Charlize Theron a koronavírus miatt megnövekedett családon belüli erőszak áldozatain segít

Az Oscar-díjas színésznő alapítványt hozott létre azokért a nőkért és gyerekért, akiknek a bántalmazójukkal kellett karanténba vonulniuk.

A koronavírus-járvány világszintű kirobbanása miatt iskolák, munkahelyek zártak be, hogy lecsökkenthessük a társadalmi érintkezések számát, ezáltal lelassíthassuk a vírus terjedését – és az otthonunk védelmében vészelhessük át ezt az időszakot. Azonban az önkéntes karantén bevezetésének sajnos negatív következményei is vannak: számos országból érkeztek már jelentések arról, hogy jelentősen megnőtt a háztartáson belül elkövetett erőszakok száma – Charlize Theron pedig úgy döntött, segíteni fog a bántalmazottakon!

„Azt tanácsolták nekünk, hogy a példátlan világszintű krízis során, amin most keresztülmegyünk, keressünk menedéket az otthonainkban – de mi van, ha épp ez az, ami nem biztonságos? Nők és gyermekek milliói zárkóztak be a bántalmazójukkal, így számukra ez veszélyes hely” – olvasható Charlize Theron legújabb Instagram posztjában, mellyel bejelentette, hogy Together For Her (azaz, Együtt, Érte) néven új alapítványt hozott létre azokért a nőkért és gyerekekért, akik családon belüli erőszak áldozatai lesznek a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén alatt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

During this unprecedented global crisis, we are being told to shelter in the safety of our homes – but what if our homes aren’t safe? For the millions of women and children around the world sheltering with their abuser, home can be dangerous. That’s why in support of the global fight against domestic violence during the #covid19 crisis, @ctaop and I are joining forces with CARE and the Entertainment Industry Foundation in standing #TogetherForHer. My team is committing $1 million to COVID relief efforts, with $500,000 specifically designated towards our Together For Her campaign, supporting women against domestic violence through the provision of funds and resources to trusted domestic violence shelters around the world. Our rallying cry is this: Please join us in showing women experiencing domestic violence that they are not alone – we are behind them, with them, for them, #TogetherForHer.

Charlize Theron (@charlizeafrica) által megosztott bejegyzés,

Az Oscar-díjas színésznő 2007-ben létrehozott The Charlize Theron Africa Outreach Project, azaz CTAOP nevű alapítványa ezért egymillió dollárral, vagyis több mint 300 millió forinttal fogja támogatni a COVID–19 elleni küzdelmet, és ennek az összegnek a fele kifejezetten a Together For Her munkáját fogja segíteni. A The New York Times szerint a befolyt adományokat többek között a bántalmazott gyerekek és nők számára biztosított jogi tanácsadásra, segélyvonalakra és egészségügyi szolgáltatásokra fogják fordítani. Charlize közleményében arra kéri a szervezeteket, továbbá a befolyással és hatalommal rendelkező nőket, hogy csatlakozzanak hozzá, mert együtt biztonságos helyet és életmentő programokat nyújthatnak azoknak, akik bajba jutottak. (De természetesen az adománygyűjtésben és a probléma tudatosításában mindenki segítségét szívesen fogadják és várják.)

„Kérlek csatlakozz hozzánk és mutassuk meg azoknak a nőknek, akiket otthonukban erőszak éri, hogy nincsenek egyedül. Mögöttük vagyunk, velük vagyunk, értünk vagyunk #TogetherForHer” – írja Charlize a bejelentése alatt.

Forrás: Hello Giggles
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

 

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: