Életemben először még hátizsákos kisiskolásként az osztálytársaimmal néztem meg az ARC kiállítást. Csoportba verődve álltunk a hatalmas plakátok előtt, és kíváncsian faggattam a többieket, szerintük vajon mit üzennek a képek. Azóta 15 év telt el.
Minden évben végignézem a plakátokat, néha barátokkal, néha a családdal, de előfordul, hogy a kollégáimmal. Egy dolog változatlan: még mindig foglalkoztat, hogy kiből mit váltanak ki a látottak. Ismeretlenekkel is szívesen fejtegetem, hogy hogyan önteném szavakba az óriásplakátok üzenetét, és lelkesen fülelek, amikor egy-egy társaság közösen értelmezi a kiállított munkákat. Az ARC egy közösségi élmény, amely során mindenki berakja a közösbe a háttértudását, és nyitottan fordul a legégetőbb közéleti témák felé. Az idei kiállítás apropója a klímaválság.
A 19. ARC „közérzeti” kiállítás a „Klímariadó!” címet kapta. „Klíma. Katasztrófa? Globális akasztófa, amin együtt fogunk lógni?” – olvashatjuk a kérdést a felvezető plakáton. A 16 éves svéd klímaaktivista, Greta Thunberg valószínűleg rávágná, hogy igen; a világ vezető hatalmai felháborodnának ezen; mi átlagemberek pedig feltartott kézzel hebegnénk, hogy igen, tudjuk, hogy baj van, de mégis mit tehetünk ellene? Hisz már PET palack helyett is kulacsot hordunk!
A vélemények megoszlanak arról, hogy pontosan mivel is állunk szemben, az pedig, hogy mit tehetünk a globális felmelegedés és a klímaváltozás megfékezése érdekében, még mindig elég ködös a többség számára. Nem lehet eleget beszélni erről a témáról, és persze az ARC-plakátokról sem. Jöjjenek az idei kedvenceim és a személyes véleményem az alkotásokról:
A klímaválság alfája és omegája
Szinte minden klímaváltozásról szóló cikkben olvastam már ezt a gondolatot, de így, plakát formájában még nagyobb hatással volt rám. Ezt a képet fogom mutogatni azoknak, akik azt hangoztatják: „a nagyvállalatoknak kellene megoldania a problémát”, vagy hogy „nem én szennyezem műanyaggal a tengereket”.
Óriáskígyó helyetti óriási baj
Jártatok már olyan kis dombocskák mellett, amelyeknek a tetején egy kis szürke, téglalap alakú tákolmány van? Nos, jó eséllyel ezek régen szeméttelepek voltak, ahol a felszín alatt a Földünk épp azon munkálkodik, hogy feldolgozza a sok limlomot.
Tipikus
Ha a gyermeki ártatlanság – például egy dinós rajz -, a felnőttekre jellemző arroganciával és közömbösséggel párosul, az működik. Ennyi. A görbe tükör egy kicsit még görbébb.
Egy bioszszertár lesz a valóságunk?
Mutass egy felnőttet, aki az Ablak-Zsiráf látványától nem vált jegyet a nosztalgiavonatra! De nem csak ez ébreszt bennem emlékeket. A csontvázakról a bioszszertár féltve őrzött „kincsei” jutottak eszembe, aztán a csontsoványra fogyott jegesmedvékre és a többi kihalófélben lévő állatra gondoltam. Aki szerint nem létezik a klímaszorongás, annak látnia kellett volna az arcomat.
Ha egyszer egy üzlet beindul…
A plakátról rögtön az a felvétel ugrott be, amin egy teknőst próbáltak megszabadítani az orrába fúródott szívószáltól. Bárkit kérdeztem erről a videóról, mindenki halott róla és látta is. Az egyik barátommal annak idején közösen néztük végig, mintha lélekben ezzel bármennyire is bátorítanánk a világ másik pontján kínlódó vízi állatokat. Bőven elég lesz az is, ha mostantól nemet mondunk a szívószálra.
Egyébként te is támogathatod az ARC kiállítást, hogy a továbbiakban is zökkenőmentesen műdöhessen!
Fotók + Nyitókép: arcmagazin.hu
