Chris Evans anyukája nem lepődött meg, hogy a fia lett 2022 legszexibb pasija

Megvan 2022 legszexibb pasija, a People magazin az Amerika Kapitányt alakító Chris Evanst választotta.

A People magazin minden évben eldönti, hogy ki a legszexibb pasi, és nagyon úgy tűnik mostanában a szuperhősök közül válogatnak. Hiszen tavaly Paul Rudd kapta a megtisztelő címet, aki a Hangyát alakította, korábban pedig Chris Hemsworth, azaz Thor lett a nyertes. A magazin először 1985-ben választotta ki a legvonzóbb férfinak járó elismerést, akkor Mel Gibsonra esett a választás.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chris Evans (@chrisevans) által megosztott bejegyzés

„Anyukám büszke rám”

A 41 éves színész örült az elismerésnek, de azt mondta, valakit nála is boldogabbá tesz a kitüntetés. „Anyukám nagyon boldog lesz. Mindenre büszke, amit csinálok, de ezzel aztán tényleg dicsekedhet– mondta. Majd hozzátette, hogy akkor is emlékezteti magát arra, hogy egyszer ő volt a legszexibb, amikor majd öreg és ráncos lesz. 

Nem volt mindig nagymenő

A színész a People magazinnak adott interjújában azt mondta, ha a középiskolás Chris Evans-nek valaki azt mondta volna, hogy egy nap majd ő lesz a legszexisebb férfi, valószínűleg igencsak feldobta volna a hangulatát. „Ha ezt tudom tini koromban, biztosan odamehettem volna a menők asztalához, ahová amúgy sosem tartoztam” – jegyezte meg Evans. Ezután azzal viccelődött, hogy az anyukáját ugyan boldoggá tette, de a barátai biztosan ugratják majd az elismerés miatt. 

A világ legszexibb férfija már nem akar bőröndből öltözködni

Amerika Kapitány, A szürke ember, Fantasztikus négyes, Lightyear és még hosszan sorolhatnánk, mennyi szerepben láttuk már a 41 éves színészt, aki 22 éves pályafutásával a háta mögött készen áll, hogy kicsit lassítson. „Mára elértem oda, hogy levehetem a lábam a gázról. Úgy érzem, kicsi több szabadságom van, megtehetem, hogy elszakadjak a filmipartól, és olyan kreatív projekteknek szenteljem az időt, amelyek kielégítik a művészi étvágyam, hogy aztán feltöltődve térhessek vissza a filmezéshez”.

A színész már készül az apaságra

Evans ügyesen zsonglőrködik a munkával és a magánélettel. Igyekszik megtalálni az egészséges egyensúlyt, és törekszik rá, hogy minél több időt töltsön Bostonban a családjával. „Amikor megkeresnek egy új szereppel, általában nem az az első kérdésem, hogy milyen karaktert kell alakítani, hanem az, hogy hol forgatják a filmet. Túl idős vagyok ahhoz, hogy hat hónapig egy bőröndből éljek, ez az, ami már nem hiányzik, sokkal fontosabb, hogy otthon legyek” – mesélte Evans. Majd hozzátette, hogy sokat gondol a jövőre, szeretne megházasodni és az apaság örömei elé nézni. „Ez az, amire igazán vágyom” – mondta a színész, de ennél többet nem árult el a terveivel kapcsolatban. „Van néhány dolog, ami csak rám, a családomra és a barátaimra tartozik”.

Forrás: People
Nyitókép: Jeff Kravitz / Contributor/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: