Charli XCX új albumával diktálja a divatot: itt a brat summer

Charli XCX szerint itt az ideje annak, hogy a tavalyi nyarat uraló pinket elengedjük és helyette neonzöldben lássuk a világot. Ezzel együtt pedig a jó kislány imidzset is félretehetjük egy időre, hogy végre azok lehessünk, akik lenni akarunk.

Talán még maga Charli XCX sem gondolta, hogy milyen lavinát indít majd el június 7-én megjelent, „Brat” címet viselő hatodik nagylemezével. A Brat szó szerint pillanatok alatt hódította meg a rajongókat, a slágerlikstákat és a közösségi médiát egyaránt és virálissá válásával megkezdődött a Brat summer, mely hashtag már egymillió posztot számlál a TikTokon. Egy online „brat generátor” lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját szavaikkal reprodukálják a borítót, melynek élénk zöld színét rögtön „brat zöldként” kezdték nevezni. Azonban a brat summer túlmutat a TikTokon, a zenén és a divaton, ez egy életérzés.

Charli XCX útmutatója

Az album hallgatása közben látszólag ellentmondó gondolkatokkal találkozunk. Az olyan dalok, mint a „360” és a „Von dutch”, merészen büszkélkednek a széles körben irigyelt menő lány státusszal, és arra ösztönzik a hallgatókat, hogy most ők legyenek a főszereplők. De ezek a himnuszok mellett fájdalmasan elgondolkodtató számokat is találunk a lemezen. Az „I might say something stupid” egy visszatekintés arra, hogy milyen, amikor egyszerre különlegesnek és láthatatlannak érzi magát az ember, míg az „I think about it all the time” a biológiai óra egzisztenciális nyomása ellen lázad. Ezt követi a „365”, a féktelen bulik ritmusos ünneplésével. Ebből pedig már kirajzolódik, hogy milyen is egy brat Charli XCX értelmezésében. Szerinte ugyanis egy brat bulikra és önvizsgálatra vágyik. Ennyi, semmi több.

Brat akkor…

Ahhoz, hogy a dolgok mögé lássunk, elsőként mindenképp meg kell ismerkednünk a brat jelentésével. A szót eredetileg a 16. században a koldusok leírására használták, majd az évek múltán olyasvalakit jelentett, aki soha nem elégszik meg semmivel. Mindemellett régóta szinonimája a rosszul viselkedő gyereknek is. Tehát mindig valamilyen alacsonyabb osztályú vagy nem túl kultúrált mögöttes jelentéstartamot hordozott magában. Mindeddig. Charli XCX új albumával ugyanis jóval tovább ment ettől.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

satc edits. (@editsldr_) által megosztott bejegyzés

…és most

„Úgy érzem, mindenki azt gondolja, hogy az erkölcsi iránytűjének mindig rendben kell lennie. De néha szórakoztatóbb, ha nincs így. Néha mindenki egy kicsit szemét, és ez rendben van. Az elmúlt évtizedben a kedvesség felszínes „áruvá” vált. Ennek eredményeként az emberek már nem olyan őszinték. De a Brat szembeszáll ezekkel a normákkal” – mondta Charli XCX egy podcastben az album kapcsán, és ezzel azt is elárulta, hogy mit ért ő a címadó szócska alatt. A brat-lét megkívánja a kifelé mutatott magabiztosságot és a nihilizmust. Arról van szó, hogy kissé szemtelenek vagyunk, de még mindig sokat törődünk a minket körülvevő dolgokkal. Tehát az érdektelenség nem játszik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Charli (@charli_xcx) által megosztott bejegyzés

Kezdődjön a brat summer

De a „Brat summer” inkább egy attitűd, mint egy egyértelmű öltözködési forma. Egy brat szelfit készít a zsúfolt metróperonon, órákat vár a sorban egy ruhavásáron, digitális kamerát visz magával mindenhová, és mélyreható gondolatai vannak a Született feleségekről is. Egy brat panaszkodik, ha szükséges, és nem aggódik azon, hogy megváltoztatja a véleményét. Ő csak azt akarja, amit megérdemel. De mégis, mit visel akkor egy brat? A skála széles, hiszen elmehet a luxus irányába, de lehet nagyon slampos is. Charli XCX szerint ruházat szempontjából egy pántos fehér tanktop – melltartó nélkül viselve! – minden, amire szükségünk van, azon túl szabad a pálya. További inspirációt meríthetünk magától az előadótól is, akinek a Brat-korszaka lezser, mégis menő. Hordjunk mikroshortokat, bőrdzsekiket, csípőfarmereket, szegecses öveket, vastag keretes szemüvegeket vagy önkifejező „I ❤️ ME” pólókat. A brat summer lehetővé teszi, hogy egyszerre érezzük magunkat sebezhetőnek és keménynek. Esélyt adunk arra magunknak, hogy a világ legdögösebb emberének érezzük magunkat, miközben még mindig küzdünk a bizonytalanságokkal. A brat-lét nem tesz rosszá – azt jelenti, hogy saját személyes műfajodat alkotod meg, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Charli (@charli_xcx) által megosztott bejegyzés

A brat summer alapkellékei

Az, hogy nincsen egyértelműsítve, mit visel egy brat, nem azt jelenti, hogy olyan alapkellékek sincsenek, melyekkel magunkévá tehetjük az esztétikát. Lássuk, mire lesz szükségünk a brat nyarunkhoz.

1. Első körben természetesen a „brat zöld” szín, amit nem hagyhatunk ki az esztitikából. Legyen szó öltözködésről vagy beauty-ról, az élénk, már-már neonos árnyalattal nem lehet hibázni. Vannak, akik még tincseiket is ilyenre festetik, azonban egy zöldre lakkozott köröm is elegendő ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket.

2. Ahogy az énekesnő is megmondta, csupán egy egyszerű fehér trikó az, amire igazán szükségünk van a brat-státusz eléréséhez. Ezeket a bordázott anyagú darabokat pedig számtalan variációban találjuk meg minden bolt polcán, tehát egyáltalán nincs feladva a lecke.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

amy sarah (@momentsabloom) által megosztott bejegyzés

3. Ami pedig igazán bratté tesz, nem más, mint a szoknyanadrágok. Ezek a mini darabok a szoknya kacérságával és a rövidnadrág kényelmével tökéletesen tükrözik a stílus eszméit.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MEL WALKER (@melwalkerrr) által megosztott bejegyzés

4. Ha a kiegészítőket vesszük górcső alá, akkor ki kell jelentenünk, hogy a 2000-es évek után újra a szegecses övekre esküszünk! Kombináljuk fekete crop pólóval, bővebb fazonú csípőnadrággal és magassarkú csizmával, és máris készen állunk a brat nyárra. De persze ne feledkezzünk meg a fekete lencséjű, vastag keretes napszemüvegekről sem. Tudjátok, Paris Hilton után szabadon…

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Charli xcx portugal (@charlixcxpt) által megosztott bejegyzés

5. Booty shortokkal, mini ruhákkal vagy bő cargo nadrágokkal viselve a lábszárközépig érő csizmák azok, amik leginkább a illenek az irányzathoz, hiszen egyszerre praktikusak, szexik és nem mellesleg elegánsak. A hatás kedvéért a lookot még teljessebbé tehetjük egy crop fazonú bőrdzsekivel.

Nyitókép: Charlie XCX Facebook

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)