Chris Hemsworth magyar származású felesége, Elsa Pataky elárulta, hogy miért hagyták maguk mögött az amerikai álmot

A legtöbben fényűző életről álmodoznak Hollywood-ban. Chris Hemsworth azonban lemondott a pompáról és csillogásról, és 2014-ben családjával együtt Ausztráliába, a színész szülőhazájába költözött.

Amikor magunk elé képzeljük a hollywoodi hírességek életét, akkor Los Angeles nyüzsgése, a lesifotósok ügyeskedése és a pazar villák látványa jut eszünkbe. Ebbe a képbe tökéletesen beleillene Chris Hemsworth is, aki az utóbbi időkben – a Marvel moziuniverzumnak és egyéb projekteknek köszönhetően – Hollywood élvonalába került, és LA egyik legjobban fizetett színésze lett. A róla kialakult kép azonban téves, hiszen feleségével és gyerekeivel 2014-ben elhagyták a filmgyártás fellegvárát, és életüket az ausztráliai Byron-öbölben folytatták.

A magyar felmenőkkel rendelkező színésznő elárulta döntésük okát, és hogy miért nem bánták meg elhatározásukat egy pillanatra sem.

Elsa, aki jelenleg Sydney-ben forgat, a The Sydney Morning Herald lapnak adott interjújában kitért arra is, hogy miért költöztették családjukat egy másik kontinensre. „Ez egy teljesen új élmény mindannyiunk számára. Szeretünk a városban élni és a gyerekek is itt fognak iskolába járni. Sajnos nem öltözhetek annyira lengén, mint az öbölben, de remélem, hogy hétvégén visszamegyünk oda. Byron egyszerűen mesés. 2014-ben helyesen döntöttünk, hogy elhagyjuk Los Angeles-t, és Ausztráliába költözünk. Nagyon élvezik a gyerekek, hogy a természetben lehetnek, hogy állatok veszik őket körül, és lovagolni járhatnak.”

Elsa Instagram-oldalát követve első kézből ismerkedhetünk meg Ausztrália egyik paradicsomi városának idilli hangulatával.

Az általa posztolt képek tökéletesen visszatükrözik, hogy a környezetváltozás jót tett az egész családnak, és a mostani lakhelyük sokkal ideálisabb számukra. A Los Angeles-i álomgyárban nagyon magasok az elvárások, és az éber szemek sem kedveznek a színészek magánéletének. Ráadásul a gyönyörű színésznő láthatóan élvezi, hogy az öltözködést sem kell túlzásba vinni a Byron-öbölben.

Forrás: Cinemablend
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: