive-ot adtam oda Lanának (Lana Wilson rendezőnek – a szerk).

A rendező egyből felismerte a téma komolyságát

A rendező, aki maga is jelen volt a beszélgetésen, így emlékszik vissza erre a pillanatra: “Találkoztam Brooke-kal, akiről sok mindent tudtam, de főleg azokat a sztereotípiákat, amelyeket szinte az egész világ ismer. A személyes beszélgetés meglehetősen felkavaró volt. Hazafelé ott lapult a táskámban Brooke Shields egész élete egy hard drive-on. Szorítottam a táskát… Nem tudom pontosan leírni azt az érzést, ami aznap este a hatalmába kerített. Egyszerre voltam izgatott és rettegtem a felelősség súlya miatt. Ahogy hazaértem, azonnal leültem a gépemhez, és random belenéztem a felvételekbe. Egyből láttam, hogy egy nagyon komoly téma van a kezemben”.

“Hosszú folyamat volt, hogy magamban is helyre tudjak rakni mindent és szembe tudjak nézni a történtek komplexitásával” – folytatja Brooke Shields, mert bár a filmből leginkább az alkoholista, menedzser anya és a kihasznált, szexualizált kislány képe rajzolódik ki, az összkép ennél mégis sokkal árnyaltabb.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brooke Shields (@brookeshields) által megosztott bejegyzés

A szexuális szabadság hátulütői

Ahogyan a nagy történelmi alakokat sem lehet elválasztani az adott történelmi háttértől, úgy Brooke Shields-et sem lehet kiemelni az akkori társadalmi és kulturális közegből, aki éppen az amerikai feminizmus 60-as évekbeli nagy korszakába született bele. A szexuális szabadsággal is járó mozgalom azonban egészen új megvilágításba helyezte a nőket és az éppen felcseperedő generáció női tagjait is. Ahelyett, hogy egészséges egyensúly alakult volna ki a férfiak és nők társadalmi szerepmegosztása közt, a férfiak mintha félreértették volna a feminizmust és úgy gondolták, hogy a felszabadult nők egyúttal szexuális prédákká is váltak, hiszen ők akartak szabadok és „bevállalósak” lenni. Rengeteg nő esett ennek a félreértésnek áldozatul, hiszen ők maguk sem igazán tudták, hogyan viselkedjenek az új szerepekben, hol vannak a feminizmus és az őket érő sérelmek határai.

A legnagyobb veszélynek kitett csoport a szép, fiatal kislányok és tinédzserek csoportja lett, akiknek nyiladozó nőiességével gyakran visszaéltek a filmesek. Ennek esett áldozatul Brooke Shields is, aki különleges bája – és a gyermeke szépségétől megbabonázott, büszke és hírnévre szomjazó édesanyja – miatt már 11 éves kora óta kamerák előtt szerepelt. Így számára a munka és az ezzel járó meztelenség a világ légtermészetesebb dolgává vált.

Meztelen kislány a kamerák előtt

A nagy rendezők szavát bizalommal elfogadva mindig teljesítette azt, amit kértek tőle, hiszen ez a munkájának része volt, még ha néha kínosan vagy kényelmetlenül is érezte magát. Így fogadott szót Louise Malle francia rendezőnek is, akinek filmjében – a dokumentum film címét is ihlető – Csinos kislányban egy bordélyházban nevelkedett gyerekprostituáltat alakított, és a szerep miatt két jelenetben meztelenül is látható volt. Illetve az első filmes csókját  – az akkor 29 éves – Keith Carradine-nel kellett váltania. A filmben is elhangzik, hogy amíg a rendezőt éltették művészi munkájáért és mindenhol elismeréseket kapott, addig Brooke édesanyját, Teri Shields-et szétszedte a sajtó és folyamatos támadások érték lánya szexualizálása miatt.

„Fájdalmas volt egy alkoholista anyát szeretni”

Teri ezek után a sok helyen a szörny-anya képét testesítette meg, miközben kislányát vitathatatlan szeretettel vette körül. Brooke erről most így nyilatkozott: „A második könyvemet az anyámról írtam. Úgy éreztem, hogy el kell mondanom az igazságot róla. Ez a könyv se nem szerelmes levél, se nem “drága mama” könyv. Az anya-lánya kapcsolat komplexitását akarja bemutatni, hogy mennyire összetett ez a dolog.

Mit jelentett és mennyire fájdalmas volt egy alkoholista anyát szeretni. De szerettem.”

A színésznő a beszélgetésen azt a benyomást keltette, hogy Louise Malle rendezőre sem haraggal tekint vissza. A legendás Zeffirellire azonban közel sem tud megértéssel visszagondolni, ahogyan a televíziózás nagyágúira is viszolyogva emlékszik vissza a ma már megengedhetetlen, szexuálisan inzultáló kérdések miatt. Védekezés képpen a színésznő magában teljesen elhatárolta a privát életét és azt a Brooke Shileds-et, akit a világ ismert. Hiába terjesztették róla A kék lagúna után, hogy a forgatás során vesztette el szüzességét, valójában ez csak egy olcsó reklámfogás volt – csak évekkel később engedte intim közelségbe akkori barátját.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brooke Shields (@brookeshields) által megosztott bejegyzés

Évekig magára haragudott azért, hogy megerőszakolták

A rendkívül okos lány dacolva a hollywoodi elvárásokkal a felsőoktatásba jelentkezett és a dübörgő karrierjét szögre akasztotta azért, hogy főiskolai üzleti diplomát szerezzen. Igaz, a kollégiumba költözése és a diplomaosztója is nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki. Az egyetemet azonban már egy felkészült nő hagyta el, aki ezután kezébe vette a sorsa irányítását. Egy alkalommal mégis sikerült belefutnia élete legmegalázóbb és legkiszolgáltatottabb helyzetébe, amikor egy filmről egyeztetett volna. A legnagyobb trauma így már felnőttként, 22 évesen érte a színésznőt.

„Úgy mentem el arra a találkozóra a nagynevű hollywoodi rendezővel, hogy tudtam, szakmai meeting lesz, mert előtte már sok mindenről beszéltünk telefonon. De semmi konkrét szakmai kérdés nem esett szó a vacsora alatt. Taxit kellett hívnom, és akkor ő felajánlotta, hogy a hotelszobájából tudok hívni. Amikor beléptünk a hotelszobába, eltűnt egy kis időre. Magamra maradtam, láttam letéve egy kis távcsövet, amivel kinéztem az ablakon és a lent játszó röplabdásokat figyeltem. Amikor megfordultam, akkor már ott állt előttem meztelenül. Birkózás volt. Próbáltam menekülni, visszarángatott az ajtóból, lefogott, végül megadtam magam és végig arra gondoltam, hogy sikerüljön ezt túlélnem, hogy minél előbb szabaduljak. Aztán elzártam magamban a történteket, a szégyent… Annyi rétege van ennek az egésznek.

A legnehezebb az volt, hogy meg kellett békélnem a bűntudattal. Meg kellett bocsájtanom magamnak, hogy én mentem fel abba a hotelszobába.

De aztán évekkel később helyére kerültek bennem a dolgok és már nem hibáztattam magam”vallott őszintén a traumáról Brooke Shields.

Az anyaság árnyoldalai

A színésznőnek még két nehéz időszakot kellett feldolgoznia, miután végre nyugodt mederbe terelődött az élete. Az első a híres teniszezővel, Andre Agassival kötött házassága volt, amely a féltékeny férj dühkitörései miatt ment tönkre. Shields később elvált és megismerte az igaz szerelmet Chris Henchy filmrendező oldalán, akivel azóta is házasságban él, és két tinédzser lányt nevelnek. Brooke nagyon vágyott gyermekre, de mégis első szülése után a poklok poklát járta végig: súlyos depresszióval küzdött és egészen az öngyilkosság gondolatáig jutott. Eleinte nem értette, mi történik vele, majd ő lett az első híresség, aki nyíltan felvállalta küzdelmét a szülés utáni depresszióval. „Csodálatos dolog anyává válni”  – jelentette ki a színésznő. – „De igenis vannak árnyoldalai is. Aki ezt nem vallja be, az hazudik.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brooke Shields (@brookeshields) által megosztott bejegyzés

Rajtunk a sor, hogy megvédjük a gyermekeinket

Brooke Shields, az egykori „csinos kislány” messze túlnőtte a számára kijelölt szerepet és közben a világ is megváltozott körülötte. A dokufilm, amelyben őszintén vall életéről, alapvetően rengetheti meg a filmművészetről alkotott véleményünket. A művészet nevében megszámlálhatatlan nőt használt ki a filmszakma, rengeteg nyiladozó fiatal színésznő eshetett áldozatul a férfiak által irányított  – és ezáltal az ő normáiknak megfelelő – rendszernek. Hollywood világhírű rendezői bármit megtehetettek a fiatal lányokkal a művészet nevében, és gyakran tárgyként kezelték őket. És senki nem szólt semmit… Bár más korban élünk, valódi áttörés mégsem történt. A szexuális kihasználás, a nők kettős mérce szerinti megítélése most is gyakran előfordul, bár hivatalosan ezek már nem elfogadott jelenségek. A szépség- , divat- és filmipar bevételei rekordokat döntöttek az elmúlt évtizedekben, de amint valaki „széppé” és kívánatossá válik, a társadalom azonnal megítéli és megbélyegzi, könnyűvérűnek titulálja. Legyen az akár kiskorú, csupán tetszeni akaró fiatal lány. Brooke Shields élete ebben nagy tanítás, a története hozzánk, mai nőkhöz és anyákhoz szól. Ő már tanult belőle és a lányait eszerint neveli. Most rajtunk a sor.

A Brooke Shields: Csinos kislány című dokumentumfilm hazánkban a Disney+ kínálatában érhető el.

Fotó: Steve Granitz /Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: